De, csak a húszéveseké a világ | Lauren DeStefano - Hervadás

Lauren DeStefano – Hervadás

[Wither]

Szóval jöjjön egy újabb young adult utópia, mert úgy tűnik, mostanság ilyenekhez van hangulatom. Mert sokkal izgalmasabb egy egészen másként elborult világról olvasni, amelyben az emberek ugyanúgy nyomasztóan érzik magukat - csak éppen más dolgok miatt, mint mi. Ők nem a lakástakarék, a nyugdíj, meg a karrierjük miatt forgolódnak éjjelente álmatlanul.

Mégis egészen érdekes megfigyelni, hogy ahány szerző, annyiféle torz világkép, különböző problémák, ám legalább egy valami lényegében mindegyikben közös: az emberek stresszelnek. Hol emiatt, hol amiatt, de a mindennapok - időnként kicsinyes - problémái folyamatosan elkísérik őket, úgy tapadva rájuk, mint valami agresszív pióca.

Nem egészen igazságos, ha azt mondom, hogy a Hervadás engem igen erősen emlékeztetett Az Ékkőre, ugyanis az egy dolog, hogy én előbb olvastam az utóbbit, mégis a Hervadás jelent meg korábban. Viszont tök jó kiindulás azoknak, akik csak egyiket vagy másikat olvasták éppenséggel, ugyanis nagyon hasonló jellegű történetet kapunk, így akinek tetszett valamelyik, annak bátran ajánlom a másikat is.

De. (Az elmaradhatatlan de.) Lényeges eltérések azért akadnak. A Hervadásban úgy éreztem jobban kidolgozott a háttér, többet megtudunk magáról a világról és arról, hogy hogy élnek az emberek. Amelyről érdemes is beszélni, mert igen érdekes háttérsztorit dolgozott ki DeStefano:

A harmadik világháború után járunk, melynek következtében lényegében elpusztult az összes kontinens, gyakorlatilag csak Észak-Amerika maradt fenn. Emellett addig kísérleteztek az emberek azzal, hogy megalkossák a „szuperembert”, aki ellenáll minden betegségnek és hosszú, viszonylag gondtalan életet élhet, hogy sikerült is létrehozni egy ilyen generációt – hogy azután csupa defektes ember szülessen. És hogyan is kell ezt érteni? Úgy, hogy a következő generációk elkezdenek hullani, mint a legyek. Bizony. A férfiak huszonöt, a nők pedig húsz éves korukban hirtelenjében fogják magukat és meghalnak. Na mármost egy ilyen szituáció nyilvánvalóan hatással van az élet megszokott rendjére, ahol általában az emberek ennyi idősen kezdenek épp csak felnőni, és önálló életet élni. A Hervadásban azonban ez a kor már matuzsáleminek számít. Szóval egy ilyen világba csöppenünk, és ismerjük meg főszereplőnket, a tizenhat éves (tehát előrehaladott korúnak számító) Rhine-t, aki azon szerencsések (?) közé tartozik, akiket kiválasztanak feleségtestvérnek. Értsd: egy férfi megvásárolta magának a kis „háremébe”, hogy szüljön neki gyerekeket. Mindezt úgy, hogy elrabolták otthonából, szeretett ikertestvére mellől.

Rhine további két feleségjelölttel együtt kerül újdonsült férjéhez, Lindenhez: a tizennyolc éves - tehát aggastyán – Jennával, valamint a virgonc tizenhárom éves árvával, Cecilyvel. A könyv lényegében az ő életüket mutatja be, természetesen Rhine szemszögéből, aki megismeri a szolgákat, illetve ezt az újfajta életet, amelybe nem hajlandó beletörődni. Kezdetben makacsul ellenáll, majd rafinált tervet dolgoz ki, és behálóz mindenkit – talán még saját magát is -, hogy aztán megszökhessen.

Számomra a könyv legnagyobb „ínyencségét” ennek az egészen furcsa, elferdült világnak a bemutatása jelentette. Egy olyan világról beszélünk, amelynél nem könnyű eldönteni, hogy hogyan is álljunk hozzá, hogyan is állnak hozzá a benne élők. Utópia? Disztópia? Ki tudja. Mindenesetre egészen érdekes hangulata van.

A Hervadás számomra megtestesíti a teljesen középszerű regényt: jó-jó, de ennyi. Ha valaki a századik ilyen jellegű történetre vágyik, azt nem fogja csalódás érni – egyébként én is nagyjából azt kaptam, amit vártam, így tehát élveztem az olvasást -, ugyanis kategóriájában egészen korrekt kis olvasmány. Sőt, bizonyos dolgokban kifejezetten erős (atmoszféra, háttértörténetek, karakterek), míg másokban gyengébb (eredetiség, cselekménydússág). Valamennyire felvet az emberben gondolatokat, kérdéseket, ami tök jó, de azért közel sem viszi túlzásba.

Mellesleg a regény a Vegyészkert-trilógia első része, ám én egyelőre nem tudok róla, hogy a sorozat következő részeit is megjelentetné magyarul a kiadó. (Ha valakinek van róla infója, szóljon.) Még szerencse, hogy Lauren DeStefano nem egy kifejezetten gonosz függővéggel zárja az első kötetet, hanem akár kerek egészként is tekinthetünk rá.

„Van valami vigasztaló ezeknek a partiknak az ismétlődésében. Legyen az hamis szilveszter, vagy avatóünnepség, mind ugyanarról szól: az életről. És hogy élvezd, amíg tart.”

4/5