Könyvértékelő: Suki Kim - Nélküled mi sem vagyunk

Suki Kim – Nélküled mi sem vagyunk 

[Without You, There Is No Us: My Time with the Sons of North Korea’s Elite]

Nem egy szimpla regényről lesz ma szó. Ez tulajdonképpen egy beszámoló, egyfajta útinapló - a kiadó szerint tényfeltáró irodalomi mű. Abból sem akármilyen. Ennél a könyvnél elveszítjük a realitásalapunkat, ugyanis egy olyan világba kalauzol, amelyről egyáltalán semmiféle fogalmunk sem lehet. Nem úgy, mint mondjuk egy átlag magyarnak Amerikáról. Hanem tényleg és totálisan. A diktatúra, az állami propaganda, és a cenzúra fogalma egészen új értelmet nyer.

A Nélküled mi sem vagyunk az amerikai-dél-koreai díjnyertes újságíró, Suki Kim valós élményeit meséli el Észak-Koreában. A szerző tényleg bejutott - mondhatni beépült - egy olyan zárt közösségbe, amelyet ezidáig elképzelni is nehezen tudtunk. Titokban feljegyzéseket készített, lejegyezte tapasztalatait, és végül ezekből állt össze a könyv. Ennek megfelelően kicsit csapongó ugyan, de valóságos.

Az írónő már-már orwellinek mondható világot tár fel előttünk, ám viszonylag szűk területre koncentrál. Ez azonban valami másra is rávilágít: a számos jogsértés és korlátozás kényszeríti ki ezt a helyzetet. Az országban rendszeres az emberi jogok megsértése, így tehát a szabad mozgáshoz való jog is lényegében csak elméletben létezik. A leírások arra is rámutatnak, hogy a gyakorlatban jelentősen korlátozva van továbbá a szólásszabadság, a sajtószabadság, a vallásszabadság, valamint az információ szabad áramlása - hogy csak a legenyhébbeket említsem. S bár ezek ugyan nem új információk Észak-Koreával kapcsolatban - a Wikipedian is megtalálhatjuk -, de a könyvben valódi példákon keresztül tapasztalhatjuk meg mindezt.

Miután Suki Kimnek újságíróként rendszeresen bejárása lehetett Észak-Koreába, lehetősége nyílt arra, hogy egy új egyetemen, a Phenjani Műszaki Egyetemen angolt tanítson. Ebből következően a beszámoló főként az oktatási rendszerre, a körülményekre, diákokra, tanárokra, és felügyelőikre koncentrál, ugyanis a tényleges észak-koreai életbe alig-alig engedett bepillantást a vezetőség - ezáltal pedig a könyv is. Időnként szerveztek kirándulásokat, de a leírásból az is világosan kiderül, hogy ezek is többnyire egyfajta színjáték részét képezték, csak időnként lehetett elkapni egy-egy „valóságos” pillanatot ebben az egészen szürreális és nyomasztó világban. Valamennyire megismerhetjük azokat a valamilyen okból kifolyólag kivételezettnek számító diákokat, akik az új egyetemre járhatnak. Hogy ez átok-e vagy kiváltság? Nos, döntse el mindenki, maga…

Nem érdemes regényként olvasni. Sztorija nem igazán van, de nem is ez volt a cél. Sokkal inkább oknyomozó újságírás eredményének nevezném a könyvet, „regényszerű” történet formájába öntve. Éppen ezért nem szeretném klasszikus módon értékelni, mivel irodalmi élményt csak minimálisan nyújt, maga a téma pedig nem kitaláció, hanem a nagybetűs valóság. Állítólag. Észak-Koreával kapcsolatban sosem lehet tudni.

Mindezzel együtt én szívesen láttam volna egy ilyen zárt világot izgalmasabb, érdekesebb köntösbe bújtatva bemutatni. Így egy picit olyan utóérzések maradtak bennem, mintha a Discovery Channel és egy nem kifejezetten tehetséges író szerelemgyerekének kalandozásait követhettem volna figyelemmel. Persze mit tudhatom én azt, sosem jártam Észak-Koreának még a közelében sem, és eleve nincs nagy rálátásom a témára. Nem is ezzel a részével kapcsolatban van hiányérzetem. Ugyanakkor nagyon örülök, hogy létezik ez a könyv, hiszen kicsit közelebb hozza az embereket egy komoly problémához, amit úgy hívnak, hogy Észak-Korea. Ennyi és pont. 

Emiatt pedig - bár őszintén szólva, elég küzdelmes számomra ennek a könyvnek az értékelése - végezetül a pontszámom:

3.5/5