2018/07/30

Elrugaszkodott utópia vagy ijesztő jövőkép? ✦ Maja Lunde - A méhek története



Első megállapítás: A méhek története kis túlzással nagyjából mindenről szól, csak a méhek történetéről nem – ez egyébként egyáltalán nem probléma, csak tisztázandó a cím kissé csalóka voltát jegyzem meg. A regénynek sokkal inkább egyfajta keretet adnak a méhek, és valójában inkább személyes drámákat ismerünk meg – méghozzá rögtön három cselekménysíkon.

2018/07/25

Emberi sorsok sötét útvesztője ✦ Dennis Lehane -Titokzatos folyó



A Titokzatos folyó is azon könyvek közé tartozik, amelyek esetében a borító tökéletesen eltalálja azt a hangulatot, ami a történet hangulatát jellemzi. Sötét, komor, nehéz, de mégis különleges, beszippantja az embert, szinte dagonyázunk a történetben, ami egyszerűen nem akar elengedni – de nem is igazán szeretnénk, hogy elengedjen.

2018/07/23

Botanika mánia ✦ Fleur Daugey - A növények szerelmi élete



Mostanában egyre nagyobb teret hódítanak a növények az urbánus életformát élők körében is, sorra jelennek meg a témában különböző kiadványok, legyen szó akár erdőterápiáról, akár a növények szerelmi életéről. Ezek pedig remek lehetőséget biztosítanak a növénykedvelő laikusok számára, hogy picit jobban elmélyedjenek - de mégsem szakértői szinten - a növényvilág sokszínűségében, és jobban megértsék zöld kiskedvenceiket.

2018/07/17

Borítómámor #4


Mert nem csak olvasni jó, hanem szép, különleges, vagy éppen meghökkentő borítókat nézegetni is. Negyedik kiadás.

2018/07/12

Klasszikus népmesék újragondolva ✦ Világvége alsó


Nagyon ritkán olvasok amolyan tipikus mesekönyvet – és igazából a Világvége alsó sem nevezhető tipikusnak -, így kissé bajban is vagyok az értékeléssel. A könyv koncepciója (népmesék újragondolva) egyébként szerintem zseniális, a könyv is igényesen van kivitelezve, néhány szuper illusztrációval gazdagítva, a mesék színvonala ugyanakkor eltérő.

2018/07/09

Egy különleges novelláskötet ✦ Anna Onichimowska - A világ tíz égtája



Nem is gondoltam volna, mikor először kézbe vettem A világ tíz égtáját, hogy milyen különleges kötet került hozzám. Nem nagyon szoktam novellákat olvasni, de néha bizony nem árt picit tágítani a komfortzónát, ezáltal pedig ez is sikerült – és milyen jól tettem!

2018/07/05

Egy kegyetlen jövőkép ✦ William R. Forstchen - A harag napja


William R. Forstchen nevével engem meg lehet venni, az Egy másodperccel később ugyanis egyike az utóbbi idők legmeghatározóbb olvasmányainak számomra, úgyhogy a léc eleve igen magasan volt, amikor belekezdtem A harag napjába. Forstchen kétségtelenül remekel a hasonló témákban, nagyon jól is áll neki a stílus, nem akar mást adni, mint amihez ért.

2018/07/03

A nők is ugyanúgy lehetnek hősök ✦ Fodor Marcsi & Neset Adrienn - 50 elszánt magyar nő



Igazi kortalan, szupermotiváló könyvet kerestek, ami egyaránt élvezetes olvasmány gyerekek számára és felnőtt fejjel is? Az 50 elszánt magyar nő kitűnő választás a célra, ahogy a címe is sugallja: tele inspiráló magyar nőkkel a történelem különböző korszakaiból egészen napjainkig, az pedig már csak hab a tortán, hogy emellett az egész könyv csupa szín, ugyanis csodás illusztrációkat is kapunk.