Suki Kim – Nélküled mi sem vagyunk
[Without You, There Is No
Us: My Time with the Sons of North Korea’s Elite]
Nem egy szimpla regényről lesz ma szó. Ez tulajdonképpen egy
beszámoló, egyfajta útinapló - a kiadó szerint tényfeltáró irodalomi mű. Abból sem akármilyen. Ennél a könyvnél
elveszítjük a realitásalapunkat, ugyanis egy olyan világba kalauzol, amelyről egyáltalán semmiféle fogalmunk sem lehet. Nem úgy, mint
mondjuk egy átlag magyarnak Amerikáról. Hanem tényleg és totálisan. A diktatúra, az állami propaganda, és a cenzúra fogalma egészen új értelmet nyer.
A Nélküled mi sem vagyunk az amerikai-dél-koreai díjnyertes újságíró, Suki Kim
valós élményeit meséli el Észak-Koreában. A szerző tényleg bejutott - mondhatni beépült - egy olyan
zárt közösségbe, amelyet ezidáig elképzelni is nehezen tudtunk. Titokban feljegyzéseket készített, lejegyezte tapasztalatait, és végül ezekből állt össze a könyv. Ennek megfelelően kicsit csapongó ugyan, de valóságos.
Mára jöjjön egy könnyed kis „limonádé” könyv - nyálas helyett a bájos kategóriából. A barackfa
titkára leginkább azért figyeltem fel, mert egészen jó értékeléseket olvastam róla,
többször is elém került, így felkeltette az érdeklődésemet. Azt már az elején
elárulhatom, hogy ez a könnyedség szerencsére nincs hatással az igényességre,
nem von le az irodalmi értékéből.
Elsőként is le kell szögeznem valamit: ki nem állhatom a
horrort, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy félek. Tényleg. Ezt régebben kínosnak
tartottam és leerőltettem néhányat a műfaj „remekeiből” (kizárólag filmeket),
aztán többedik álmatlanul forgolódásom során megállapítottam, hogy tiszta hülye
vagyok. Azóta sikerült megbékélnem eme fogyatékosságommal, úgyhogy azóta sem
nézek vagy olvasok horrort egyáltalán. És akkor ideje meggyónnom bűnömet:
mindemellett menthetetlen skandináv krimi és thriller rajongó lettem valahogy
az évek során – és megkövezem azokat, akik szemétnek tartják ezeket. Most jönne
az a rész, hogy „és minden ezzel a könyvvel kezdődött”, de nem igaz, mert
minden Kristina Ohlssonnal és az ő Őrangyalaival kezdődött, de ez most nem
tartozik ide. Szóval tudom ám, hogy Agatha Christienek az égvilágon semmi köze
nincs a darálós-gusztustalan horrorokhoz, de azért a skandináv műfaj kicsit
más. Kicsit durvább. Amit meg thrillernek hirdetnek, az meg még inkább. Úgyhogy
már nem egyszer találtam magam abban az ismerős helyzetben egy-egy ilyen könyv
után, hogy újfent a bárányokat számolgatom és közben nem merem kidugni a
lábujjam sem a takaró alól. Oké, elkalandoztam.
