Ha egyetlen mondatban kéne
összefoglalnom Alessandro Baricco könyvét, azt mondanám, hogy a Selyem egy különleges, minimalista hangulatregényke. Igen, fontos kiemelni,
hogy nem regény, hanem regényke.
Mert ez a könyv valóban
olyan, mint a selyem. Ennek minden előnyével és (egészen kevéske) hátrányával.
Végtelenül finom és nemes, ugyanakkor óvatosan kell hozzányúlnunk és gondos
odafigyelést igényel, hogy meglássuk – sőt, inkább megérezzük – részleteiben a
csodát, különben könnyen kicsusszan a kezünkből. Mert a Selyem csodája nem ordít az arcodba, nem fogod észrevenni és nem
tudod értékelni, ha nem hangolod rá magad minden rezdülésére.
Igaz ugyan, hogy a könyv
rövidke – mindössze néhány óra alatt elolvasható -, ennek ellenére a történet
valóban az emberrel marad. Én most, az értékelésem írásakor már egy ideje
befejeztem a könyvet, és mégis gyakran eszembe jut. (És nem csak azért, hogy
írjam már meg az értékelést..)
Egészen különleges darab,
amelyhez hasonlóval korábban nem találkoztam – de még nagyon szeretnék. És talán
éppen emiatt rettentően nehéz szavakba önteni, mert ez a könyv valójában sokkal
inkább benyomás töredékek összessége, és valahogy mégis egy kerek egészet
alkot. Valóban egészen különleges, de mégsem válik elvonttá.
A 19. századi történet középpontjában a
francia Hervé Joncour áll, aki selyemhernyókkal kereskedik, ennél fogva ideje
egy jelentős részét utazással tölti, Japánban tartózkodása során pedig egy
egészen szokatlan kultúrával ismerkedik meg, amely aztán az élete részévé válik.
Másképp, mint gondolnánk.
Nem csak a selyemhez
hasonlíthatjuk a könyvet, egy egyszerű kis ékszerdobozka is eszünkbe juthat
róla, amely nem hivalkodó módon hívja fel magára a figyelmet, épp ellenkezőleg:
annyira letisztult, aprócska, és mégis arányos, valójában az egyszerűségével ragadja
meg a figyelmet, ettől válik igazán értékessé és felejthetetlenné.
Nagyon jól esett (ha csak
rövid időre is) elmerülni ebben az utánozhatatlan, némileg keleties hangulatú,
de valójában semmihez sem fogható atmoszférában. Kimozdított a komfortzónámból,
valami újat adott, és – kedvenc szavammal élve – elgondolkoztatott. Méghozzá
úgy, ahogy nem vártam volna.
„Belehalni a vágyódásba olyasmi után, amit soha nem fog az ember átélni.”
4.5/5
Kedvet kaptam az elolvasásához! :)
VálaszTörlésSzépet írtál.