Traumák és zaklatások könyve ✦ Steinbach Annamária: 3 nővér és 1 fiú / Piros

Mikor Steinbach Annamária megkeresett a regénye kapcsán, még a Margó-díj jelöltjei között szerepelt a könyve, így már előzetesen komoly elvárásokkal vetettem bele magam az olvasásba. (A díjat azóta kiosztották, Fehér Boldizsár: Vak majom c. regénye nyerte.) Annamária könyvének elolvasása után egy szó jutott eszembe, amivel leginkább le tudnám írni az olvasmányélményt: szokatlan.

Ezzel nem mondtam sokat, a „szokatlan” ugyanis lehet jó is, rossz is, és nem fogom előre elárulni, hogy nálam mit is takar jelen esetben, de az értékelésem végére remélem, valamennyire rá tudok világítani.

A 3 NŐVÉR ÉS 1 FIÚ/PIROS BEKATEGORIZÁLÁSÁVAL BIZONY GONDBAN VAGYOK: NÉMILEG THRILLERSZERŰ ELEMEK, PSZICHOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS, ÉS ROMANTIKUS VONAL EGYARÁNT MEGJELENIK, MINDEZEK EGYFAJTA FÚZIÓJA LEGINKÁBB.

A sztori egyébként rendkívül gördülékeny, olvastatja magát a könyv, annak ellenére, hogy azért közel sem tökéletes. A helyesírási hibák, elgépelések mellett ki kell emelni, hogy a nyelvezete sem kifejezetten szépirodalmi - ami persze nem baj -, illetve a „csattantó” sem vágja földhöz túlzottan az embert. Igen, és mindezek ellenére, ez mégis egy abszolút korrekt kis könyv.

Főszereplőnk – a három nővér közül az egyik – a húszas évei második felében járó tolmács és pszichológus hallgató, Emma, aki bizonyos traumákból kifolyólag súlyos lelki terheket cipel – és épp fejest készül ugrani egy újabb nehéz helyzetbe. A történet keretét a zaklatás és kapcsolati erőszak témája szolgáltatja, amelynek – bár ez kissé talán morbid módon hangzik – én kifejezetten örültem, mert egy rendkívül fontos témára hívja fel a figyelmet, amelyről egyszerűen nem beszélhetünk eleget (főleg egy olyan országban, ahol rengeteg nő válik családon belüli áldozatává, és túl sokan gondolják úgy, hogy ez rendben van így, hisz „az asszony verve jó”…).

Az egysíkúság egyébként is távol áll a történettől: Emma mellett a német „szívtipró”, Daniel, illetve egy mentális problémákkal küzdő harmincas férfi, Attila életét is megismerjük, a szálak pedig természetesen idővel összeérnek.

ÖSSZESSÉGÉBEN KIFEJEZETTEN SZÍVESEN OLVASTAM A REGÉNYT, STÍLUSÁBAN, JELLEGÉBEN TUDOTT ÚJAT MUTATNI (MÉGHOZZÁ ÖNCÉLÚSÁG NÉLKÜL), BÁR AZ IS IGAZ, HOGY NEM KERÜL BE A KEDVENCEIM KÖZÉ, MERT MIND IRODALMI, MINT „SZÓRAKOZTATÓ” ÉRTÉKE KORLÁTOZOTT.

Én személy szerint jobban örülnék annak, ha picit egyik vagy másik irányba billenne a dolog, mindenesetre kíváncsian várom a másik két nővér történetét is – ugyanis úgy ér véget, hogy garantáltan felkelti a további érdeklődést…

„Mindig úgy gondoltam, hogy a házak lelkét a benne élők adják. Amikor elköltözik valaki, megváltozik a lakók összetétele, halkabb vagy épp hangosabb lesz, vidámabbá vagy szomorúbbá válik minden. Aztán a szomszédok egy ideig emlegetik még a távozókat, majd végleg elfelejtik őket, hiszen az új lakó új színt hoz majd magával. Valaki világosabbat, más pedig egészen sötétet.”

erős 3.5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊