Könyvértékelő: Renée Knight - Cáfolat

Renée Knight – Cáfolat

[Disclaimer]

Hűha, hogyan is értékeljek egy könyvet, amit úgy harangoztak be, mint az új A lány a vonatont? Talán azzal kezdem, hogy a Cáfolatnak szerintem nem túl sok köze van hozzá. Nem jobb vagy rosszabb - egyszerűen más. Semmivel sem „a lány a vonatonabb”, mint másik pszicho-thrillerek.

Ha már itt tartunk, akkor azt is el kell mondanom, hogy a Cáfolat nem egy klasszikus lélektani thriller. Sokkal nehezebb a besorolása, de azért igyekszem átfogó képet adni róla.

A könyv voltaképp két család drámájáról szól, ahol valamilyen módon mindenki áldozattá válik, csak épp nem úgy, ahogy gondolnánk.

Szóval adott egy átlagosnak tűnő család, - ahogy általában a pszicho-thrillerekben lenni szokott – anyuka, apuka, valamint a családi fészekből éppen kirepült felnőtt fiú. Kiderül azonban, hogy az anya, Catherine múltjában sötét titkok lappanganak, amelyeket évek óta próbál elnyomni, de időnként kétségtelenül előtör szorongása. Egy nap azonban felszínre kerülnek a rég eltemetett(nek hitt) események, ugyanis Catherine egy ismeretlen könyvre bukkan az éjjeli szekrényén. Belelapoz, és… rájön, hogy a könyv róla szól. A titokról, amelyet hiába próbált elrejteni.

Eközben párhuzamosan megismerhetjük a „másik oldalt” is: annak a bizonyos könyvnek a szerzőjét, valamint hátterét, motivációit - és természetesen az általa elindított folyamat beláthatatlan következményeit.

A regény érdekességét az (is) adja, hogy egyszerre mindkettejük életébe betekintést nyerhetünk, mindkét kulcsfigura nézőpontját megismerjük. Szép lassan épül fel a történet, mintha kirakós darabkáit próbálnánk összerakni. Lépésről lépésre haladunk, néha eltévedünk, rossz irányba indulunk, zsákutcába jutunk, de idővel megérkezünk a végállomásra, arra a pontra, ahol kitisztul a kép és minden értelmet nyer. Az olvasó pedig beleborzong.

Oké, legyünk őszinték, a Cáfolat nem egy kifejezetten fordulatos, túlzottan cselekménydús regény. De nem is hiányzik, más az erőssége. A feszültséget épp az szolgáltatja, hogy apránként, a legkülönbözőbb érzelmek széles skáláján keresztül jutunk el a megvilágosodásig.

A borító ez esetben kapcsolódik is a történethez, ez azonban csak a végén nyer értelmet. Ahogyan sok más dolog is, ami szinte nevetségesnek hat, hiszen ott volt végig az orrunk előtt, de mégsem áll össze korábban. Aztán jön a bumm.

Összességében tehát nekem tetszett a Cáfolat, azonban a beharangozója alapján valami egetrengetőbbet vártam. Ezzel együtt azonban örülök, hogy elolvastam, és ajánlom is azoknak, akiknek szimpatikusak a lassabb folyású pszicho-thrillerek, mert műfajában viszont erősnek tartom.

„A gondolatai összetorlódnak: addig ütköznek egymásnak, amíg el nem torzulnak. A bort stresszel vegyíteni veszélyes kombináció. Már igazán tudhatná, hogy nem szerencsés keverni a mérgeit.”

4/5