2018/03/04

Házasság? Köszi, kihagyom ✦ Gillian Flynn - Holtodiglan




Ahhoz képest, hogy mekkora pszicho-thriller rajongó vagyok, egészen idáig kimaradt számomra a műfajban alapműnek mondható Holtodiglan. Na de jobb később, mint soha, szokták mondani, én pedig nem is értem, hogy húzhattam ezt ennyire sokáig. Ahogy ugyanis várható volt: imádtam. Felfaltam.


A Holtodiglan egy rendkívül precízen felépített és okos könyv, ami szerintem bőven túlmutat a lélektani thriller műfaján. Valami egészen izgalmas keveréke pszichológiának, kriminek, drámának, az egész pedig a párkapcsolatok sokszínűségének alapjára épül. Jelen esetben pedig egy rendkívül torz párkapcsolatról beszélhetünk.


A regény véleményem szerint roppant érdekes, az írónő azt hiszem, mindent kihozott a témából, amit csak elképzelhető. Mégsem túl sok. Terjedelmes, alapos, és így válik kerek egésszé. Én a magam részéről nagyon élveztem elmerülni ebben a feszült atmoszférában, azzal együtt, hogy egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem – de hát nem is ez a lényeg. Jól felépített karakterek voltak, de nem szerethetőek. (Na jó, a mellékszereplőként időnként felbukkanó, meglehetősen életképtelen macskát imádtam.)

Muszáj arról is szót ejtenem, hogy mennyire zseniális magyar címet kapott a regény - az a helyzet ugyanis, hogy sokkal jobban kifejezi a könyv lényegét, mint az eredeti cím. Ilyen azért meglehetősen ritkán fordul elő, úgyhogy ennek nagyon örültem.


A sztori… na hát pszicho-thrillerek esetében mindig különösen nehéz erről írni, hogy még véletlenül se spoilerezzek, de azért megpróbálom röviden összefoglalni. Adott egy elsőre teljesen átlagosnak tűnő amerikai házaspár, akik éppen az ötödik házassági évfordulójukat ünneplik, amikor a feleség egyszerűen eltűnik. A házat felforgatták, de az egész olyan mintha egy színpadi jelenet lenne, mintha megrendezték volna. Természetesen – ahogy az általában lenni szokott – hamar a furcsán viselkedő férj kerül fókuszba, mint első számú gyanúsított. Mi pedig nem tudjuk, hogy mit is gondoljunk. A történetet ugyanis egyszerre meséli a férj, valamint a feleség, Amy – akinek naplójába évekre visszamenőleg nyerünk bepillantást. A kétféle sztori pedig nem áll össze. Hol itt az igazság?

Szóval csak ismételni tudom magam, mikor azt mondom: szerintem baromi izgis a koncepció, jól van megírva, és lélektanilag is helyén van a dolog. Ugyanakkor az eleje kissé vontatott, én legalábbis nehezen rázódtam bele a történetbe – úgy nagyjából 100 oldal után sikerült, viszont ezek után szerencsére várt még rám 400 oldalnyi izgalom.

Összességében tehát biztos vagyok benne, hogy a műfaj szerelmeseinek nagy része már olvasta a könyvet, de akinek hozzám hasonlóan ilyen sokáig kimaradt a dolog, annak szívből tudom ajánlani.


„Azt mondják, egy széthullott családban felnőtt gyereknek nehéz a sorsa, de egy tökéletes házasságba beleszületett gyereknek is megvannak a maga problémái.”
4.5/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése