Anita
Wekker – Könnyező Ciprus
Ismét
egy magyar író, ismét egy krimi – lássuk, mi sül ki belőle.
Wekker
Anita nem akármekkora fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, hogy regényének
helyszínéül az ismert, hazai terep helyett Görögországot választja – és azt
kell mondjam, nagyon helyesen tette. Az ugyanis már a könyv első oldalain
kiderült, hogy remek érzékkel vezeti be az olvasót a hamisítatlan görög táj
szépségeibe, és ügyesen átadja a hangulatot. Szinte éreztem a tenger sós
illatát, a lágyan simogató, meleg szellőt, és a könyv lapjairól sugárzó
szabadság felemelő érzését. Szépen lefestette nem csupán a tájat, a hangulatot
– hanem magát a nagybetűs életérzést is.
Maga
a könyv egyébként nem egy fajsúlyos darab: sem méretében, sem témájában. Hiába,
hogy – jó krimihez illő módon – alapesetként adott egy gyilkosság, ám ezt mégis
könnyed, játékosabb formában jeleníti meg, miközben időnként oda-odacsap nekünk a mindennapok - sokszor kegyetlen - valóságával.
A
történet középpontjában tehát egy haláleset áll, amelyről csakhamar kiderül,
hogy gyilkosság. Ennek felgöngyölítésével bízzák meg Pantelis Baltoumas
nyomozót. A férfinak azonban nem csupán az esettel kell megküzdenie, hanem
egyedülálló szülőként kislányával is, valamint lassacskán az egyik szenvedélye
is kezd elhatalmasodni rajta. Párhuzamosan bepillantást nyerhetünk egy másik
életbe is: Lili, egy magyar lány, aki ugyancsak próbál megbirkózni a maga problémáival,
amelyek legfőbb okozója saját ikertestvére – pontosabban annak férje. De vajon
hogyan kapcsolódik a két – látszólag igencsak eltérő – élet? Napló jellegűen
ismerhetjük meg kettejük életének alakulását, csavarként ráadásul ugrálva az
időben.
A
Könnyező Ciprus összességében nem egy többszörösen összetett, fordulatokkal
telepakolt, körömlerágós, agyonizgulós, fejkapkodós krimi. Ugyanakkor mégsem
egy halálegyszerű, ’már az első oldalon tudjuk a végkifejletet’ jellegű.
Valahogy a kettő keveréke jellemzi a könyvet, egy igen kellemes
alaphangulattal. Ez a hangulat volt az, ami elérte, hogy bármikor szívesen
vegyem a kezembe, és gyakorlatilag bármilyen kedvemhez passzolt.
Nem
mehetek el szó nélkül a borító mellett sem – aki rendszeresen olvassa a blogot,
az már gondolom, meg sem lepődik ezen. Bevallom, én nem vagyok oda érte. Örülök,
hogy magát a helyszínt láthatjuk, ezt jó ötletnek találom, de kicsit talán túl
lett bonyolítva, és bennem nem kelt professzionális hatást. Ez már persze ízlés
kérdése, de inkább akkor leegyszerűsítettem volna némileg. A könyv formátuma
viszont tetszik – bennem valamiért ilyen tankönyv fílinget ébreszt, ez biztos
valami perverzióm, hogy ez miért jó, mindenesetre jó, nekem tetszik.
Wekker
Anitában véleményem szerint kétségtelenül rejlik potenciál - nem is kevés -, ezzel együtt,
úgy érzem még nem teljesedett ki,
még nem egészen talált rá a saját „írói hangjára” (ami azért helyenként
elő-előbukkant), mondjuk úgy, - hogy a napi kliséadag is meglegyen -: még bontogatja a szárnyait, csiszolgatja a stílusát. Én a magam részéről bízom
benne, hogy továbbra is szorgosan fogja írogatni a könyveit – mert az alap mindenképpen jó.
„Vannak emberek, akik amilyen gyorsan beléptek az életünkbe, épp olyan gyorsan távoznak is. Hagynak maguk után egy bizonyos űrt, ami lehet jó, lehet rossz, de mindenképpen elgondolkodtató.”
támogató
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése