2020/02/13

A hivatásos dán boldogságszakértő emlékmegőrző trükkjei ✦ Meik Wiking: Az emlékteremtés művészete

Meik Wiking, hivatásos boldogságkutató - mert a dánoknál bizony ilyen is van - már két könyvet írt, amelyekkel abszolút levett a lábamról: a Hyggevel igazán úttörőnek bizonyult, hiszen kihozta ezt a komfortos életérzést a dánok falai közül, és mindnyájunk számára kézzel foghatóvá tette, a Lykkeben pedig egészen érdekes megközelítésben mesél magáról a boldogságról.

Mindkét könyvét rettentően szerettem, utóbbi a kedvenceim közé is bekerült, így hát nem is volt kérdés, hogy bele kell vetnem magam legújabb művébe, amely némileg elszakadva a korábbiaktól az emlékezést állítja középpontjába. De vajon lehet-e az emlékteremtésről is hasonlóan remek, innovatív módon szórakoztató könyvet írni?

Nos, majdnem. Hogy hamar lelőjem a „poént”: számomra Az emlékteremtés művészete teljesen egyértelműen Meik Wiking leggyengébb könyve, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó - minden bizonnyal engem kevésbé fogott meg most ez a téma.


Maga a könyv több szempontból közelíti meg az emlékek témakörét: egyrészt vizsgálja azokat a pillanatokat, amelyeket emlékként raktározunk el, másfelől magáról a tudásról (a tanulással betáplált emlékekről) is ír.

POZITÍVUMA, HOGY TÖBB KONKRÉT, GYAKORLATI MÓDSZERT IS JAVASOL, AMELYEKKEL MEGKÖNNYÍTHETJÜK, HOGY KÉPESEK LEGYÜNK EGY-EGY EMLÉKET (VAGY MEGTANULT INFORMÁCIÓT) MÉLYEBBEN ELRAKTÁROZNI ÉS HATÉKONYABBAN ELŐHÍVNI.

Itt külön kiemelném az „emléktúra” ötletét, amelynek lényege, hogy térjünk vissza (nem csak gondolatban, hanem fizikailag is) egy-egy olyan helyre, ahol korábban boldognak éreztük magunkat - ezek gyakran gyerekkorunk helyszínei -, azaz szó szerint sétáljunk vissza a múltba, és idézzük fel emlékeinket, esetleg osszuk meg másokkal is. Ugyanakkor arra is kitér a könyv, hogy óvatosan a nosztalgiázással, ha ugyanis átlép egy határt, az már megakadályozza azt, hogy előrelépjünk, egész egyszerűen megrekedünk a múltban.


Kifejezetten örülök, hogy a Meik Wikingre jellemző mesélős, személyes történetekkel átszőtt stílust is megtartotta, ezektől lesz igazán szerethető a könyv. Ugyanakkor az a helyzet, hogy számomra azért egészen sok meglehetősen semmitmondó rész is helyet kapott, és kevésbé éreztem logikusnak a könyv szerkezetét, nem igazán tudtam rendszerben elhelyezni, hogy miről is olvasok. Ez persze lehet, hogy mások számára nem zavaró, de nekem mániám, hogy „nagyban” is el tudjam helyezni az adott témát, amelybe belemerülök, itt pedig ezt némiképp csapongónak és átláthatatlannak éreztem.

Egyébként nem csak a közvetlen, „sztorizgatós” stílust, hanem a korábbi kiadványokra jellemző összképet is megtartotta a könyv: azaz ezúttal is csodaszép, rendkívül igényes kiadványt kap az olvasó sok-sok színes illusztrációval, látványos infografikával, és hangulatos fotókkal, tehát garantáltan örvendezik a szépérzékünk, ha csak belelapozunk is.


Aki szerette Meik Wiking korábbi könyveit, annak feltétlenül ajánlom figyelmébe, azzal együtt, hogy nekem való igaz, ez tetszik a legkevésbé a három közül. Aki pedig még nem olvasott a pasitól, annak feltétlenül ajánlom akár a Lykkét, akár a Hyggét kezdésképpen.

További fotók a könyvről itt:







4/5


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése