Könyvértékelő: Anita Wekker - Könnyező Ciprus

Anita Wekker – Könnyező Ciprus

Ismét egy magyar író, ismét egy krimi – lássuk, mi sül ki belőle.

Wekker Anita nem akármekkora fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy regényének helyszínéül az ismert, hazai terep helyett Görögországot választja – és azt kell mondjam, nagyon helyesen tette. Az ugyanis már a könyv első oldalain kiderült, hogy remek érzékkel vezeti be az olvasót a hamisítatlan görög táj szépségeibe, és ügyesen átadja a hangulatot. Szinte éreztem a tenger sós illatát, a lágyan simogató, meleg szellőt, és a könyv lapjairól sugárzó szabadság felemelő érzését. Szépen lefestette nem csupán a tájat, a hangulatot – hanem magát a nagybetűs életérzést is.

Maga a könyv egyébként nem egy fajsúlyos darab: sem méretében, sem témájában. Hiába, hogy – jó krimihez illő módon – alapesetként adott egy gyilkosság, ám ezt mégis könnyed, játékosabb formában jeleníti meg, miközben időnként oda-odacsap nekünk a mindennapok - sokszor kegyetlen - valóságával.

A történet középpontjában tehát egy haláleset áll, amelyről csakhamar kiderül, hogy gyilkosság. Ennek felgöngyölítésével bízzák meg Pantelis Baltoumas nyomozót. A férfinak azonban nem csupán az esettel kell megküzdenie, hanem egyedülálló szülőként kislányával is, valamint lassacskán az egyik szenvedélye is kezd elhatalmasodni rajta. Párhuzamosan bepillantást nyerhetünk egy másik életbe is: Lili, egy magyar lány, aki ugyancsak próbál megbirkózni a maga problémáival, amelyek legfőbb okozója saját ikertestvére – pontosabban annak férje. De vajon hogyan kapcsolódik a két – látszólag igencsak eltérő – élet? Napló jellegűen ismerhetjük meg kettejük életének alakulását, csavarként ráadásul ugrálva az időben.

A Könnyező Ciprus összességében nem egy többszörösen összetett, fordulatokkal telepakolt, körömlerágós, agyonizgulós, fejkapkodós krimi. Ugyanakkor mégsem egy halálegyszerű, ’már az első oldalon tudjuk a végkifejletet’ jellegű. Valahogy a kettő keveréke jellemzi a könyvet, egy igen kellemes alaphangulattal. Ez a hangulat volt az, ami elérte, hogy bármikor szívesen vegyem a kezembe, és gyakorlatilag bármilyen kedvemhez passzolt. 

Nem mehetek el szó nélkül a borító mellett sem – aki rendszeresen olvassa a blogot, az már gondolom, meg sem lepődik ezen. Bevallom, én nem vagyok oda érte. Örülök, hogy magát a helyszínt láthatjuk, ezt jó ötletnek találom, de kicsit talán túl lett bonyolítva, és bennem nem kelt professzionális hatást. Ez már persze ízlés kérdése, de inkább akkor leegyszerűsítettem volna némileg. A könyv formátuma viszont tetszik – bennem valamiért ilyen tankönyv fílinget ébreszt, ez biztos valami perverzióm, hogy ez miért jó, mindenesetre jó, nekem tetszik.

Wekker Anitában véleményem szerint kétségtelenül rejlik potenciál - nem is kevés -, ezzel együtt, úgy érzem még nem teljesedett ki, még nem egészen talált rá a saját „írói hangjára” (ami azért helyenként elő-előbukkant), mondjuk úgy, - hogy a napi kliséadag is meglegyen -: még bontogatja a szárnyait, csiszolgatja a stílusát. Én a magam részéről bízom benne, hogy továbbra is szorgosan fogja írogatni a könyveit – mert az alap mindenképpen jó.

„Vannak emberek, akik amilyen gyorsan beléptek az életünkbe, épp olyan gyorsan távoznak is. Hagynak maguk után egy bizonyos űrt, ami lehet jó, lehet rossz, de mindenképpen elgondolkodtató.”

támogató 4/5