2019/10/06

Mit érdemes idén ősszel olvasni? ✦ 23 könyvújdonság októberre

Újabban a szeptember az új augusztus (legalábbis az időjárást tekintve), így voltaképp mondhatjuk, hogy októberrel köszönt be az „igazi” ősz. Már nem jellemzőek a különösebben meleg napok, de kellemesen örülünk a simogató, lágy - és túlságosan rövid ideig tartó - napsütésnek, már kezdenek a falevelek sárgulni, és „legálisan” lehet nagy mennyiségben fogyasztani a forrócsokit meg a sütőtököt. Talán ez az egyik leghangulatosabb, bekuckózásra alkalmas idő, ilyenkor különösen jó dolog elmerülni egy jó könyvben. 

Nagyon érzik ezt a hangulatot a könyvkiadók is, ugyanis egy halom rém ígéretes megjelenéssel halmozzák el a gyanútlan érdeklődőt, ezekből szemezgettem ezúttal.

(És ne feledjétek: október 10-13. között a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár várja - ugyancsak rengeteg szuper programmal és olvasmánnyal - a könyvek szerelmeseit a Várkert Bazárban!)

Két ​fiú egy pokoli iskolában, Floridában…
A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.

A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket.” Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.
Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.

Némelyik ​nap csak úgy tovatűnik anélkül, hogy bármi nyomot hagyna, de vannak olyan napok, amelyekre egész életünkben emlékszünk.
Emlékszel az első csókra? A legfinomabb ételre, amit valaha kóstoltál? Vagy a frissen nyírt fű illatára egy verőfényes nyári napon?
Ha valami ingerli az érzékszerveinket, ha igába fogjuk az első élmények erejét, ha tudatosítjuk magunkban érzéseinket és érzelmeinket, valószínűleg sikerül megőrizni a boldog emlékeket.
De milyen összetevők alkotják ezeket a boldog emlékeket? Miért van az, hogy egy dallam, egy illat, egy íz vissza tud minket röpíteni valamihez, amiről azt hisszük, rég elfelejtettük? Meg lehet tanulni, hogyan alkossunk boldog emlékeket, és hogyan őrizzük meg ezeket mindörökre?
A boldogságkutatás eredményeit felhasználva Meik Wiking erre tanítja meg olvasóit. Adatok és naplók, interjúk és globális felmérések, tanulmányok és pszichológiai kísérletek eredményeire támaszkodva ez a könyv megmutatja, hogyan készíthetünk tökéletes pillanatokat, olyanokat, amelyekre életünk végéig emlékezni fogunk. Olyanokat, amelyek átformálják énünket.


Hátborzongató ​pszichothriller a GYILKOSSÁG – THE KILLING filmsorozat szerzőjétől
Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.
Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.
Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…

1782-t írunk, amikor két férfi elindul, hogy becsapja Európa uralkodóit. Különleges találmánnyal járják be a kontinenst, s bár a hírverés óriási körülöttük, küldetésük valódi célja titkos. Sikerük birodalmi érdek, bukásuk pedig az életükbe kerülhet.

Kempelen Farkas, a polihisztor udvari tanácsos számára az egész út időfecsérlő ostobaság, ami csak akadályozza abban, hogy valódi tudományos munkáival foglalkozzon. Dragóner Arnold, a hányattatott sorsú, briliáns sakkozó pedig méltánytalannak tartja, hogy folyamatosan rejtőzködnie kell.

Ahogy Európa rossz útjain zötykölődnek a titokzatos találmánnyal, kisszerű árulások, fékezhetetlen irigység és brutális gyilkosságok örvényében találják magukat. Legyűrik-e őket a hatalom mocskos praktikái? Van-e bennük elég rafináltság, szívósság és hit ahhoz, hogy túléljék a kalandot?
A Királyi játék az európai történelem egyik legkülönösebb hatalmi svindlijének izgalmas és megrázó története.


Az ​És boldogan éltek? – Mesehősnők utóélete című nagy sikerű női antológia után most itt a férfiak válasza.
Gondoltak már arra, mi történt gyerekkorunk mesehőseivel, miután jól ismert kalandjaik véget értek? Tényleg boldogan éltek, míg meg nem haltak?
Mi várt például Lúdas Matyira, miután háromszor megverte Döbrögit? Vagy milyen élete lett Hókuszpóknak, miután kibékült a hupikék törpikékkel? És mi történt a rendíthetetlen ólomkatonával, miután a tűzbe dobták?
13+1 neves kortárs író folytatja a történeteket. A kötetben olvashatjuk még János vitéz, a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a vérbanya, a sárkányölő vitéz, a titokzatos S. utóéletét, valamint a Piroska, a Hófehérke, a Jancsi és Juliska és az Óz, a csodák csodája egy-egy férfialakjának kalandjait. Meghökkentő meséket, amelyek nem gyerek kezébe valók.
A könyvben Czinki Ferenc, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Fehér Béla, Garaczi László, Gerlóczy Márton, Hartay Csaba, Háy János, Horváth Viktor, Kerékgyártó István, Maros András, Totth Benedek, Vámos Miklós, Zoltán Gábor felnőttmeséi olvashatók.

A Nobel-békedíjas Malala Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját.

Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatatlanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében.

A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és halálról szól.


A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.

De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.
És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…

Kawamura többszörösen díjazott könyve hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.


A legnagyobbak élete infografikákban
Az Infografika sorozat teljesen új megközelítéssel mutatja be a világ legnagyobb gondolkodóit és művészeit. A kötet az ötven legérdekesebb és legfontosabb adatra, gondolatra, jellemzőre és eredményre fókuszál, s ezeket könnyen érthető és látványos infografikákon tárja elénk.
Sokan tudják, hogy Frida Kahlo (1907-1954) festőművész Mexikóban született, és gyerekkorában balesetet szenvedett. Arról azonban jóval kevesebben hallottak, hogy 143 ismert műalkotásából 55 önarckép; hogy a Két akt az erdőben című festménye 2016-ban 8 millió dollárért kelt el, s ezzel ez a legmagasabb összegért gazdát cserélő Latin-amerikai műalkotás. Az sem közismert, hogy kétszer is hozzáment a férjéhez, s hogy első önálló kiállítására mentőautóval érkezett.
Az Infografika – Kahlo segítségével közérthető és mutatós infografikákon keresztül fedezhetjük fel Frida Kahlo munkásságát és a képzőművész mögött rejlő embert.

Flynn teljesen besült: depressziós, nemrég kidobta a barátnője és otthon lakik az anyukájával. Úgy volt, hogy a szupermarket majd mindent megváltoztat.
Normális munkahely, állandó bevételi forrás. A munka nem is munka igazán, ha ezáltal megmentheted önmagadat. De a dolgok nem éppen olyanok, ahogy ez az árukkal megrakott polcsorok közül látszik.
Flynn egyik nap egy bűntény helyszínére érkezik meg a munkába és hirtelen az egész világ összeomlik körülötte. Titkok bukkannak fel elkínzott elméje mélyéről. Márpedig Flynn nem hajlandó arra, hogy válaszokat keressen a szupermarketben. Hiszen van ott valami, ami úgy tűnik, éppen őt keresi…
A Szupermarket fekete humorú pszichológiai thriller, az őrület és a kreativitás lényegének élveboncolása. Ki hitte volna, hogy az egyik árukkal megrakott polcsoron minden ott rejlik – így a szex, a drog és a gyilkosság is?

A ​világszerte nagy népszerűségnek örvendő Szólíts a neveden szerzője visszatér csodásan összetett lelkű szereplőihez, hogy évtizedekkel első találkozásuk után tovább kutassa, vajon hány különféle alakban is jelenhet meg a szerelem.
Egyetlen közelmúltbeli regény sem beszélt olyan megrendítően a szerelem természetéről, mint André Aciman lenyűgöző könyve, a Szólíts a neveden. Legelső, 2007-es megjelenésekor Stacey D'Erasmo, a New York Times kritikusa „szerelmes levélnek, vallomásnak, különlegesen gyönyörű könyvnek” nevezte. Mintegy háromnegyedmillió eladott példány után pedig megszületett a később Oscar-díjjal is jutalmazott filmváltozat, amelyben Timothée Chalamet játszotta a kamasz Eliót, Armie Hammer pedig Olivert, a fiatal doktoranduszt, akivel egymásba szeretnek.

A Megtalállak-ban először Samuellel, Elio édesapjával találkozunk: épp látogatóba utazik Firenzéből Rómába a fiához, aki időközben sikeres zongoraművész lett. Egy fiatal nővel való véletlenszerű találkozása a vonaton fenekestül felforgatja az idős Sami terveit, örökre megváltoztatva életének hátralévő részét.
Nem sokkal ezután Elio Párizsba költözik, ahol ő maga is találkozik valakivel, Oliver pedig, aki időközben családos ember és főiskolai tanár lett Amerikában, hirtelen azon kapja magát, hogy szeretne visszalátogatni Európába.
Aciman érzékeny szerző, egyetlen rejtett rezdülés, az érzelmek egyetlen árnyalatnyi változása sem kerülheti el a figyelmét, hiszen ezekből áll össze a szenvedély. A Megtalállak visszatér az egyik legnagyszerűbb kortárs szerelmi regény világába, tovább feszegetve a kérdést, elmúlhat e valaha az igazi szerelem?

Berlin, 1945 májusa, a második világháború vége.
A német főváros romokban, ahogy a városlakók élete is. A Thalheim család luxusáruházát is végzetes találat éri, a három nővér, Rike, Silvie és Florentine pedig kétségbeesetten áll az egykor elegáns épület előtt. A legidősebb testvért, Rikét már gyerekkorában elbűvölte a színek, az anyagok és a formák kavalkádja, ezért elhatározza, hogy valóra váltja régi álmát, és újra felvirágoztatja a családi vállalatot.
Azt azonban nem sejti, hogy nem csak az üzleti világ kihívásaival kell megküzdenie: a tudomására jut ugyanis egy múltbéli titok, amely megrengeti korábbi élete biztosnak hitt alapjait. Amikor pedig megismerkedik egy izgalmas, olasz fiatalemberrel, a komoly, megfontolt lány világa gyökerestül felfordul…

A ​londoni Chelsea Flower Show a világ egyik legnagyobb virágkiállítása. A rózsákkal díszített boltívek alatt és a növények között Iris Donati otthon érzi magát.
Ám miközben közelebbről szemügyre vesz egy virágkompozíciót, Iris egyszer csak egy szempárral találja szembe magát, amely teljesen olyan, mint az övé; ugyanaz a gesztenyebarna haj, ugyanaz az arc. A lány, Viola, a kiköpött mása. Ő is imádja a virágokat, és az ő csokrai a legkeresettebbek egész Londonban. Iris biztosnak hitt világa egy pillanat alatt meginog. Van egy ikertestvére, akinek a létezéséről húsz éven keresztül még csak nem is tudott. Vajon miért? Most, hogy újra egymásra találtak, Iris és Viola a dolog végére akarnak járni.
A titok nyitja szülőföldjükön, a Donatik ősrégi villájában és annak hatalmas toszkán kertjében rejlik. Ahogy az egymásra talált testvérek egyre közelebb jutnak az igazsághoz, úgy kerülnek napvilágra a család évszázadokra visszanyúló rejtélyes hagyományai, és úgy kapnak egyre nagyobb szerepet az őket körülvevő virágok. A lányoknak sok mindenen kell keresztülmenniük ahhoz, hogy megértsék: akár a tüskék között megbúvó rózsa, a megpróbáltatások mögött is ott rejlik a megtisztulás.

Babarczy Eszter novellái a nővé válás folyamatát, a nők szereplehetőségeit és szerepkényszereit járják körül.
A magány, a kiszolgáltatottság és sérülékenység hétköznapi vagy éppen szélsőségesen fájdalmas epizódjaiban megannyi küzdelem zajlik a méltóságért, a szeretetért, önmagunk elfogadásáért és elfogadtatásáért. Egyfajta felnövekedéstörténet rajzolódik ki a kötetben, amelynek hősei, mintegy megalkotván az „ismeretlen nő” alakját, különféle élethelyzetekben kénytelenek szembesülni szűkebb és tágabb környezetük elvárásaival.
Az írások olykor szenvedélyes, máskor rezignált őszinteséggel, érzékletes és érzéki nyelven szólnak a különböző életkorokban átélt lelki és testi szenvedésekről, a „korbácsoló szavakról”, a családhoz, szülőkhöz, gyermekekhez, férfiakhoz fűződő kapcsolatok változó dinamikájáról.

Ismeretlen tettes. Vagy ismerős?
Hullámvasútként száguldó pszichothriller Az özvegy szerzőjétől. Minden szülő legborzalmasabb rémálmát kelti életre.
Thaiföldön eltűnik két tizennyolc éves lány. A családjaik a nemzetközi média reflektorfényébe kerülnek és szinte eszüket vesztik az aggodalomtól. De miben mesterkedtek a lányok, mielőtt nyomuk veszett?
Kate Waters újságíró elsőként csap le a sztorira. Egyfolytában a saját fia jár a fejében, aki két éve elindult otthonról és Kate azóta sem látta.
Apránként fény derül a lányok eltűnésének részleteire és minden érintett gyanítja: hiába jártak a világ másik végén, a veszély az otthonuk közelében leselkedik rájuk. Közelebb, mint gondolnánk.

A ​Medve és a Csalogány varázslatos története tovább folytatódik.
A rettenthetetlen fiatal nővé serdült Vászját választás elé állítják: vagy férjhez megy, vagy kolostorba vonul. Ő azonban inkább megszökik otthonról – ám hamarosan az ostrom alá kerülő Moszkva városának védelméhez kell segítséget nyújtania.

Vászja számára nincs túl sok lehetőség, miután árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni.
Így hát a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani.

Mi ​volt a menstruáció szerepe a nők oktatása szempontjából a 19-20. század fordulóján? Éltek-e szexuális életet a szűzkultuszban nevelt középosztálybeli lányok? Milyen testi tulajdonságokkal lehetett jól elkelni a házassági piacon? Miért volt erkölcstelen intézmény a szoptatósdajkaság? Mivel igyekeztek akkoriban orvosolni a meddőséget? Miért gondolták egészségre ártalmasnak az egyedülálló nők életét?
Testi vagy lelki betegség volt-e a hisztéria? Hogyan viszonyultak akkoriban egy nőgyógyászati műtéthez? Korabeli vélekedések szerint miért nem lehet szerelemmel szeretni egy majd nyolcvanéves nőt?
Sok más forrás mellett dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő hagyatékában fellelhető századfordulós rendelési naplók képezik az egyik legfontosabb forrását ennek a könyvnek, ami – korabeli levelek, naplók, visszaemlékezések, orvosi és ismeretterjesztő források, valamint irodalmi művek segítségével – kamaszkortól időskorig kíséri végig a 19. század végén és a 20. század elején, egy paradigmaváltó időszakban élt nők életét. Megmutatja, hogyan tekintettek a nők testére, és hogyan érezték magukat ők a saját testükben abban a korban, amikor a nők társadalmi szerepének változása és a modern testtudatosság kialakulása jelentős változásokat hozott az addigi szemléletbe.

A stand-up hagyományosan a férfiak világa – Dana Diaz mégis ebben a közegben próbál szerencsét.
Összebarátkozik egy hajthatatlan programozóval, Amandával, akinek szintén a férfiak között kell helytállnia. Dana bizalmába fogadja a lányt és elárulja, hogy nemrég zaklatás áldozatává vált.
Elhatározzák, hogy megtorolják a sérelmeket egymás zaklatóin, hasonlóképp, ahogy az Idegenek a vonaton című Hitchcock-klasszikusban látták.
De a bosszú édes szertartásába Dana számára más élmények is vegyülnek: a csalás, a paranoia és a bizalmatlanság olyan személyiségvonásait csalja elő, melyekről maga sem tudott. Úgy tűnik, a bosszúért komoly árat kell fizetnie…

Kroszner Barnabás élete látszólag sínen van. Szép családi házban él feleségével, aki gyermeket vár. A férfi egykori zűrös, drogokkal és nélkülözéssel teli életét is maga mögött hagyta.
Egy nap azonban hívást kap a rendőrségtől. Édesanyját, akivel évek óta nem találkozott, brutálisan megkínozták és megölték. Kroszner a szülőfalujába, Verkénybe megy, hogy elrendezze az ügyeket. Nem is sejti, hogy ez egy pokoli utazás kezdete.
A faluban mindenki furcsának tűnik. Rigó őrmester képtelen ellátni a feladatát. Fazekas atya folyamatosan vérbosszút kiált a misén. És Kroszner maga is különösen viselkedik: szinte hidegen hagyja saját édesanyja halála.
Verkény mintha meg lenne átkozva. Egyre kegyetlenebb gyilkosságok követik egymást. Vajon a mészárlások között van összefüggés? Mi lehet az a láthatatlan szál, ami összeköti az áldozatokat? És mit üzen a múlt?
Szelle Ákos pszichothrillere a skandináv krimik hátborzongató hangulatát idézi.

„Az elesett magyar vidék féltérdre emelkedik a kocsma padlójáról, visszamászik a bárszékre, és mesélni kezd Gyöngyinek a pultnál. Elmeséli az életét. Elmondja, milyen volt dolgozni odakint, milyen lenni odalent, illetve hangosan gondolkodik, milyen is lehet odafent. Olyan-e, mint amit az államtitkáréknál látott, amikor ki kellett festeni a nappalit. Mert ha olyan a fent, az talán mégsem olyan jó.

Az elesett magyar vidék hősei nem vesztették el a derűt, és még szeretni is képesek. Milyen jó is egy utolsó utáni kocsonyát találni az ablaktáblák között, mikor már azt hittük, elfogyott! Milyen jó is az első nagyfröccs nyáron, miután egész nap nem engedett inni a főnök. Ugye, Gyöngyi? Figyelsz, Gyöngyi?
Bödőcs Tibor első regénye a magyar vidék iránt érzett rajongás, aggódás és szeretet műve. Amennyire nyomorult, annyira mulatságos. Hallod, Gyöngyi? Visszamásztam, és nézd, repülök!”
Szálinger Balázs

Az ​1880-as évek Londonjából a mai Kaliforniába repít bennünket egy hajdani rémálom, mely úgy tűnik, sosem múlik el.
A Topanga kanyonban járőröző környezettudós, Rafael Salazar orvvadászokra számít, ehelyett egy régi ruhákkal teli ládára és benne egy naplóra bukkan. Robert Louis Stevenson hagyatéka a Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete című regény keletkezésének körülményéről szól. Rettenetes titkot tár fel – a XIX. századi, hírhedt londoni gyilkos, Hasfelmetsző Jack személyazonosságát.
A ládában a napló mellett egy titokzatos üvegcsében lapulnak a gonoszt megidéző elixír utolsó cseppjei. Aki megissza, mágikus erő birtokába kerül…
A kristálymeth labort működtető Spirith banda ördögei és Rafe küzdelmében vajon a londoni pszichopata szelleme vagy a természet szeretete és a szerelem kerekedik felül?

Rose ​egy kanadai kisváros eldugott mellékutcájában látja meg a napvilágot, majd fél ifjúságát azzal tölti, hogy Flóval, gyakorlatias és ravasz mostohaanyjával küzd, aki saját múltjának meséivel ijesztgeti, és gyakran hangoztatja, milyen veszélyes hely a világ.

Rose azonban becsvágyó. Tanulmányi ösztöndíjat nyer, és Torontóba megy, ahol megismerkedik Patrickkel, jövendő férjével. Ő lesz Patrick számára az „alázatos, ám érzéki” kolduslány, aki „bátortalan, fehér lábával” bevonul Patrick életébe, ő pedig, Rose lovagjaként, már attól is boldog, ha csak nézheti és imádhatja.
Alice Munro nagyszerű, regényként is olvasható novellafüzérében Rose útját követjük, ahogy egyre távolabb kerül a szegénységtől, és sikeresen felépít magának egy új, saját világot.


Finn ​Voy számára a mágia két dolgot jelent.
Egyszer: kést, amelyet a torkára szoríthat bárkinek, aki csak az útját keresztezi. Másodszor: álcát, amelyet oly könnyedén ölthet magára, mint mások a köpönyegüket.
Finn, a tehetséges alakváltó évek óta nem látta a saját arcát, és neki ez így tökéletesen megfelel. Ám amikor elkapja egy befolyásos bandavezér, akinek adósa lett, kénytelen lehetetlen küldetésre vállalkozni – el kell lopnia egy legendás kincset Castallan királyi palotájából, különben örökre elveszíti alakváltó képességét.
Bátyja meggyilkolása után Alfehr herceg Castallan trónjának soron következő várományosa. Ám Alfie úgy érzi, sosem lesz képes a bátyja örökébe lépni. A gyászoló herceg megszállottan keresi a módját, hogy visszahozhassa fivérét, még akkor is, ha ehhez a tiltott mágiát kell használni.
A sors keserű fintora, hogy Alfie legjobb barátja, Luka kis híján gyilkosság áldozata lesz épp akkor, amikor Finn lopni érkezik. Alfie kétségbeesetten próbálja megmenteni Lukát, és véletlenül szabadon enged egy rettenetes, ősi mágiát – amelyet ha nem zaboláznak meg, az egész világot el fogja pusztítani. Alfie és Finn a kiszabadult mágia legyőzésére szövetkezik, ehhez azonban fel kell venniük a harcot a múltjukban megbúvó sötétséggel.
Részben a szerző dominikai örökségén alapuló, fiktív latin-amerikai királyságban játszódó történetben egy arcváltó tolvaj és egy kockázatvállaló herceg kénytelen szövetkezni, hogy legyőzzék a véletlenül szabadon engedett gonosz erőt.

Marlenka imádja a nárciszt. Nem csak a virágot.
Bár már három felnőtt gyereke van, vonzza magához a narcisztikus személyiségeket, és gyenge ahhoz, hogy ellenálljon nekik. De vajon miért viselkednek furcsán Marlenka felnőtt gyermekei? Miért tör az asszonyra rosszullét a Városmajor egyes pontjain?
Az 1944 telén a városrészben történt tragikus események Marlenka családjának több nemzedékére kihatnak. A gyógyuláshoz pedig több nemzedéknyi idő szükséges.

Finy Petra legújabb regénye identitástörténet: főhőseinek hosszú utat kell bejárniuk ahhoz, hogy rájöjjenek, kik is ők valójában. Marlenkának és gyermekeinek meg kell dolgozniuk a boldogságért és a szerelemért, ám a harmónia még így is törékeny marad.

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése