tíz kicsi könyv: Miért szeretünk könyvsorozatokat olvasni? ✦ A sorozatkötetek nyújtotta biztonságérzet és a hullámzó színvonal dilemmái

Az a helyzet, hogy mielőtt belefogtam az alábbi poszt megírásába, nem is gondoltam volna, hogy ennyi gondolatom van a könyvsorozatok kapcsán. Lám-lám, írás közben kiderült, hogy még egy ilyen ártatlan téma mögött is húzódnak tudat alatt mindenféle dilemmák, kérdések, amelyeket feltéve magunknak, közelebb vihetnek önmagunkhoz, és ahhoz, hogy hogyan gondolkodunk, mi minden befolyásolhat minket, amelyre talán sosem gondoltunk volna. Önismeret, önismeret mindenütt.

Elmélkedések a könyvsorozatokhoz kapcsolódó elvárásainkról, kiszámítható vagy épp egyenletlen színvonalról, illetve ezek hatásairól.

Ezúttal (ismét) rendhagyóan a Témázunk sorozatba kapcsolódtam be, a témázós csapat meghívásának köszönhetően. A bejegyzés végén linkeltem a többiek írásait is a témában.

Mi a jó a könyvsorozatokban?

„Hullámzás – sorozatkötetek egyenetlen színvonaláról” – ezt a témát kaptuk, és ahogy elolvastam, azonnal beugrott néhány könyvsorozat-élményem, pozitív meglepetések és óriási csalódások egyaránt. Gondolataim áradásának gátat szabva azonban elsőként is fel kellett tennem magamnak a kérdést: miért szeretek könyvsorozatokat olvasni? Egyáltalán szeretek-e könyvsorozatokat olvasni?

A válasz pedig az, hogy igen, szeretek – de fenntartásokkal. Sorozatba belevágni nagyobb „elköteleződést” igényel, még akkor is, ha nem létezik Irodalmi Rendőrség - megjegyzem: szerencsére -, amely azt ellenőrizné, hogy „helyesen” olvas-e az ember lánya, a sorozatok első kötetével kezdi-e az ismerkedést, illetve ha belevágott egy könyvsorozatba, akkor bizony következetesen elolvassa-e a következő részeket is. Szóval, persze, nem történik a világon semmi, ha félbehagyunk egy sorozatot, de azért bennem mégis ott motoszkál a perfekcionista kisördög, aki azt mondja, hogy ezt így kellene csinálni. Úgyhogy kétségtelen: kevesebb sorozatot olvasok, és alaposabban átgondolom, hogy belekezdjek-e egybe, mintha egy szóló olvasmányról lenne szó.

Az örök kedvenc: Agatha Christie Poirot- és Miss Marple-sorozata.

NA, DE MI A LEGJOBB DOLOG A KÖNYVSOROZATOKBAN? HÁT TERMÉSZETESEN AZ, HOGY BIZTONSÁGOS VÁLASZTÁST JELENTENEK.

Mert ha egy részt már elolvastunk, tudjuk, hogy (nagyjából) mit várhatunk a többi kötettől, akkor is, ha épp gyengébben sikeredik. Az írói stílus, a történet jellege, az atmoszféra – jó esetben – igen hasonló, mégis újszerű élményt nyújtanak. Ismerős, de mégsem unalmas. Ez ad egyfajta komfortérzetet az embernek, akár a kedvenc kinyúlt-lyukas-agyonhordott, pihe-puha macinacink, aminél kényelmesebb nem létezik. A jó ide visszatérni érzését nyújtja.

A KÖNYVSOROZATOKNAK VAN AZONBAN EGY IGEN KÉNYES PONTJA: A SZÍNVONAL KISZÁMÍTHATÓSÁGA VAGY ÉPP EGYENETLENSÉGE.

Bár J.K. Rowling nevét a legtöbben egyértelműen a Harry Potter kapcsán ismerik, Robert Galbraith írói (nem annyira) álnéven is írt egy zseniális krimisorozatot, amelyhez mindig jó érzés visszatérni.

Az a bizonyos kényes pont

Aki szokott sorozatokat olvasni, annak valószínűleg akad legalább egy olyan élménye, amikor azt érezte, hogy finoman fogalmazva is kilóg a lóláb, azaz mintha az adott sorozat egy darabját nem is ugyanaz az író írta volna, vagy iszonyatosan megcsúszhatott a határidőkkel és teljesen összecsapta. Számomra Danielle Paige Dorothynak meg kell halnia-sorozatának második kötete ennek szélsőséges példája: az első részt annyira imádtam, hogy egyenesen az abszolút kedvencek közé repült, míg a második kötet olyannyira csalódást jelentett, hogy végül a harmadikat azóta sem olvastam el, hiába csücsül a polcomon.

A következő példám némileg ellentmondásos, ugyanis annak ellenére, hogy objektíven nézve teljesen egyértelmű a színvonal zuhanása, és égbekiáltó logikai bukfencek is akadnak, mégis kitartóan olvasom tovább – és élvezem – az újabb és újabb részeket: ez pedig nem más, mint M.C. Beaton híres-neves Agatha Raisin-sorozata, amely A nagybetűs komfortolvasmány, vidéki angol falvakkal, komplexusos középkorú detektívvel, szerethető karakterekkel (akik egyáltalán nem öregednek, hiába telt el sok-sok év a történet szerint), és persze megoldandó gyilkossági ügyekkel. Mondjuk érthető, egy sorozat 29. részénél nem olyan könnyű már újat kitalálni, de tessék: valamiért mégis olvasom tovább. Tipikusan a ha egyet olvastál, olvastad az összeset esete, mégsem lehet leállni vele.

Az igazán nagy szó azonban az, amikor egy zseniálisan sikerült első részt egy még annál is remekebb következő kötet követ (~~ez egy nyelvtörő is lehetne~~), esetleg egyenesen szárnyal felfelé a színvonal kötetről kötetre. A nem véletlenül egekig magasztalt Tükörjáró-sorozat, illetve az egyelőre még talán kevésbé ismert, azonban hasonlóan jó Nevermoor-sorozat is jó példa arra, hogy egy igen erős első részt követhet egy ezt is felülmúló második kötet, amellyel jó eséllyel el is éri az író, hogy a sorozathoz láncolja az olvasót. Mindenesetre valami oltári nagy baklövést kell elkövetni a harmadik kötetben ahhoz, hogy az esetlegesen ezt követő újabb részeket már egyáltalán ne akarja elolvasni az illető.

KAPCSOLÓDNI UGYANIS JÓ.

Remek példa a következetességre és a színvonal egyenletességére a krimi és thriller rajongók hatalmas kedvence, az igencsak elvetemült 4MGY-trilógia. A sorozat mindhárom része 90 % fölötti értékelést zsebelt be az olvasóktól Molyon – véleményem szerint abszolút jogosan. J.D. Barker profin vezeti a történet szálait mintegy 1400 oldalon keresztül (ilyen hosszú a három kötet összesen), bár persze vannak picit gyengébb részei, mégis alapvetően szárnyal a színvonal, amely talán a középső kötetben csúcsosodik ki.

Miként befolyásolja véleményüket, ha olyan könyvet olvasunk, amely egy általunk szeretett sorozat része?

Visszanyúlva az ismerősség és a jó ide visszatérni érzéséhez, felmerül a kérdés, hogy egy-egy olyan esetben, ahol egy népszerű könyvsorozat záró (vagy sokadik) kötete érezhetően gyengébb színvonalat nyújt, vajon akkor is „robbanna-e” akkorát, ha szóló kötetről lenne szó? Megosztóbb példája ennek az Éhezők Viadala-trilógia záró kötete, A kiválasztott, amely sokak szerint (szerintem is) a leggyengébb darab, mégis csak Molyon majdnem 3000 (!) értékelést kapott már, és jelenleg 85 %-on áll.

Vajon ha A kiválasztott az Éhezők Viadalától független, önálló kötet lenne, miként befolyásolná a megítélését? Jobban szeretnék az emberek, kevésbé, vagy nem jelentene lényeges különbséget (túl azon, hogy jó eséllyel jóval kevesebb emberhez jutna el)? Költői kérdés, amelyre sosem fogjuk megkapni a választ, ugyanakkor

ÉRDEKES ÉLMÉNY ELGONDOLKODNI AZON, HOGY VAJON MIKÉNT BEFOLYÁSOLJA EGY-EGY KÖNYV MEGÍTÉLÉSÉT AZ, HA AZ EGY ÁLTALUNK SZERETETT SOROZAT RÉSZE, AZ ELVÁRÁSOK VAGY PREKONCEPCIÓK MIATT MÁSKÉPP ÁLLUNK-E AZ ADOTT KÖTETHEZ, MINTHA AZ EGY TELJESEN ISMERETLEN SZERZŐ ÖNÁLLÓ KÖTETE LENNE (FELTÉTELEZVE, HOGY AZ ELŐZMÉNYEK ISMERETE NÉLKÜL IS ÉRTHETŐ, KÖVETHETŐ A CSELEKMÉNY)?

Végezetül pedig ne feledkezzünk meg a sokak által kedvelt skandináv krimik sorozatról sem, amely alapvetően ugyan az Animus Kiadóhoz köthető, de ma már számtalan másik kiadónál is jelennek meg a műfajban könyvek - meglehetősen változó színvonalon.

Érdekelnek mások meglátásai, gondolatai is a téma kapcsán? Olvasd el itt:

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

6 megjegyzés:

PuPilla2020. június 26. 15:20
Engem is meglepett, mennyi gondolat jött, meg hogy számolatlanul jutottak eszembe újabb és újabb sorozatok, gigaposzt lett volna, ha tényleg mindegyiken végigmegyek. ;)
A nyomozós - nem szorosan összefüggő sorozatokat pl. teljesen ki is hagytam.
Érdekes, ezt így nem is gondoltam végig, hogy valóban egy rész után, már tudjuk kicsit, hogy mire számítsunk, és egy kis biztonságos burok lehet visszatérni az író stílusához, karaktereihez stb. Valóban ezért is jó sorozatokat olvasni. :)
A 4MGY trilógiát én is el szeretném olvasni, a férjem idén darálta le, és jó volt látni, hogy mennyire beszippantotta őt. :)

Én sem szerettem Az éhezők viadalának záró kötetét, szerintem nagyon félrement... Szerintem önmagában sem állná meg a helyét, ha ebbe a gondolatkísérletbe belemegyünk - persze nehéz, mert túl sok előzmény van, de még próbálva azt figyelmen kívül is hagyni, akkor is nagyon rossz az üzenete, nem tetszett a végkifejlet fura kanyarítása, és úgy összességében semmi.

Gyönyörűek a képek! :)
VálaszTörlés
Válaszok
zakkant2020. június 28. 18:15
Tök jó, hogy csatlakoztál a témához, ráadásul annyira jól összeszedted, hogy miért is jó sorozatokat olvasni :) Az a bizonyos kinyúlt, de kényelmes macinaci az, amiért belevágunk, hogy legyen egy olyan jó élményünk, amit ismerünk, és amit szeretünk.Ilyen sok kötetes sorozatért nem rajongok, mint a M.C.Beaton sorozata, de ez tök jó dolog lehet pedig. Hogy mindig van egy fix olvasnivaló, mert mindig megjelenik egy-egy kötet, és ha nincs kedved mit olvasni, semmi sem köt le, akkor ezek a kis részek akkor is ott vannak. Lehet bele kéne olvassak egybe, hogy megtudjam, hogy nem vagyok-e esetleg mégis rajongó :) A 4MGY könyvekkel nagyon szemezek már, lehet hogy még a nyáron belevágok az első részbe, főleg ha ennyire sokan tartják ennyire magas értékelésen. Ez azért árulkodó!
VálaszTörlés
Válaszok