William Landay – Jacob védelmében
[Defending Jacob]
William Landay egy olyan elgondolkoztató
lélektani - sőt megkockáztatom, kicsit talán szociológiainak is nevezhető - krimit tár a gyanútlan olvasó elé, amely jól bemutatja, hogy egy átlagos,
jómódú amerikai család hétköznapjai hogyan bolydulhatnak fel szinte pillanatok
alatt, s mindebbe nekik mennyire nincs beleszólásuk. Hogy siklanak félre életek
úgy, hogy az ember bármennyire is szeretne - egyszerűen nem tud mit tenni. Úgy folyik ki a kezéből az irányítás, mintha csak víz lenne. Hogyan fordulnak
át a barátok ellenségekké? És hogyan küzd meg mindezzel egyetlen
család?
Megrázó.
A regény egy meglehetősen érdekes témát boncolgat, amelyhez foghatóhoz ezidáig még nem volt szerencsém. A történet szerint Andy Barber köztiszteletben álló
helyettes kerületi ügyész, férj, és családapa, aki egy brutális gyilkosság
felderítésén fáradozik, amely sokkolja a kisvárost. A helyzetet bonyolítja,
hogy az áldozat a fiának, Jacobnak az osztálytársa. A dolgok hirtelen nem várt
fordulatot vesznek, és Andy azon kapja magát, hogy másnak adták az ügyet, az
első számú gyanúsított pedig a fia lesz. Ami eleinte nevetséges feltételezésnek
tűnt, végül komoly fenyegetés lesz, sorra kerülnek elő a terhelő bizonyítékok.
A férfiben fortyognak az indulatok, a szakmai hitelessége és családfői-apai
kötelességei között hánykolódva azonban nem adja fel a nyomozást, és továbbra is
próbálja felgöngyölíteni az ügyet, miközben a válságba került családot szépen
lassan felőrlik az események. Jacob nyaka körül egyre erősebben szorul a hurok,
Andyre egyre nagyobb nyomás nehezedik, az édesanya, Laurie pedig eközben kezdi
teljesen elveszíteni a józan eszét. Szó szerint.
A könyvben lassan, lépésenként haladunk előre,
részletesen kitér a nyomozás fázisaira. Nagy hangsúlyt kap az események
lélektani lecsapódása: ki hogyan éli meg a helyzetet, milyen következményei
vannak, hogyan változnak meg a meghurcoltatás hatására az emberek. Az író nem
sajnálja egészen részletekbe menően fejtegetni mind a nyomozást, mind az
emocionális szálat, ennek következtében pedig tényleg úgy érezheti az olvasó,
mintha ő maga is részese lenne a történteknek. Nagyon elgondolkoztató, és
számtalan kérdést vet fel az emberben. Vajon mi mit tennénk az apa helyében? Elítélhetők-e
a szülők gyermekük bűneiért? Szülőként feltétlenül hinnünk kell a gyerekünk
ártatlanságában? Mekkora terhet róhatunk a szüleinkre? Mi kell ahhoz, hogy egy
család darabjaira hulljon?
A könyv végig fent tudta tartani a viszonylag feszült
légkört, újabb és újabb kétségeket ébresztve az olvasóban. Gördülékenyen halad
előre, és megismerhetjük az amerikai büntetőeljárás komplett menetét. (Ez nyilván annak különösen izgalmas, akit alapból is érdekel a büntető eljárásjogi téma, de szerintem laikusok számára is élvezetes megismerni ezt a rendszert.) Tényleg
az események legelejétől egészen a végéig követhetjük a történteket: így
indulunk, ez lesz belőle, ez ilyen hatást vált ki, végül mindez így zárul,
amely ezzel a következménnyel jár. És pont. Felmerülhet az olvasóban a kérdés,
hogy ha vajon egy ponton csak leheletnyit más irányba haladnak a dolgok, akkor
vajon mennyiben lesznek mások a következmények? Egész életek dőlnek romba vagy
épülnek újjá egy-egy pillanat alatt. Mi lett volna, ha…?
A maga módján végigkíséri a történetet az izgalom,
de egy kissé darabosan, hiszen kitér szinte minden egyes történésre, minden
egyes érzelemre. Semmiképp sem egy akciódús krimit kell várni, a cselekmény
döntő része a tárgyalóteremben – és a fejekben - zajlik.
Egyszerre érdekes és mégis korlátozó körülmény, hogy
az eseményeket Andy nézőpontjából láthatjuk, ezáltal nem sikerült annyira
árnyalt képet kapni a címszereplőről, Jacobról például - de igazából ez akár a történet erősségét is jelentheti, hiszen így ténylegesen egy apa szemszöge a mérvadó. Amely nyilván nem elfogulatlan, de éppen ettől ad valami plusz csavart, plusz érzelmi töltetet a sztorinak.
A könyv még rúg egyet az olvasóba zárásként -
megcsavarintja a dolgokat, vagy épp tisztázza azokat? Pont annyira marad nyitva
a történet, hogy elgondolkoztasson. Meg némileg sokkoljon.
„Minden apa átéli egyszer azt a zavarba ejtő pillanatot, amikor önmaga furcsa, torz karikatúrájának látja a gyerekét. Mintha egy pillanatra egymásba folyna az egyéniségetek. Kisfiúkori önmagad, a megfoghatatlan emlék, egyszer csak hús-vér alakban jelenik meg előtted. Te vagy az, és mégsem te, ismerős, de ismeretlen is egyszerre. Régi éned újjávarázsolt, újratekercselt verziója, ugyanakkor olyan furcsa és kiismerhetetlen, mint egy idegen.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése