2020/01/07

Gyógyír a tudatnak, erő a léleknek – avagy mentális utazás a belső békéért ✦ Sarah Baxter: Szent helyek

Valószínűleg egyesek szerint túl nagy jelentőséget tulajdonítok olyan dolgoknak, mint például az, hogy hogyan kezdi az ember az új évet. Nem babonából, egész egyszerűen úgy gondolom, hogy az új év, új hónap, új hét, új nap mind új kezdetet, azaz (többé-kevésbé) tiszta lapot jelentenek. Rajtunk múlik, hogy hogyan indítjuk, miként állunk hozzá – és ez hatással lesz a későbbiekre is.

Így tehát kifejezetten tudatos döntés eredményeképp 2020 (ami milyen szép dátum már!) legelső könyvértékelőjét a Szent helyeknek szentelem. A képekben gazdag posztból pedig az is kiderül, hogy miért.


A Szent Katalin-kolostor Harry és Zanna Goldhawk illusztrációján. Hasonlítsátok össze, hogy néz ki a valóságban a kolostor IDE kattintva.
Sarah Baxter lenyűgözően igényes kötetét 2019 legmeglepőbb olvasmányélményei közé is beválogattam (itt azt is leírtam, hogy hogyan talált meg engem a könyv), és nem véletlenül: a Szent helyek számomra újradefiniálta az ’útikalauz’ fogalmát. Mert mire is asszociál az ember erről a kifejezésről? Valószínűleg egy olyan praktikus kiadványra, amelyet magunkkal vihetünk utazásainkra, és mindenféle érdekességet, hasznos tippet és ötletet kapunk az adott helyről.

A
SZENT HELYEK AZONBAN BEBIZONYÍTOTTA, HOGY EGY ÚTIKALAUZ MÁST IS JELENTHET: EGY OLYAN KÖNYVET, AMELYHEZ EGYÁLTALÁN NEM SZÜKSÉGSZERŰ, HOGY TÉNYLEGESEN, FIZIKAILAG ELUTAZZUNK, MÉGIS MESSZIRE REPÍT ÉS ÉLMÉNYEKKEL GAZDAGÍT – MÉGHOZZÁ „PUSZTÁN” MENTÁLISAN. EZT PEDIG NAGY HIBA LENNE ALÁBECSÜLNI.


Ahogy maga a fülszöveg is fogalmaz: „a kötet lapozgatása közben a tudatnak gyógyírt, a léleknek erőt adó helyeket fedezhetsz fel”. Bár a spirituális jelző magukra a helyekre vonatkozik, ez bennünket is lelki utazásra invitál, legyünk (bármilyen) vallásosak vagy sem.

A kötetnek rendkívül fontos részét képezik a fantasztikus hangulatot árasztó illusztrációk, melyeket a Papio Presst megalkotó művész házaspár, Harry és Zanna Goldhawk készített, ezek nélkül nem is lenne teljes az élmény.


MÁR AZ IS MUTATJA AZ „ÚTIKALAUZ” JELLEGZETESSÉGÉT, HOGY EGY DARAB FOTÓ SEM KAPOTT HELYET, KIZÁRÓLAG A LENYŰGÖZŐ, BÉKESSÉGET ÁRASZTÓ ILLUSZTRÁCIÓK JELENTENEK EGYFAJTA KAPASZKODÓT A KÉPZELETÜNKNEK A NEM MINDENNAPI MENTÁLIS UTAZÁSUNK SORÁN.

A könyv 25 - különböző okokból kifolyólag - lélegzetelállító, ismert vagy épp kevésbé ismert tájat, várost, emlékművet, kultikus helyet mutat be röviden, visszatekintve annak történetére, mítoszára, érdekességeire, mely során keresztül-kasul beutazzuk a világot.

Ha kíváncsiak vagytok, hogy néz ki a helyszín a valóságban, kattintsatok IDE.
Sarah Baxter (szó szerinti értelemben is) nagy utazó, valamint számtalan ehhez kapcsolódó cikket publikált, és „klasszikus” útikönyvek összeállításában is közreműködött. Minden helyszínt röviden, két-három oldalnyi szövegben mutat be, melyek között vannak érdekesebb és kevésbé érdekes leírások is, és minden esetben legalább 2-3 teljes vagy duplaoldalas illusztráció, amelyben el tudunk merülni.

A Szent helyek valódi feltöltődést biztosít a léleknek, és az erre nyitottak számára különböző mentális gyakorlatokhoz is remek kiindulási alapot nyújt. Nem mellesleg pedig a könyvespolc igazi éke lehet.

texturált borító és rose gold csillogás

„Mindegy, melyik teremtéstörténet tetszik jobban, ez a bámulatos vízfelület fellelkesít, megindít, hipnotizál. Nevezd szellemnek. Nevezd „geoáhítatnak” – a természeti erők tiszteletének. Nevezd a kábító szépség megsemmisítő hatásának.”

4.5/5


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊


1 megjegyzés:

  1. Épp ma írtam erről a könyvről én is, nagyon jól összefoglaltad, hogy mi az erőssége. Gyönyörű könyv, ami tágítja egyrészt az ismereteket is, de szép olvasmányélményt is ad.

    VálaszTörlés