Egy kegyetlen jövőkép ✦ William R. Forstchen - A harag napja

William R. Forstchen nevével engem meg lehet venni, az Egy másodperccel később ugyanis egyike az utóbbi idők legmeghatározóbb olvasmányainak számomra, úgyhogy a léc eleve igen magasan volt, amikor belekezdtem A harag napjába. Forstchen kétségtelenül remekel a hasonló témákban, nagyon jól is áll neki a stílus, nem akar mást adni, mint amihez ért.

Na de, ha azt hittem, hogy az Egy másodperccel később durva volt, ahhoz képest A harag napja igazi hasbarúgás, amitől az ember összegörnyed. Egyszerre letehetetlen és kegyetlensége miatt részletekben fogyasztható. Nem bírtam lerakni, de néha muszáj volt, mert tényleg megviselte a kis lelkemet. Forstchen könyveiben az emberiség sebezhetőségét mutatja be, amely valahogy annyira egyértelmű, és mégis itt vagyunk, és nem teszünk semmit ellene, pedig íme itt van felvázolva előttünk, hogy ez mind tényleg bármikor bekövetkezhetne. Figyelmeztetve vagyunk, és leszarjuk, ez a helyzet. Ilyen az ember (?).

Ebben az esetben is a terrorizmus a központi szál, ami ezúttal az iskolai lövöldözésekből indul ki, hogy aztán valami sokkal komolyabb kerekedjen ki belőle. A könyv remekül rámutat arra, hogy mennyi ellentmondásosság és felszínesség van a témával kapcsolatban, és azt is ügyesen szemlélteti, hogy a végletek sosem vezetnek jóra. Túlságosan függünk a sok kis kütyünktől, amit nagyon könnyű kihasználni és ellenünk fordítani.

A történet középpontjában egy tipikus, átlagos amerikai család áll. Az apa, Bob Petersen tanár a helyi iskolában, ide jár nagyobbik lánya is, míg a feleség otthon van a kisebbik gyerekkel. A pasi kissé paranoiás, folyton azon izgul, hogy mikor éri támadás az iskoláját, míg nem egy nap láss csodát, valóban bekövetkezik – csak éppen felfoghatatlan méretekben, amit senki elképzelni sem tudott korábban. A regény lényegében mindössze pár óra leforgását meséli el, ami azonban mégis heteknek tűnik a maga kegyetlensége és felfoghatatlansága miatt. A túlélésért kőkeményen meg kell küzdeni – és ez csak nagyon keveseknek sikerül.

Amikor a mindössze három fős terrorista csoport lerohanja Bob iskoláját – és ezzel egyidőben további kis csoportok más iskolákat is -, még senki nem gondolja, hogy micsoda mészárlás lesz pillanatok alatt. És azt sem, hogy az „egyszerű” lövöldözést még milyen borzalmak követik. A terroristáknak ugyanis nem sok vesztenivalója van: ők felkészültek arra, hogy feláldozzák az életüket. És itt elérünk egy újabb fontos ponthoz: miért éri meg ez nekik, mi hajtja őket, hogy tömegével ártatlanokat öljenek meg, tudva azt, hogy saját magukat is a biztos halálba vezetik? Nagyon érdekes kérdés, és azt gondolom, ez az a pont, ami nagyon sok félreértésre ad okot a társadalomban. (Egyrészről tisztázzuk: azért mert napjainkban a legtöbb terrorirsta muszlim, nem jelenti azt, hogy minden muszlim terrorista. Szeretünk ítélkezni mások felett, manapság ez nagyon divatossá vált, de az allahakbarozó terroristák egy másik kategóriába tartoznak. Ők azok, akiknek brutálisan kimosták az agyát, a nyugatiakat hitetlennek tartják, ami a legnagyobb bűn, és nem érdekli őket, hogy az a valaki egy ártatlan csecsemő, ha egyszer a hitetlenek közé tartozik. Az ilyen terrorista csoportokat ugyanúgy elítélik a tisztességes muszlimok.) 

A könyv érdekességét az is adja, hogy némi bepillantást enged a terrorista csoportok működésébe. A terroristák kőkemény kiképzéseken esnek át, amely során módszeresen táplálják az agyukba, hogy valóban szent feladatot végeznek a kivégzésekkel, miközben lassanként minden emberséget kiirtanak belőlük, nekik pedig csak egy dolog lebeg már a szemük előtt: a túlvilági lét, ahol végtelen élvezetek várnak rájuk. Minél hatékonyabb munkát végeznek, annál nagyobb lesz az élvezetük, miután feláldozták magukat. És tényleg elhiszik. 

A regény bemutatja néhány nagyon sebezhető pontunkat, valamint azt, hogy milyen álságosan viszonyulunk ehhez az egész terrorista-témához. Mindenesetre – ahogy azt a könyv roppant hatásosan bemutatja – lebecsülni mást nagyon rossz taktika.

A könyv és a téma nagyon megosztó, én pedig picit úgy érzem, hogy ennél fogva mindenki azt lát bele, amit akar. Véleményem szerint azonban a regény leginkább arra mutat rá, hogy a végletek, a szélsőségek (bármiről is legyen szó) hosszútávon sosem jók. Sőt. Én az élet minden területén abban a bizonyos arany középútban hiszek, és leginkább ezt a mondanivalót vélem felfedezni A harag napjában is, amely (számomra) alapvetően két nagyon ellentétes végletet mutat be, és azt, hogy ennek milyen felfoghatatlan következményei lehetnek. A könyv ugyanis nem más – nem is akar más lenni -, mint egy figyelmeztetés. Komoly szépirodalmi értéket, cizellált mondatokat ne itt keressünk, egyszerűen nem ez a célja.

4/5