William R. Forstchen – Egy évvel később
[One Year
After]
Anno ódákat zengtem az Egy másodperccel későbbről, na
ennek a folytatásáról, az Egy évvel későbbről lesz ezúttal szó, amelynek
megjelenését (nyilván) iszonyatosan vártam. Főleg azért, mert kerek egésznek éreztem a történetet, kíváncsi voltam, mit lehet még ebből kihozni.
Röviden felvázolva a helyzetet: Amerikát olyan
elképzelhetetlen katasztrófa érte, amely gyakorlatilag szinte pillanatok alatt
megbénított mindent, összeomlott az alapvető infrastruktúra, ezáltal pedig visszatértek a középkori
állapotok. A jelenség neve, amely ezt kiváltotta: EMP
(Electro-Magnetic Pulse) robbanás, vagy magyarul: elektromágneses hullám - amely
tönkretesz minden elektronikai alkatrészt. Az ember nem is gondolná így első
blikkre, hogy ez mivel jár a gyakorlatban, de ne aggódjunk, a könyv segít ezt
alaposan az eszünkbe vésni, hogy rájöjjünk: baromira elkényelmesedett
világunkban elképesztően kiszolgáltatottak vagyunk.
A felvázolt szituáció – amely épp azért annyira
ijesztő, mert tényleg bármikor megtörténhet -, nyilván óriási emberáldozatokat
követel. Itt tényleg csak a legerősebbek maradtak életben, a lakosság jelentős
része pedig odaveszett.
Miután az első komoly kihívásokkal sikeresen
megküzdöttek a túlélők, elkezdődhetett végre a károk felszámolása, újra
nekiálltak kiépíteni az infrastruktúrát, és bevezetni egyfajta – középkorira
hajazó – rendszert az életükbe.
A cím egyébként csalókának tűnhet, mert 2 évvel azután
a bizonyos EMP robbanás után járunk, illetve 1 évvel azután, ahol az előző
kötet véget ért. Az első részben megismert John Matherson áll az apró városka,
Black Mountain élén, ahol – nyilván a helyzethez mérten – egészen békésen
csordogál az élet, az emberek egyre optimistábbak, zajlanak az újjáépítések,
újrafeltalálások. Azonban váratlanul a városlakók jelentős része behívót kap,
mely szerint haladéktalanul jelentkezniük kell egy bizonyos hadseregbe, a
Nemzeti Felmentő Hadseregbe (röviden NFH). Ez persze elégedetlenségeket és
nyugtalankodást vált ki a közösségből, és Johnban is rengeteg kérdés merül fel.
A városka vezetőjeként próbálja megoldani a helyzetet egyfajta diplomataként
helytállva, de egyre furcsább dolgok kezdenek történni, és Johnban egyre
erősödik a gyanú, hogy az NFH és a „kormány” lehet, hogy mégsem a nemzet
érdekeit helyezi előtérbe, hanem valami simlizések folynak a háttérben.
Anélkül, hogy túlságosan spoilerezésbe bocsátkoznék,
még annyit árulnék el, hogy ezúttal sem hiányozhatnak a zavargások,
konfliktusok, és persze mindezt megkoronázandó a nagy csatajelenet sem. Ami az
első kötetben a Hordával való összecsapást jelentette, az az Egy évvel későbben
már egy jóval előrehaladottabb, szervezettebb, kevésbé középkori jellegű háború
formájában jelenik meg. S bár a felszínen talán mások a célok, alapvetően a
közös, legfőbb cél mindig a nemzet és a haza védelme, tehát megmarad ez az erősen lokálpatrióta jellege.
Szeretném összevetni a könyvet az első résszel, mert
úgy érzem, fontos eltérések vannak, amiket érdemes kiemelni. Tehát az a
helyzet, hogy bár a maga borzongató módján tetszett a könyv, de úgy éreztem,
mintha nem az előző kötet folytatását olvasnám, hanem egy teljesen más jellegű
sztorit, ami önálló kötetként is simán megállná a helyét. És bár az első részt
nálam nem übereli, a maga módján rendkívül érdekes és elgondolkoztató ez a
történet is – és persze továbbra is kőkemény.
Míg az Egy másodperccel később rendkívül érzelemgazdag
történet, ahol maguk az emberi érzések, a sokk, a tragédia feldolgozása, a
túlélni akarással való első szembesülések mozgatják elsősorban a cselekményt,
addig az Egy évvel később – bár szintén telítve van érzelmekkel (de jóval
kevésbé) – sokkal inkább háborús és politikai színezetet kapott. Ami egyébként azt gondolom, hogy igen
érdekes, és nem mellesleg fontos. Némi aktuálpolitikai utalás is felfedezhető
(legalábbis én látok benne ilyesmit, de persze lehet, hogy csak paranoiás
vagyok), azáltal (is), ahogy bemutatja, hogy milyen könnyen okozhat tragédiát,
ha olyan ember kezében összpontosul a hatalom, aki nem képes ezt felelősséggel
kezelni, és öncélúan, önhatalmúan próbálja kezdetben csak terelgetni, később
azonban kemény kézzel irányítani a közösségeket – és ez mennyire könnyen
csaphat át diktatúrába. Nem elhanyagolható módon egyfajta „migráns-kérdés” is
megjelenik a történetben (hasonlóan az első kötethez), amely ugyancsak felvet
mindenféle gondolatokat az emberben, nem hiába osztja meg jelenleg is
borzasztóan a társadalmunkat az ehhez való hozzáállás, és ennek kezelése.
Tehát, lényeg a lényeg: az Egy évvel később egy igen
erős posztapokaliptikus háborús-politikai disztópia, amely karakteresen más
oldaláról mutat be egyfajta „világvége-szituációt”, mint a sorozat első kötete,
ám ugyancsak elgondolkodtató és fontos kérdéseket felvetve ezáltal a gyanútlan
olvasóban.
Egyébként szerintem ne feltétlenül akarjuk úgy olvasni,
mint az Egy másodperccel később folytatását, sokkal izgalmasabb és élvezhetőbb
lesz, ha valami teljesen újként kezeljük, amely az első rész alapjaira épül, de
mégis másfajta megközelítésben.
(A trilógia utolsó része Az utolsó nap (The Final Day) címmel külföldön jövő év elején jelenik meg, nálunk pedig előreláthatóan tavasz közepe táján várható, és itt már előjegyezhető. És tökre sajnálom, hogy ez nem illeszkedik ebbe a narancssárgás-vöröses dizájnba, jobban mutatna a polcomon.)
„A módszerük az emberek kölcsönös félelmére épült, ezzel a jól bevált technikával hangolták Black Mountain ellen a katonáikat, nem csoda hát, hogy a foglyai eleinte szinte kővé dermedtek a rémülettől. A fosztogatók között tagadhatatlanul voltak viharvert, egészen vad megjelenésűek, de hogy a kormányzat szándékosan felerősítse és táplálja ezeket a beteges előítéleteket?!”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése