2016/05/31

Szerzemények, avagy üdv a polcomon #4

Ebben a rovatban - ki gondolná - összegyűjtöm, hogy az adott hónap(ok) során milyen könyvújdonságokat vettem/kaptam/cseréltem/loptam/szereztem valamilyen formában.

Egyfajta ötletadónak, összegzésnek szánom, egyúttal némi betekintést nyújt, hogy milyen könyvértékelőkre lehet számítani az elkövetkezendő napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek folyamán. Ez nem jelenti azt, hogy ebben a sorrendben érkeznek az értékelések, - eléggé összevissza olvasok ilyen szempontból -, de (majdnem) mindennek eljön az ideje. Egyszer.

Termékenynek mutatkozott könyvek szempontjából a május is, ellenben a pénztárcámnak most sem lehet különösebb oka panaszra. Ebben a hónapban egyetlen könyv kivételével - ami az Egy másodperccel később, amit impulzusvásárlás eredményeképp vettem meg a sikeres vizsgákat megünnepelendő - minden egyes darabot akciósan vásároltam, cseréltem, vagy kaptam.

2016/05/30

Könyvértékelő: Renée Knight - Cáfolat

Renée Knight – Cáfolat
[Disclaimer]

Hűha, hogyan is értékeljek egy könyvet, amit úgy harangoztak be, mint az új A lány a vonatont? Talán azzal kezdem, hogy a Cáfolatnak szerintem nem túl sok köze van hozzá. Nem jobb vagy rosszabb - egyszerűen más. Semmivel sem „a lány a vonatonabb”, mint másik pszicho-thrillerek.

Ha már itt tartunk, akkor azt is el kell mondanom, hogy a Cáfolat nem egy klasszikus lélektani thriller. Sokkal nehezebb a besorolása, de azért igyekszem átfogó képet adni róla.

A könyv voltaképp két család drámájáról szól, ahol valamilyen módon mindenki áldozattá válik, csak épp nem úgy, ahogy gondolnánk.

2016/05/23

Könyvértékelő: Herman Koch - Nyaraló úszómedencével

Herman Koch – Nyaraló úszómedencével
[Zomerhuis met zwembad]

Herman Koch legújabb könyvével – ami nekem az első, de biztosan nem az utolsó olvasmányom tőle - aztán feladta a leckét, és valami olyat alkotott, amit nagyon nehéz ténylegesen megragadni. Mert tulajdonképpen mi is a Nyaraló úszómedencével? Egy társadalomkritika? Egy családregény? Egy bűnügyi regény? Egy dráma? Egy thriller? Igazából egyik se, és valahogy mégis egyszerre mindegyik.

A Nyaraló úszómedencével mindenestre igen érdekes koncepcióval foglalkozik. Beférkőzik az agytekervények közé, megfog, és nem enged egyhamar. Pedig tényleg, miről is van szó?

2016/05/15

Könyvértékelő: Anna Woltz - Black Box

Anna Woltz – Black Box

Üdvözöllek a Black Box-ban, egy erősen deformált, felelősség-hárító, elborult értékrendű társadalom tökéletes szimbólumában.

Hogy mi az a Black Box? Elég, ha azt mondom Big Brother? Az egész Black Box-jelenség lényegében a valóságshow struktúrára épül - csak éppen gyerekekkel. A Black Box maga a ház, amit alaposan bekameráztak, majd összezártak benne hét – egészen különböző életkorú és viselkedésű - gyereket. Köztük egy börtönt is megjárt kislányt, egy két lábon járó Ticket-reklámbabát, valamint egy milliárdos üzletembert, aki éppenséggel épp csak elhagyta a pelust.

2016/05/11

Könyvbeszerzés kedvezményesen: hogyan, honnan, mennyiért? - tippek, trükkök, tapasztalatok

Könyvet akarunk venni – hát egyértelműnek tűnhet, hogy fogjuk magunkat, és besétálunk a könyvesboltba. Na de mit csinálunk, ha tudatos vásárló és aktív könyvfaló lévén bizonyos praktikákhoz kell folyamodnunk, hogy hónap végére ne menjünk csődbe?

Ebben a posztban az én kis trükkjeimet, beszerzési helyeimet, módszereimet szedtem össze, ami biztos sokak számára teljesen magától értetődő – de az is lehet, hogy nem.

2016/05/08

Könyvértékelő: Sophie McKenzie - Mióta meghaltál

Sophie McKenzie – Mióta meghaltál
[Close My Eyes]

Kicsoda Sophie McKenzie, és miért nem hallottam még róla ezelőtt? 

Sophie McKenzie egy zseni. Aki eléri, hogy a „letehetetlen” jelző ne csupán üres marketingfogást jelentsen – vagy ha mégis sikerül kicsit félretennünk a könyvet és visszatérnünk a valóságba, akkor is garantáltan ezen agyalunk. Aki az olvasót is az orránál fogva vezeti. Aki ott rúg bele az emberbe, ahol nem is számítanánk rá. Sophie McKenzie egy zseni.

2016/05/04

Könyvértékelő: Anita Wekker - Könnyező Ciprus

Anita Wekker – Könnyező Ciprus

Ismét egy magyar író, ismét egy krimi – lássuk, mi sül ki belőle.

Wekker Anita nem akármekkora fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy regényének helyszínéül az ismert, hazai terep helyett Görögországot választja – és azt kell mondjam, nagyon helyesen tette. Az ugyanis már a könyv első oldalain kiderült, hogy remek érzékkel vezeti be az olvasót a hamisítatlan görög táj szépségeibe, és ügyesen átadja a hangulatot. Szinte éreztem a tenger sós illatát, a lágyan simogató, meleg szellőt, és a könyv lapjairól sugárzó szabadság felemelő érzését. Szépen lefestette nem csupán a tájat, a hangulatot – hanem magát a nagybetűs életérzést is.

2016/05/01

Szerzemények, avagy üdv a polcomon #3

2016 április


Ebben a rovatban - ki gondolná - összegyűjtöm, hogy az adott hónap(ok) során milyen könyvújdonságokat vettem/kaptam/cseréltem/loptam/szereztem valamilyen formában. Egyfajta ötletadónak, összegzésnek szánom, egyúttal némi betekintést nyújt, hogy milyen könyvértékelőkre lehet számítani az elkövetkezendő napok, hetek, hónapok, évek, évtizedek folyamán. Ez nem jelenti azt, hogy ebben a sorrendben érkeznek az értékelések, - eléggé összevissza olvasok ilyen szempontból -, de (majdnem) mindennek eljön az ideje. Egyszer.