Olvass... Napsütötte Toszkána hangulatú könyveket!

Figyelem, figyelem! Ez most egy rendhagyó(bb) bejegyzés lesz, már így abból a szempontból mindenképp, hogy én is kértem a blog olvasóitól, követőitől olvasmányajánlásokat, méghozzá egészen specifikus témában. A jelige ugyanis a következő volt: minél Napsütötte Toszkánásabb, annál jobb!

Minden nyáron legalább egyszer rám tör, hogy aaannyira olvasnék valamit, ami visszaadja azt a klasszikus Napsütötte Toszkána hangulatot. Amiben egyszerűen csak elképesztően jól esik elmerülni, ami az érzékekre hat, ami simogatja a lelkem és lelassít. Az alábbi bejegyzésben tehát ennek szellemében hoztam egy igen bőséges könyvválogatást.

Nagy nyári könyvajánló 2021 (2. rész)

Ééés akkor a nagy nyári könyvajánló első része után íme a folytatás: még több friss olvasmányötlet a nyár második felére! Ezúttal a hangsúlyt többnyire - de nem kizárólag - inkább a „tipikus strandkönyvekre” helyeztem, azaz olyan szórakoztató irodalmi művekre, amelyekben akkor is jól esik elmerülni, ha tényleg kizárnád a külvilágot, és kizárólag a színtiszta kikapcsolódásra koncentrálnál. Azért persze van itt más is, nyugalom, na de ez mégiscsak egy nyári (méghozzá NAGY nyári!) könyvajánló.

Nem kevesebb, mint 15 könyvújdonságot válogattam össze, amelyek között léleksimogató, könnyed olvasmányok, feszült thrillerek, humort sem nélkülöző olvasmányok, egy cseppnyi történelem, és önismeret is helyet kapnak.

Nagy nyári könyvajánló 2021 (1. rész)

Végre berobbant a nyár, a kánikula (vagy épp a borongósabb napok) mellé pedig természetesen a jó kis olvasnivalók sem hiányozhatnak. Ilyenkor mintha mindig valamivel többet és többen olvasnánk, így a nagy nyári könyvajánló első részében – merthogy igen, terveim szerint a nyár folyamán lesz még újabb része is – igyekeztem minél változatosabb olvasmányötleteket összegyűjteni friss megjelenésekkel, valamint a kiadók hamarosan érkező kínálatából.

Legyen szó akár könnyed krimiről, egzotikus családregényről, történelmi feminista történetről, urban fantasyről, transzgenerációs örökségekről, ifjúsági irodalomról, kulináris kalandozásokról, vagy épp ismeretterjesztő irodalomról. 

Miért szeretek családregényeket olvasni? ✦ 7+1 (remélhetőleg) kedvcsináló érv a családregények mellett

Családregényeket olvasni számomra gyakran egészen katartikus élmény. Különösen az utóbbi időkben vettem észre, hogy előszeretettel nyúlok ilyen könyvek után. Elgondolkoztam hát, hogy vajon miért is élvezem ennyire a családregényeket, mit tudhatnak, ami miatt – nem minden esetben, de gyakran –  ilyen erősen tudnak hatni rám.

Az alábbi posztban tehát erről elmélkedek néhány (remélhetőleg) kedvcsináló érv formájában, emellett pedig természetesen – monumentális és rövidebb; klasszikus és kortárs; könnyed lektűrből vagy épp szépirodalomból merítő – olvasmányötleteket is adok szép számmal, ha sikerült meghoznom a kedved ehhez a kifejezetten sokrétű műfajhoz.

Benne van az egész élet ✦ Jonathan Franzen: Javítások

Hű, micsoda utazás volt ez a könyv! Annak ellenére, hogy engem időnként hajlamos elijeszteni (vagy inkább valami sokkal óvatosabb megközelítésre késztetni, mintha valami furcsa egzotikus állat lenne), amikor egy-egy olvasmányra úgy hivatkoznak, mint „kultikus könyv”, „klasszikus”, „kötelező elolvasni”, „eposzi” – pláne, ha emellett még az ’1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz’ listán is szerepel, esetleg mindenféle hangzatos irodalmi díjakat is bezsebelt. Mégis egy ideje vonz Franzen munkássága. Különösképpen a Javításokkal szemeztem – amelyről pedig a fentiek mindegyike elmondható –, mert van egy furcsa vonzódásom a felszínen tökéletes, ám valójában diszfunkcionális amerikai kertvárosi családokat középpontjukba állító regényekhez. Franzen pedig pont valami ilyesmit ígért nagyregényében - ami egyébként kereken 20 éve jelent meg, ám aktualitásából mit sem veszített. Mondom is, hogy miért.

Agatha Christie: két regény a rejtélyes krimiíró nem mindennapi életéről

Sokadjára futok neki, hogy megpróbáljam szavakba önteni, mit is jelent nekem Agatha Christie (és munkássága), de valahogy rendre cserben hagynak a szavak, és valami steril, lélektelen ömlengés lesz a dologból. Pedig AC igazán nem ezt érdemelné: nem is tudom például, hogy ma azt jelentenék-e számomra a könyvek, amit (szóval nagyjából mindent), ha nem találok rá tizenéves koromban Agatha Christie regényeire, és nem szippant be két kedvenc nyomozóm, Miss Marple és Hercule Poirot világa.

Szóval picit szégyellem is, hogy – mostanáig – nem olvastam egy árva könyvet sem Agatha Christie-RŐL, csak –től. Arról ugyan volt némi fogalmam, hogy nem csupán regényei, hanem élettörténete is tartogatott rejtélyeket, de igazán most szembesültem azzal, hogy milyen kivételes személyiség volt. Íróként, nőként, emberként.

Az utóbbi hetekben két – részben valóságon alapuló, részben fiktív – regényt olvastam AC életének egy-egy igen meghatározó szakaszáról, amelyek, ha lehet, még közelebb hozták hozzám az írót.

Lélekfröccs szkeptikusoknak (is) ✦ David Nicholls: Mi

Meg kell mondjam, egyáltalán nem számítottam arra, hogy a Mi ennyire levesz majd a lábamról. Látszólag ugyanis egy házasságról szól – pontosabban annak válságáról –, benne egy „kezelhetetlen” kamaszfiúval, romantikus közegbe ágyazva. Na, ezekből engem nagyjából minden viszonylag hidegen hagy: a romantikusokat általában igyekszem messziről kerülni (oké, ért már mondjuk ezen a fronton is pozitív meglepetés, mondjuk Tasmina Perrytől A lánykérés, hogy csak egyet mondjak, de ez más lapra tartozik), illetve a házasság és a gyerektéma sem olyasmi, ami közel áll hozzám jelen pillanatban. Na, de ismétlem: látszólag erről szól a könyv.