2018/07/03

A nők is ugyanúgy lehetnek hősök ✦ Fodor Marcsi & Neset Adrienn - 50 elszánt magyar nő



Igazi kortalan, szupermotiváló könyvet kerestek, ami egyaránt élvezetes olvasmány gyerekek számára és felnőtt fejjel is? Az 50 elszánt magyar nő kitűnő választás a célra, ahogy a címe is sugallja: tele inspiráló magyar nőkkel a történelem különböző korszakaiból egészen napjainkig, az pedig már csak hab a tortán, hogy emellett az egész könyv csupa szín, ugyanis csodás illusztrációkat is kapunk.


A könyvben a mindenki által ismert nevek mellett olyan nők is helyet kapnak, akikről én korábban még nem hallottam, aminek személy szerint nagyon örülök, mert így – azontúl, hogy remek kikapcsolódást nyújtott a könyv – valóban tanultam is sok újdonságot, és kétségtelenül motivációt jelentett az is, hogy itt van ez a sok erős nő, akik komoly kihívásokkal néztek szembe, és még ha meg is ijedtek, mégsem hátráltak meg, hanem legyőzték azokat. Vagy legalábbis megpróbálták. És nem ez a lényeg? Valahogy perspektívába helyezi az ember a saját tyúkszaros életét.


Ahogy erre már utaltam, a könyvnek kétségtelenül nagy előnye, hogy valóban minden korosztálynak szól. Rendkívül inspiráló maga a kötet is – és nem csak lányoknak. További előnye, hogy ez tipikusan egy olyan könyv, amellyel könnyen felkelthetjük azok érdeklődését is, akik még csak barátkoznak a szórakozásból olvasás gondolatával, vagy egyáltalán nem vesznek könyvet a kezükbe. A fejezetek ugyanis rövidek – minden nő egyetlen illusztrációkkal tarkított duplaoldalt kap -, de mégis figyelemfelkeltőek és érdekesek, illetve a kötet maga is igényes kívül-belül. Ugyanolyan élvezetes rendesen nekiülni elolvasni, akár egy regényt, mint csak időnként fellapozni és bele-beleolvasgatani.



Arról pedig még nem is beszéltem, hogy mekkora létjogosultsága van egy ilyen könyvnek napjainkban kis hazánkban (is), amikor még mindig túl sokan gondolják azt (amit nem is értek), hogy a nőnek a konyhában és/vagy a szülőszobában van a helye... Persze nyilvánvalóan sokat javult a helyzet, de én is a mai napig tapasztalom ezeket a tipikus előítéleteket (pl. mikor legutóbb szervizbe kellett vinnem a laptopom), ami szerintem tökre nem elfogadható, hiába nem minden esetben rosszindulatból táplálkozik. Akkor se ítéljük már meg előre egy nő (vagy épp férfi) képességeit kizárólag a neme alapján, oké? Jó lenne, ha a következő generáció már úgy nőhetne fel, hogy nem becsül le mást a neme, vallása, bőrszíne, etnikai hovatartozása, nemi identitása, szexuális irányultsága, vagy bármi más miatt, anélkül, hogy magát az egyént megismerné, és valóban alátámasztott véleményt tudna alkotni.


Kicsit elkalandoztam, na de a lényeg, hogy az 50 elszánt magyar nő ezzel együtt egyáltalán nem egy „feminista könyv”, pusztán bemutatja azt, hogy a nők is ugyanúgy lehetnek hősök. És pont.

5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése