RÓLAM

A bemutatkozások - legyenek azok akár szóbeliek, akár írásbeliek - mindig okoznak bennem némi frusztrációt: mit kell ilyenkor elmondania magáról az embernek? Mi fontos, mit felejtek ki véletlenül, és milyen felesleges információkkal traktálom a hallgatóságot? Talán (részben) ezért is vártam mintegy 6 évet a megírásával. Hát, most mindenesetre megpróbálom.

Balanyi Daniellának hívnak, Budapesten születtem és itt is élek. 2016 januárjában született meg a Tíz kicsi könyv blog, egyik kedvenc könyvem, Agatha Christie Tíz kicsi néger című regénye nyomán. A mindennapokban a civil szférában tevékenykedem, főállásban egy családon belüli és kapcsolati erőszak érintettjeivel foglalkozó krízisambulancián dolgozom, emellett pedig bedolgozom egy elsősorban pályaorientációval foglalkozó civil szervezetnek.

Az irodalom világa gyerekkorom óta az életem szerves része, a könyvek az egyik legfontosabb eszközét jelentik számomra a lelki egészségem megőrzése (vagy épp visszaállítása) mellett önmagam folyamatos, egyre mélyebb megismerésének és felfedezésének folyamatában is. Felnőttkori nagy ráébredésem volt az, hogy bár mindig úgy gondoltam magamra, valójában mégsem voltam boldog gyerek. Ma már látom, hogy kifejezetten boldogtalan, helyét nem találó gyerek (és tinédzser) voltam, akinek talán az egyetlen nem destruktív megküzdési módját az irodalom és az (elsősorban napló)írás felé fordulás jelentette. Ezekben az években a könyvek világa jelentette számomra a legfőbb menedéket (leginkább a brit ifjúsági szerző, Jacqueline Wilson, akinek nem lehetek elég hálás), ahova elvonulhattam, ahol töltekezhettem, és ahol időről időre belefeledkezhettem magamba. Itt kezdődött számomra az irodalom erejének megtapasztalása, amely az évek során kiegészült az olvasás egy sor további hatásának felfedezésével.

Az irodalomterápiával már azóta szemeztem, hogy megtudtam, hogy egyáltalán létezik ilyen, ténylegesen pedig 2020-ban lett az életem része: ekkor döntöttem úgy, hogy végre magam mögött hagyom a jogi területet, ami valójában sosem érdekelt úgy igazán, és jelentkezek a Pécsi Tudományegyetem biblioterapeuta (azaz irodalomterapeuta) képzésére, ami korábban távoli álomnak tűnt csupán. 

2022 januárjában kezdtem az irodalomterápiás csoportvezetést. A diplomacsoportomat (amelynek tapasztalataiból a szakdolgozatomat írtam) fiatal felnőtteknek tartottam, a kreatív írás módszerét használva. A diploma megszerzése után egy kiscsoportos, képzőművészet- és irodalomterápiás  - mondjuk úgy, gyakorló - workshop keretében próbáltam ki magamat. Jelenleg a főállásom keretein belül, családon belüli, illetve kapcsolati erőszak érintettjeinek tartok irodalomterápiás csoportot.

A Tíz kicsi könyv folyamatos útkeresés számomra, egy dolog azonban nem változik: mindig annak a helye volt, és reményeim szerint marad is, ahol megélhetem a könyvek iránti szeretetemet, és valamilyen formában visszacsatornázhatom azt, amit az olvasmányaimtól, olvasmányaimból kapok. Egyszerű könyves blognak indult, ami egy ponton kiegészült a nagyjából félévet és 4 szériát megélt könyvtasi projekttel, ami azóta „levonult a porondról”. Jelenleg szabad térként tekintek rá, ahol könyves keretek között úgy és olyan gyakorisággal garázdálkodhatok, ahogy az épp jól esik, illetve számomra komfortosan belefér az életembe.

Azt hiszem, elég szerteágazó lett ez a bemutatkozás, jó szokásom szerint tuti kihagytam valami „fontosat”, és egész biztosan túl sokat írtam valójában nem is ide tartozó dolgokról. Ez most ilyen. Ez vagyok én, most, 2022 év végén. Köszöntelek itt.

Daniella