És, hogy megváltoztatta-e a gondolkodásomat a mentális egészségről? Ha nem is teljesen, de mindenképpen formálta, és alaposan finomított rajta. Elmondom, hogy miért.
Szóval, mégis mit is tud ezt a kissé hatásvadász címet kapott, ám kétségtelenül figyelemfelkeltő kötet? Leginkább talán szemléletet formál, hiszen tényleg elérte, hogy némileg újrakeretezzem a pszichiátriai betegekről és diagnózisokról alkotott nézeteimet. Kritikus gondolkodásra ösztönöz – ami az élet minden területén hasznos.
 |
| A könyv díjnyertes szerzője, Nathan Filer (fotó: Ben Gurr/The Times) |
Nathan Filer, A zuhanás sokkja szerzője 10 évig dolgozott pszichiátriai ápolóként. Érezhetően és megkérdőjelezhetetlenül szívügye a mentális zavarok területe. Kritikusan szemléli a pszichiátria bevett gyakorlatait, rámutat az anomáliákra, amelyeket kutatásokkal, szakemberekkel is alátámaszt, minket is arra ösztönözve, hogy más szemmel tekintsünk a mentális betegségekre, személyiségzavarokra, és a gyakran ijesztő felszín mögött meglássuk az EMBERt. Az a határvonal, amelyet hajlamosak vagyunk húzni az „egészséges emberek” és a pszichiátriai betegek vagy mentális zavarral küzdők között pedig egyáltalán nem olyan éles. Rámutat a stigmatizálás káros hatására, továbbá arra, hogy a pszichiátria területén gyakorlatilag félig vakon tapogatóznak a szakemberek, nincsenek fekete-fehér megoldások, és teljesen egyéni az is, hogy egy ember hogyan reagál az adott gyógyszerre, ami komoly veszélyeket hordoz magában.
PSZICHÉS ZAVARRAL KÜZDENI RENDKÍVÜL KISZOLGÁLTATOTTÁ TESZI AZ EMBERT, A KÖTET PEDIG HATÁSOSAN RÁMUTAT ARRA, HOGY MENNYIRE GYAKORI A PSZICHIÁTRIA TERÜLETÉN A „CÍMKÉZÉS”, FÉLREDIAGNOSZTIZÁLÁS, A ROSSZUL BEÁLLÍTOTT GYÓGYSZEREZÉS, A KEZELÉSEK TELJES TÉVÚTRA TÉVEDÉSE, A TÁRSADALMI MEGBÉLYEGZÉS - AMELYEK KÖVETKEZTÉBEN EGY EGYÉBKÉNT IS KISZOLGÁLTATOTT HELYZETBEN LÉVŐ EMBER SAJNOS MÉG SÚLYOSABB HELYZETBEN TALÁLHATJA MAGÁT.
A
pszichiátereknél a mai napig nincs ott a Szent Grál, sem a Bölcsek Köve, sem
pedig egy tévedhetetlen kézikönyv, amely kellően megbízható segítséget nyújt a
páciensek diagnosztizálásához és kezeléséhez.
(A diagnózis felállításának alapvető kézikönyve az úgynevezett Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders [Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve], röviden DSM, amelyet az Amerikai Pszichiátriai Egyesület dolgozott ki, jelenleg az 5. verziójánál jár, azaz 1952-es megjelenése óta ennyiszer változott a „hivatalos álláspont” arról, hogy mi számít mentális zavarnak és hogyan lehet felismerni. A tudományterület tehát folyamatosan alakul, és a szakma által is erősen vitatott a diagnosztizálás kérdése. Egészen a DSM-3 1973-as megjelenéséig például a homoszexualitás is a diagnózisok között volt, tehát mentális zavarként minősítették, teljesen azonban csak a ’80-as évek végén (!) távolították el a mentális zavarok közül.)
A
pszichiátria területe tehát meglehetősen ingatag, nincs könnyű dolga a
szakembereknek sem. Rengeteg oka lehet a mentális zavar kialakulásának, amelyek
nehezen beazonosíthatóak, de van néhány tényező, amely jelentősen megemeli a
kialakulás kockázatát.
AZOKBAN AZ ORSZÁGOKBAN, AHOL A LEGNAGYOBB A TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉG, SOKKAL GYAKORIBB A MENTÁLIS BETEGSÉG KIALAKULÁSA.
Ugyancsak növeli a pszichózis kialakulásának esélyét például az, ha valaki gyakran költözik, ha kisebbségi etnikai csoporthoz tartozik, de még a nagyvárosi létforma is. A külső tényezőkön kívül természetesen a géneket sem vehetjük ki a képletből, de azt máris láthatjuk, hogy ez egy komplex terület, ennél fogva a kezelése sem lehet egyszerű, a gyógyszerezés pedig időnként ugyan hatásos és valóban segít, máskor azonban a tüneteket csupán elfedve újabb problémákat generálhat.
És
akkor mondok egy sokkoló adatot, amelyre a szerző rámutat: a National Society for the Prevention of Cruelty to Children nevű brit gyermekvédő szervezet kutatásai szerint a kórházi kezelés alatt álló pszichiátriai
betegek fele-háromnegyede volt szexuális vagy fizikai bántalmazás áldozata
gyerekkorában. Emellett a gyerekkori érzelmi
bántalmazás, elhanyagolás, „terrorizálás” – azaz az a fajta
bántalmazó közeg, amit ijesztően sokan egyszerű „gyermeknevelésnek” titulálnak és
nem tartanak ténylegesen bántalmazásnak,
olykor még a szakemberek sem (*legalábbis hazánkban - erről is születtek felmérések)
– lényegesen növeli a pszichózis
kialakulásának kockázatát.
A
könyvet azonban mégsem feltétlenül ajánlanám mindenkinek, dacára annak, hogy igen fontos
témát hoz felszínre, amely akár közvetlenül, akár közvetetten, de mindnyájunkat
érint. Ennek egyedül az az oka, hogy az emberközeli stílusa mellett – amitől
szinte úgy érezzük, mintha a szerző nekünk személyesen mesélné el
tapasztalatait, kutatásait, meglátásait egy csésze kávé fölött – helyenként „erősen szakmai” a nyelvezete egy teljesen laikus olvasó számára. Akitől teljesen
idegen egyelőre ez a terület, azzal nem ez a könyv fogja megszerettetni a
témát, viszont rém fontosnak tartom, hogy a mondanivalóját legalább részben
magunkévá tegyük.
NE ESETEKET, HANEM EMBEREKET LÁSSUNK A DIAGNÓZISOK MÖGÖTT, NE ÍTÉLKEZZÜNK, HANEM IGYEKEZZÜNK MEGÉRTENI.
Amikor a buszon magában motyog és előre-hátra dülöngél egy bácsi, ne azt mondjuk, hogy ez egy őrült, akinek zárt osztályon a helye, hanem gondoljunk bele abba, hogy oka van annak, hogy így viselkedik. Vajon mit élhetett át, mi okozhatta azt, amelynek következtében ez történik vele? Nem tudhatjuk – és örüljünk, ameddig nem elsőkézből fogjuk megtapasztalni, hiszen számtalan tényező válthat ki mentális zavarokat.
„Tudjuk, hogy a mélyszegénységnek és a társadalmi egyenlőtlenségnek negatív hatása van a mentális jóllétünkre, és semmi kétség, hogy ebben szerepet játszik a politika. A pszichiátriai zavarok megszaporodása - legalábbis bizonyos mértékig - a politikai hatalom birtokosainak érdekeit szolgálja. Könnyebb elfogadni, hogy egy Z generációs fiatal, aki összeomlik, miközben az egyre bizonytalanabb jövedelme kétharmadát fizeti egy penészes szobáért egy közösen bérelt lakásban, "pánikbetegségben" szenved, mint szembenézni a lehetőséggel, hogy az igazi betegséget máshol kell keresni.”
[Az
esetleges félreértések elkerülése végett: a bejegyzés nyitóképén látható
szavakkal a poszt ezen részére igyekeztem reflektálni: „Pszichés zavarral küzdeni rendkívül kiszolgáltatottá teszi az embert,
a kötet pedig hatásosan rámutat arra, hogy mennyire gyakori a pszichiátria területén a „címkézés”, félrediagnosztizálás, a rosszul beállított
gyógyszerezés, a kezelések teljes tévútra tévedése, a társadalmi megbélyegzés -
amelyek következtében egy egyébként is kiszolgáltatott helyzetben lévő ember sajnos
még súlyosabb helyzetben találhatja magát.”]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése