Őszintén szólva már hetek óta küzdök azzal, hogy egy értelmes értékelést írjak Grecsó Krisztián Verájáról, de mindezidáig kudarcba fulladtak próbálkozásaim. Ez a regény ugyanis annyira a hangulatokról, a belső rezgésekről, a gyermeki és felnőtt lélekről szól, hogy – lévén nem vagyok egy Grecsó – nehéz ezt hatásosan átadni egy néhány soros könyvértékelőben. De megpróbálom.
Szóval Vera. Igyekeztem minél kevésbé utánanézni Grecsó Krisztián új könyvének, hogy legyen minél nagyobb meglepetés. Nekem nagyjából amúgyis elég volt annyi, hogy Szeged, ’80-as évek – akkor rossz már nem lehet. És - spoiler - valóban nem is lett rossz. Sőt, sőt!
EGÉSZEN ELKÉPESZTŐ, HOGY EGY NEGYVENES ÉVEIBEN JÁRÓ PASI HOGYAN KÉPES ENNYIRE MEGÉRTENI EGY KISLÁNY LELKIVILÁGÁT.
A főszereplő Veránk ugyanis egy tizenegy éves kislány, aki épp kezd átlépni a kislány státuszból a nemannyirakislány státuszba, azaz: életében először szembesül úgy igazán szerelemmel, családi tragédiákkal, és a barátság törékenységével. Azaz az élettel. Mi pedig Grecsónak köszönhetően nyomon követhetjük a kislány lelki fejlődését, azt, hogy hogyan dolgozza fel a nehézségeket, miközben a felnőttek világába is bepillanthatunk.
Ahogy már említettem: ez a könyv valóban a hangulatról és a lélekről szól. Persze, van mellé egy érdekes cselekmény is, de kiemelkedő attól lesz, hogy rettentően precízen vannak az összetevők kombinálva, ami egy nagyon szerethető, különös elegyet alkot.
AZT HISZEM, HOGY VERA TÉNYLEG KÉPES MEGÉRINTENI A MINDANNYIUNK LELKÉBEN OTT ÉLŐ GYERMEKET, OLYAN ÉRZÉSEKET HOZVA A FELSZÍNRE, AMELYEKRE TALÁN MÁR NEM IS IGAZÁN EMLÉKSZÜNK, ÉS AMELYEKHEZ NEM IS BIZTOS, HOGY (CSAK) KELLEMES EMLÉKEKET TÁRSÍTUNK.
Ennek ellenére a regény sokkal több puszta „nosztalgiakönyvnél”. (De tényleg, én speciel a ’80-as években még nem is éltem.)
Úgyhogy konklúzióként csak annyit mondhatok: olvassatok Verát, és engedjétek, hogy visszarepítsen az időben egészen a gyermekkorig. Ami nem csupa móka és kacagás volt, bármennyire is igyekszünk így visszaemlékezni. A gyermekkornak is megvannak a maga különös nehézségei, amit szeretünk elfelejteni.
„...mert a felnőttek ilyenek, nem kíváncsiak az igazságra, csak arra, amit ők érzékelnek belőle.”
4.5/5
Nagyon érdekesnek tűnik, szerintem ez lesz a következő könyv, amit megveszek. Köszönöm az ajánlót! :)
VálaszTörlés