2020 nem volt egy „szar év”. Persze, tegyük félre az álszenteskedést: én
is jókat röhögök az évet mindenféle válogatott borzalmakhoz hasonlítgató
mémeken, mert hát azt talán mindannyian beláthatjuk, hogy 2020 – finoman szólva
is – egy kihívásokkal teli év volt, Fredrik Backman szavaival élve pedig „a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg
nevetünk, élünk”. Azonban ha kizárólag
a szart, a nehézségeket, az akadályokat, a fájdalmakat látjuk meg az évben,
akkor még értelmetlen is volt. Igen, tudom, hatalmas közhely, de mégiscsak
igaz: még a legnagyobb szenvedések is taníthatnak nekünk valamit - ha hagyjuk.
Ha a folytonos ellenkezés, háborgás és (jogos) kiakadások mellett (merthogy az is teljesen oké, ha éppen rosszul érezzük
magunkat; dühösek, szomorúak, feszültek vagyunk, és ezt kifejezzük) megnézzük
azt is, hogy mit vihetünk magunkkal
az adott helyzetből, hogyan töltekezhetünk, mit taníthat egy-egy nehézség. Ez
nem csupán lehetőség, hanem, úgy gondolom, felelősség is - saját magunkkal
szemben.
Mert az a helyzet, hogy 2020 nem
volt egy szar év. Csak azért, mert az évszám utolsó számjegye nulláról egyesre változik,
nem szűnnek meg varázsütésre a problémáink. De akkor – és csakis akkor – lehet egy új
kezdet, egy új lehetőség esztendője, ha magunkkal visszük mindazt, amit ez az
év tanított. Nem csupán a jövő évre, hanem egész hátralévő életünkre.
Az alábbi bejegyzésben megmutatom, hogy 2020-ban melyek voltak azok a könyvek, amelyek a legnagyobb hatással voltak rám, amelyek a legtöbb útravalót adták, amelyek a legerősebb kapaszkodókat jelentették, és amelyeket nagyon jó szívvel tudok ajánlani saját, szubjektív olvasmányélményeim alapján ebben a – globális-társadalmi és magánéleti perspektívából is – „kihívásokkal teli” évben.