Alapvetően ritkán olvasok ifjúsági regényeket, hát még ifjúsági gasztrokrimit – merthogy az
általam egyébként igencsak kedvelt wmn.hu-szerző, Fiala Borcsa új könyve bizony
ezt a számomra egészen újfajta műfajt képviseli. Formabontó na, értékelem.
Na de épp az előbbiekből kifolyólag megint csak nehéz
dolgom van az értékelés során, hiszen nem igazán én vagyok ennek a
célcsoportja, azzal együtt, hogy imádok enni és menthetetlen krimifüggő vagyok.
Azonban, ahogy azt említettem, ez az egész ifjúsági vonalra épül, és egyébként
olvasás közben/után is próbáltam belőni, hogy valójában ki lehet a célcsoportja
a könyvnek, és bevallom, nem sikerült teljes mértékben megfejtenem. Ugyanis a
felnőttek gyermeki oldalának (mindenkinek van ilyen, kár is lenne tagadni)
ugyanannyira szólhat a könyv, mint a tizenéves korosztálynak.
Könnyed sztori, szimpatikus karakterek, rejtély, na meg
persze sok-sok ínycsiklandó finomság keveréke jellemzi a regényt. Szerencsére a
bugyuta fordulatok távol állnak a könyvtől, Fialán érezni, hogy nem nézi
hülyének a gyerekeket, csak azért, mert gyerekek, emellett pedig olyat
alkotott, amit én speciel szívesen adnék a fiam/lányom kezébe olvasnivalónak,
amennyiben lenne gyerekem (ami szerencsére nincs). Ilyesmi jellegű
ifjúsági könyvekre szerintem nagy szükség van – azzal együtt, hogy nem igazán
vagyok képben a műfaj jelenlegi felhozatalával.
 |
| fülszöveg és szép levendulaszín borító |
Na de picit a sztoriról is. Ahogy említettem, a Bűntény
a Dunán abszolút uniszex regény, ami egy nagyon pozitív dolog, főhőse egy
kisfiú, Peti, akit apukája egyedül nevel (újabb pluszpont) egy lakóhajón (na
még egy piros pont). A fiú apukája pedig egy séf, aki olyan fogásokat kreál,
hogy fogadjátok meg a tippemet, és készítsetek be valami nassolnivalót a könyv
mellé, mert anélkül nem lehet kibírni, hála Fiala Borcsa érzékletes
leírásainak. Szóval Peti igazi kis felfedező – amilyenek rendszerint akkoriban
voltak a gyerekek, amikor én voltam ennyi idős (pedig az se volt ám aaannyira
rég), és még nem a tabletek meg az okostelefonok jelentették a szórakozást -,
aki imád a környékbeli szigeten mászkálni, és nagyon vágyik igaz barátokra.
Aztán persze felbukkannak azok a bizonyos barátok (rögtön kettő is) az osztály
új ikerpárjának személyében, majd egy belevaló lány is csatlakozik a kis
csapathoz. És hogy izgalomból se legyen hiány, naná, hogy egy bűntény is
történik a szigeten - aminek a felderítése természetesen Petire és újdonsült
barátaira vár.
Spoilerveszély elkerülése végett ennyit a
cselekményről. A regény nagyon könnyed, olvasmányos, az a típus, amivel a
könyveket egyébként távolról elkerülő gyerekeket is be lehet csalogatni az
olvasás szentélyébe (néha azért elgondolkozom, hogy hogy jutnak ilyen
megfogalmazások az eszembe), ugyanakkor felnőttként is kikapcsolódást nyújt,
anélkül, hogy a fejünket vernénk a falba a gyermeki fordulatoktól. Én egy
kifejezetten nehéz olvasmány mellett olvastam, mondjuk úgy, a nap
„záróakkordjaként”, hogy picit feloldja a másik könyv komor és nyomasztó
hangulatát, és – a lehetőségekhez képest - kellemesen könnyed hangulatban
zárjam a napot.
Fiala Borcsának van tehetsége az íráshoz, ezt sosem
vitattam, de a könyvnek hála azt is tudom, hogy nem csak cikkeket ír baromi jól
(tényleg, ez nem a reklám helye, de olvassatok wmn.hu-t, mert nagyonjóó), hanem
a regényekhez is ért. Az ifjúsági irodalomhoz legalábbis biztosan.
„Gyilkoska meg hála a magasságos égnek, hogy olyan finnyás. Nem eszik meg az semmit, csak a speciális tápot, amihez az előző gazdája, az a tróger hozzászoktatta. Na de mennyit bosszankodtam, hogy itt urizál ez a kis korcs, aztán tessék, ez mentette meg az életét.”
4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése