Már megint egy önfejlesztő könyv? – kérdezhetnétek, de az a helyzet, hogy Andrea Owen írása egy nagyon kellemes felüdülés a tucat-önsegítő könyvek tömegeihez képest, miközben mégsem mond olyan nagyon új dolgokat. Akkor vajon hogy lehetséges ez mégis?
Bevallom, eleinte azt gondoltam, hogy ez is egy olyan könyv lesz, ami Mark Manson felkapott művének (The Subtle Art of Not Giving a F*ck, amely nálunk A lesz*rom rafinált művészete címmel jelent meg) „hátán óhajt felkapaszkodni”, de mindenkit megnyugtathatok: nem erről van szó, viszont egész jó kiegészítése lehet Manson könyvének.
A HOGYAN NE ÉREZD MAGAD SZ*RULBAN AZ AZ IGAZÁN ÜDÍTŐ, HOGY NEM AZT MONDJA, HOGY MICSODA HATALMAS, KOMPLEX VÁLTOZTATÁSOK SZÜKSÉGESEK AHHOZ, HOGY AMENNYIBEN SZARUL ÉRZED MAGAD A BŐRÖDBEN, AKKOR MOSTANTÓL NE ÉREZD MAGAD SZARUL. OWEN CSUPÁN RÁMUTAT EGY HALOM IDEGESÍTŐ, ÖNROMBOLÓ SZOKÁSRA, AMELYEKKEL VALÓSZÍNŰLEG EGYÉBKÉNT MI MAGUNK IS TISZTÁBAN VAGYUNK, DE TALÁN MÉG SOSEM GONDOLTUNK ABBA BELE, HOGY EZ A SOK-SOK APRÓSÁG HA ÖSSZEADÓDIK, AKKOR MILYEN KELLEMETLENSÉGEKET JELENTHETNEK AZ ÉLETÜNKBEN, MIKÖZBEN VALÓJÁBAN NEM IGÉNYELNE OLYAN HÚ, DE KOMOLY MUNKÁT KIIKTATNI - DE LEGALÁBBIS CSÖKKENTENI - EZEKET.
A szerző arra kér minket, hogy picit nézzünk magunkba, gondoljuk át ezeket a némileg irritáló szokásokat, és foglalkozzunk velük, ugyanis hosszútávon az apróságokon múlnak a nagy dolgok.
De hogy mik is ezek az apróságok?
1. Te is hajlamos vagy arra, hogy ha valami – akár teljesen lényegtelen – dolgot elrontasz vagy elfelejtesz, olyanokkal ostorozd saját magad, hogy „hogy lehetsz ennyire szerencsétlen” és társai?
2. Gyakran megesik, hogy egyedül próbálod megoldani a problémáidat, anélkül, hogy a számodra fontos emberekkel megosztanád ezeket, és elszigetelődsz a barátaidtól, amikor megzuhansz?
3. Amikor fájdalmas dolgokkal kell szembenézned az életben, inkább igyekszel elkerülő stratégiákat kidolgozni, hogy ne kelljen szembesülni a fájdalommal?
4. Képes vagy azért rosszul érezni magad, mert csupa hiperszupertökéletes embert követsz Instagramon, akikkel – akár tudat alatt – folyamatosan összehasonlítgatod magad, az életed?
 |
| forrás: Unsplash |
5. Veled is előfordul, hogy amikor éppen túl simán megy minden az életedben, akkor elkezdesz azon morfondírozni, hogy mikor fog összeomlani az egész, elmúlni a felhőtlen öröm?
6. Amikor valaki megdicséri a munkádat, hajlamos vagy azt gondolni, hogy az valójában nem is igazán a te érdemed volt, csak éppen szerencséd volt mondjuk?
7. Hajlamos vagy aszerint alakítani az életed egyes aspektusait, hogy másoknak mi tetszik, mások mit várnak tőled?
8. Ismerős számodra a maximalizmus?
9. Neked is szokták azt mondani, amikor nehéz élethelyzettel szembesülsz, hogy „légy erős”, hogy aztán azon gondolkodj, hogyan is kéne rávenni az agyadat, hogy akkor ripsz-ropsz kattanjon át „erősvagyok-üzemmódba”?
10. Ha valaki kritikát fogalmaz meg veled szemben, hajlamos vagy napokig/hetekig/évekig kattogni rajta, miközben látszólag mások egy „leszarommal” már tovább is léptek az ilyen apró-cseprő dolgokon, neked viszont mégsem megy ilyen egyszerűen?
Ha a felsoroltak közül akár csak egynél is magadra ismertél, már érdemes lehet Owen könyvével közelebbről megismerkedni, mert valóban meglepően hasznosnak bizonyulhat, ha szeretnél magadon dolgozni.
Nekem speciel kifejezetten szimpatikus, hogy a szerző rögtön beismeréssel indítja a könyvet: 12 évvel ezelőtt csúnyán padlóra került, összeomlott az élete, amelyből alkoholizmusba menekült. A masszív önrombolásból kimászva aztán szép lassan elkezdte lépésről-lépésre újból felépíteni az életét.
A könyv attól válik igazán hitelessé, hogy Andrea nem fél megosztani az olvasóval magánéleti kudarcait (anélkül, hogy túlságosan önéletrajzi jellegűbe csapna át a dolog), és páciensei történeteivel is gyakran példálózik. Ez pedig lássuk be, jól esik az olvasónak: egyfelől láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, másfelől azt is, hogy bizony vannak, akik nálunk is nagyobb problémákkal kénytelenek szembenézni.
A könyv attól válik igazán hitelessé, hogy Andrea nem fél megosztani az olvasóval magánéleti kudarcait (anélkül, hogy túlságosan önéletrajzi jellegűbe csapna át a dolog), és páciensei történeteivel is gyakran példálózik. Ez pedig lássuk be, jól esik az olvasónak: egyfelől láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, másfelől azt is, hogy bizony vannak, akik nálunk is nagyobb problémákkal kénytelenek szembenézni.
SZÓVAL AZT KELL MONDJAM, HOGY BÁR OWENNÉL SINCS UGYAN A BÖLCSEK KÖVE, A HOGYAN NE ÉREZD MAGAD SZ*RUL MÉGIS EGY KLASSZ, OLVASMÁNYOS, VALÓBAN HASZNOS MEGLÁTÁSOKAT ÉS TIPPEKET TARTALMAZÓ, KOMPAKT KIS KÖTET. A MAGA MŰFAJÁBAN NAGYON IS RENDBEN VAN.
Azt viszont senki ne várja, hogy egy könyv fogja megoldani helyette a problémáit – ehhez mindössze némi iránymutatást és elgondolkoznivalót nyújthat.
„Szerintem hiú ábránd, hogy az ember képes lenne mindent elengedni a füle mellett, és figyelmen kívül hagyni, hogy a másik megjegyzései megbirizgálják a régi beidegződésünket. Valaki a lelkünkbe gázol, sértéseket vág a fejünkhöz, és erre mi gondoljunk arra, hogy „Nahát, micsoda pöcs! De nekem ehhez semmi közöm, megyek is a dolgomra, nem törődöm vele.” Ilyenre senki nem képes. Vagy ha igen, akkor valami egészen príma anyagot szed.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése