Colm Tóibín – Brooklyn
[Brooklyn]
Dacára annak, hogy sokaknak valamiért kifejezetten nem tetszik
Colm Tóibín könyve, engem az a helyzet, hogy teljességgel elvarázsolt. Továbbá
merészelem azt feltételezni, hogy azok között, akik erősen lehúzták a könyvet,
sokan nem értik igazán, hogy miről szól valójában a történet. Talán nem jókor olvasták?
Mert miről szól?
Fúú, de nehéz ezt szavakba önteni.
A
Brooklyn egy gyönyörű történet, azzal együtt, hogy klasszikus értelemben nem
egy túlzottan mozgalmas cselekményű regény, nem vezet minket nagy
megvilágosodásokhoz, nem könnyeztem meg, és nem is vágott a földhöz. És mégis,
azt kell, mondjam, hogy egyszerűségében, visszafogottságában, és a ki nem
mondott szavakban, meg nem tett dolgokban rejlik a kissé talán passzív
nagyszerűsége.
A könyv középpontjában egy fiatal ír lány, Eilis áll,
akit a körülmények egészen New Yorkig sodornak, ahol teljesen egyedül próbál
beilleszkedni, és elkezdeni azt a bizonyos nagybetűs életet. A lány nem egy
erős személyiségű hősnő, végig kifejezetten visszafogott és szinte passzív
marad, de pont ez mutat rá fontos dolgokra a könyvben: hogy mennyire képes
megváltoztatni az életünket, hogyha teljességgel a körülményekre bízzuk
magunkat, hogy bár érezzük, hogy tudja ő, mit kéne tennie, mégsem hallgat a
megérzéseire.
A regényben megismerhetjük az ’50-es évekbeli Brooklyn
jellemzőit, érdekes kép rajzolódik ki arról, hogy milyen sokszínű emberek lakják, hogyan
élnek, milyenek a kor szokásai, és mi számít tabunak. Tóibín ugyan sok kérdést
és témát nyitva hagy a végén, de azáltal, hogy picit ezekbe is bepillantást enged,
hatással van az emberre, elgondolkoztatja, és segít átadni a hangulatot. A hangulatot, ami szerintem magába szippantja az embert, és eléri, hogy a bakancslistámra tutira felkerüljön Brooklyn is. Mondjuk eddig is rajta volt, de most megerősített.
Bár nekem speciel kifejezetten tetszik a magyar kiadás filmes
borítója is, és szerencsére maga a könyv is nagyon igényesen lett kivitelezve, mégsem mehetek el szó nélkül a különböző külföldi borítók mellett
sem, amelyek szerintem baromi hangulatosra sikeredtek a maguk különböző módjain. ↓
Számomra tehát abszolút pozitív csalódást jelentett a
könyv, élveztem az olvasását, mindazonáltal tény és való, hogy el kell kapni a megfelelő hangulatot,
amikor érdemes ezt a művet kézbe venni - de ha ezt elkaptuk, akkor azt hiszem, tényleg képes
megérinteni az ember lelkét. Nem erőszakosan, csak nagyon finoman, amilyen maga a könyv is.
„Itt ő egy senki. Nem csupán arról van szó, hogy nincsenek barátai és családja, inkább arról, hogy csak egy kísértet ebben a szobában, az utcán a munkába menet, az áruházban. Semmi nem jelent semmit. A Friary Street-i ház szobái az övék, gondolta, amikor járkált bennük, valóban ott volt. A városban, ha a boltba vagy a szakiskolába ment, a levegő, a fény, a föld mind szilárd volt, és az ő része, még ha nem találkozott is ismerőssel. Itt semmi sem az ő része. Hamis, üres, gondolta. Lehunyta a szemét, és megpróbált gondolkodni, ahogy már oly sokszor életében, arról, hogy mire vár, de nem volt ilyen. Még a legcsekélyebb dolog sem. Még a vasárnap sem.”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése