Mentális zavarok, misztikum, pszichológia | Sarah Pinborough - Ne higgy a szemének!

Sarah Pinborough – Ne higgy a szemének!

[Behind Her Eyes]

Oké, szóval az a helyzet, hogy a Ne higgy a szemének! egy baromi ütős, tényleg szórakoztató, feszültséggel teli és izgalmas… mi is? Mert pusztán pszichológiai thrillernek minősíteni roppantul kevés, és legalább annyira megtévesztő, mint amennyire - nem titkoltan - az a könyv maga is.

Sarah Pinborough regénye ugyanis valójában egyfajta misztikus köntösbe csomagolt, családi drámával és mentális zavarokkal átszőtt lélektani thriller. 

Többek között éppen ennek az összetettségének is köszönhetően pedig tényleg soha nem fogjátok kitalálni, hogy hogyan is végződik. (Ha valakinek valamilyen csoda folytán mégis sikerülne, az előtt tényleg emelem nem létező kalapom.)

Éppen a fentiekből kifolyólag azt gondolom, hogy ez bizony egy nagyon megosztó könyv lehet, még a thrillerek rajongóinak körében is. Ugyanis van egy réteg, amely nyitott erre az irányra, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy vannak, akik szerint ez már a hitelesség rovására mehet. Én meg azt gondolom, hogy maradjunk nyitottak, és próbáljunk csak belemerülni a történetbe, és agyaljunk csak azon, hogy mi várható – ezzel együtt a vége úgyis felér egy néhány pofonnal. Sarah Pinborough ugyanis szintet lépett: ez a könyv több annál, mint amit feltételezünk róla.

Egyébként – erről már írtam többször is – nálam legyen szó bármilyen könyvről, az egyik legfontosabb szempont az, hogy mennyire várom, hogy végre újra kinyithassam, és olvashassak belőle akár csak 1-2 oldalt is. Mert hiába kerülnek időnként a kezembe olyan olvasnivalók, amelyek kétségtelenül zseniálisak, olykor valahogy mégsem érzem annyira magaménak a hangulatukat, ennél fogva pedig kevésbé lelkesen nyitom ki újra és újra. Nos, ez esetben minden klappolt, habár a szó klasszikus értelmében nem egy mozgalmas cselekményű thrillerrel van dolgunk. Ezzel együtt roppantul élveztem az olvasását, végig fent tartotta az érdeklődésemet, a feszültséget, imádtam a karaktereket és a könyv stílusát.

Na oké, de hogy miről is van szó itt tulajdonképpen? A történetet 2+1 nézőpontból ismerhetjük meg: adott a tulajdonképpeni főszereplőnk, Louise, a szimpatikus elvált anyuka, aki váratlanul a dolgok közepébe csöppen, aztán ott van Adele, aki Louise főnökének a látszólag tökéletes kis felesége, illetve időnként felbukkan egy harmadik szereplő története is, akiről többet most nem is mondanék, mindenesetre nagyon érdekesen megbolygatja a szálakat.

A sztori a következő: Louise egy görbe este folytán közelebbi kapcsolatba kerül egy ismeretlen férfival, akiről aztán kiderül, hogy hoppácska, ő az újdonsült főnöke. Akinek mellesleg felesége van. Akit úgy hívnak, hogy Adele. Egyik dolog követi a másikat, és az egyébként jóságos Louise végül viszonyba kezd az imént említett főnökével, Daviddel, miközben a sors (vagy más?) fintora folytán annak feleségével, Adele-lel pedig egyre szorosabb barátságot kezd kialakítani. Elcseszett szituáció, nem? Adele pedig nagyon furcsán és zavartan viselkedik időnként, és egyre világosabbá válik, hogy ebben a házasságban valami nincs rendben – már így túl a hűtlenség kérdésén. Louise eltökéli, hogy jó barátnő módjára segíteni fog Adele-nek, ehhez pedig egyre mélyebbre is mélyebbre ássa magát a kapcsolatukban, nem is sejtve, hogy őt bizony az orránál fogva vezetik – és minket, olvasókat is.

A továbbiakat nem is taglalnám, nehogy eláruljak valami fontos részletet, legyen hát elég annyi: akiknek mindez felkeltette az érdeklődését, azok feltétlenül tegyenek egy próbát ezzel a tényleg nem mindennapi könyvvel. Érdemes.

(Mellesleg azért az sem egy rossz ajánlólevél, hogy már a könyv filmjogai is elkeltek.)

„A múlt olyan tünékeny, mint a jövendő – csupa nézőpont, füst és tükröződés. Ezt leszögezheti az ember, nemde? Mondjuk, hogy ketten pontosan ugyanazt a dolgot élik át – kérd meg őket később az esemény felidézésére, és bár a beszámolójuk talán hasonló lesz, mindig akadnak majd különbségek. Az igazság más és más valamennyiünk számára.”

4.5/5