2016/06/29

Könyvértékelő: Neil Gaiman - Csillagpor

Neil Gaiman – Csillagpor
[Stardust]

Mi is valójában a Csillagpor? Egy egészen egyedülálló olvasmány, mondjuk úgy, mese felnőtteknek, tündérekkel, ám ezzel együtt távolabb aligha állhatna a tündérmeséktől. Neil Gaiman különleges, utánozhatatlan hangulatú világot alkotott, amely bőven túllép a realitások talaján, és szó szerint elvarázsolja az olvasót. Úgy érezzük magunkat, mintha csak álmodnánk. Az álmok pedig nem csak arról szólnak, hogy rózsaszín vattacukor-felhőkön ugrálunk a szivárványszarvú unikornisunk hátán, miközben angyali muzsikaszó árad. Az álmok olykor bizony kőkeményen földhöz vágnak, mikor nem is számítanánk rá. Az álmok kiszámíthatatlanok, csak úgy, mint Gaiman regénye. Sosem tudhatjuk, hogy mikor kerekedik felül a jó a gonoszon, és fordítva. Mert itt bizony minden előfordul.

2016/06/26

Féléves összegzés

Fél év.
Több mint ennyi idő telt el eddig 2016-ból, és ennyi ideje üzemel a blog is.

Ennek örömére úgy döntöttem, hogy tartok egy ilyen kis féléves összegzésféleséget, amelyben összegyűjtöttem a blog olvasóinak legnagyobb kedvenceit, a saját kedvenceimet, a legnagyobb csalódásokat, valamint azt is, hogy az elkövetkező félévre milyen terveim vannak (spoiler: nem sok, de azok annál lelkesebbek), illetve miféle tapasztalatokkal gazdagodtam a blog fennállása óta.

Ha kíváncsiak vagytok ilyesféle statisztikákra, megvilágosodásokra, és hasonló földi jókra, akkor kattintsatok tovább.


2016/06/21

Könyvértékelő: Fiona Barton - Az özvegy

Fiona Barton – Az özvegy
[The Widow]

Úgy gondolom, hogy Az özvegy legfőbb erénye a kettősségében rejlik: egyszerre kapunk egy nem különösebben újat mutató thrillerféleséget (de hát lássuk be, manapság egyre nehezebb is valami teljesen újjal előállni, hiszen már a legbetegebb ötleteket is papírra vetették), valamint egy – főleg lélektani szempontból - nagyon izgalmas háttér sztorit, méghozzá nem csupán egyetlen nézőpontból, hanem számtalanból – ahogy a történetvezetés épp megkívánja. Középpontban természetesen a címadó özvegy szemszögével, ami nem túl gyakori, éppen ezért igen érdekes. Ez a kettősség, valamint az özvegy sajátos helyzetének bemutatása az, ami szerintem hozzásegíti a könyvet ahhoz, hogy kiemelkedjen kategóriájában.

2016/06/15

Könyvértékelő: Demi Kirschner - Öld meg Jana Robinst!

Demi Kirschner – Öld meg Jana Robinst!
Az a helyzet, hogy elég sokáig agyaltam azon, hogy írjak-e erről a könyvről. Hogy miért? Mert hosszú-hosszú idő után először ez volt az a könyv, amit egyszerűen nem bírtam befejezni. Küzdöttem, igyekeztem, próbálkoztam, és szégyenszemre nagyjából 350 oldal elolvasása után, az utolsó 60 oldalon elvéreztem.

Hogy ezek után miért gondoltam mégis úgy, hogy írnom kell a regényről? Mert így érzem magamat hitelesnek. Lesznek könyvek, amelyek számomra nem nyújtják azt, amit én elvárok egy könyvtől, nem nyerik el a tetszésemet, nem kapják el a hangulatomat. Emberi mivoltunkból fakadóan mások vagyunk: míg egyesek számára egy adott könyv maga a tökély, másoknak lehet, hogy kibírhatatlan szenvedést jelent az elolvasása. Úgy gondolom azonban, hogy azzal, hogy megírom, hogy számomra miért egy nagy nem ez a könyv, talán gazdagíthatom a vélemények skáláját, és segíthet átfogóbb képet kapni.

2016/06/12

5x5 könyv nyárra + ígéretes(nek tűnő) megjelenések


Húha, ilyen hatásvadász címet sem adtam még. Megígérem azonban, hogy semmi reklámszagú dolgot nem tartogatok, csak egy őszinte könyvajánlót, olyan könyvekkel, amelyeket - kategóriák szerint bontva, ezáltal megkönnyítve a válogatást - a nyugisabb nyári napokra tudok ajánlani.

Az itt látható könyvek legnagyobb részét már én is olvastam, bár nem mindegyikről született értékelésem, kisebbik részét pedig csak kiszemeltem egyelőre. Vegyesen válogattam frissebb megjelenéseket, hamarosan megjelenő könyveket, illetve régebbi darabokat is.


2016/06/08

Könyvértékelő: William R. Forstchen - Egy másodperccel később

William R. Forstchen – Egy másodperccel később
[One Second Later]

Képzeljük el, hogy mindössze három elektromágneses (röviden EMP) robbantás elég ahhoz, hogy egész Amerikát gyakorlatilag megbénítsa, pillanatok alatt visszarepítve ezáltal a sötét középkorba.
Ez nem fikció, csak azért, mert még nem történt meg.

Az EMP-robbanás lényege, hogy az ember számára nem érzékelhető, azonban az elektromos és elektronikus rendszereket teljesen kiégeti. Ez a mai világban beláthatatlan következményekkel járna – itt nem csak arról van szó, hogy nem tudunk telefonozni, tévét nézni, vagy számítógépezni.

2016/06/05

Könyvértékelő: Emma Donoghue - A szoba

Emma Donoghue – A szoba
[Room]

A szoba elolvasása után garantáltan máshogy nézünk majd a szobákra. Az emberben valahogy átértékelődnek a dolgok, és elkezd hálás lenni olyan apróságokért, mint az, hogy saját akaratunkból, bármikor úgy dönthetünk, hogy kisétálunk a Szobából, hogy kimenjünk a Kintbe.

Az ötéves Jack, valamint anyukája azonban nem ilyen szerencsések. Nekik nem adatott meg a szabad mozgáshoz való jog. Az ő történetüket meséli el A szoba, egy érdekes szemszögből: a kisfiú tolmácsolásában.