Könyvértékelő: Demi Kirschner - Öld meg Jana Robinst!

Demi Kirschner – Öld meg Jana Robinst!

Az a helyzet, hogy elég sokáig agyaltam azon, hogy írjak-e erről a könyvről. Hogy miért? Mert hosszú-hosszú idő után először ez volt az a könyv, amit egyszerűen nem bírtam befejezni. Küzdöttem, igyekeztem, próbálkoztam, és szégyenszemre nagyjából 350 oldal elolvasása után, az utolsó 60 oldalon elvéreztem.

Hogy ezek után miért gondoltam mégis úgy, hogy írnom kell a regényről? Mert így érzem magamat hitelesnek. Lesznek könyvek, amelyek számomra nem nyújtják azt, amit én elvárok egy könyvtől, nem nyerik el a tetszésemet, nem kapják el a hangulatomat. Emberi mivoltunkból fakadóan mások vagyunk: míg egyesek számára egy adott könyv maga a tökély, másoknak lehet, hogy kibírhatatlan szenvedést jelent az elolvasása. Úgy gondolom azonban, hogy azzal, hogy megírom, hogy számomra miért egy nagy nem ez a könyv, talán gazdagíthatom a vélemények skáláját, és segíthet átfogóbb képet kapni.

Elsőként is azzal kezdeném, hogy hogyan is került hozzám ez a könyv – amelyet a fülszövege alapján valószínűleg sosem választottam volna ki magamtól. Elindult egy – egyébként szerintem nagyon ötletes - kezdeményezés/játék könyves berkekben, amely során véletlenszerűen kisorsolt párok választanak a másiknak olyan könyvet, amely a lehető legtávolabb áll az illetőtől, tehát minél inkább komfortzónáján kívül esik. Az én párom az Édeskiskönyvkritikák szerzője, Dalma volt, aki tényleg beleválasztott a tutiba ezzel a könyvvel, mert minden benne volt, ami számomra egy nagy NEM. Úgyhogy Dalma tényleg maradéktalanul teljesítette a feladatot. (Egyébként szerintem fantasztikus ez a kezdeményezés, mert az ember tényleg sosem tudhatja… Az egy dolog, hogy számomra negatív tapasztalatokkal zárult maga a könyv, de ezzel az erővel akár új kedvencet is avathattam volna.)

Oké, most már tényleg nem tudom tovább kerülgetni a forró kását, beszéljünk magáról a regényről. Huhh.

Szóval van egy tizenöt éves Jana Robinsunk, aki egészen tipikus tinédzser életet él. Apja folyton dolgozik, ezért házvezetőnőjük viseli többnyire gondját, legjobb barátja, Griffin pedig féltve követi minden lépését. Egy nap azonban kiderül, hogy létezik egy „másik világ” is, a Rend, amelynek Jana is tagja, és hopp, hirtelen máris a főhadiszállásukon terem. A Rend lényege, hogy mindenkinek előre elrendelt a sorsa, amelyet a saját sorskulcsuk tartalmaz. Ja, és persze minden gyereknek van egy „zerkanja”, akik afféle bébiszitterek őrangyalféleségek, és elsődleges feladatuk mindig pártfogoltjuk mellett lenni, vigyázni rájuk, nevelni őket. Ez egyébként talán a legötletesebb momentuma a történetnek szerintem, ugyanis a zerkanok egészen érdekes lények: amolyan ember-féleségek, állati tulajdonságokkal felruházva. Míg egyesek hatalmas, sötét bőrű, izmos krokodil-zerkanok, addig mások ártatlan tekintetű, szemfüles, fürge nyuszi-zerkanok. Tudom, viccesen hangzik, de szerintem van az ötletben potenciál, és ez a szál mindenképp jót tett a könyvnek.

Tehát Jana megérkezik ebbe az új világba, ami teljesen más, mint ahol eddigi tizenöt évét élte, ám furcsamód szinte azonnal beilleszkedik, és teljesen jól elvan az apja, valamint a házvezetőnő nélkül. Majd mi történik? Jön egy jóképű srác, és hopp, két nappal később már mindketten fülig szerelmesek, és egyik pillanatban úgy viselkednek, mintha csak a Szürke ötven árnyalatából léptek volna elő, aztán meg úgy, mint akik legalább húsz éve házasok, Jana pedig gyakorlatilag mindent felad egy fiú miatt, akit két napja „ismer”.

Egyébként kétségtelenül van fantázia a történetben, csak tudnám miértmiértmiééért kell bele az egész könyvet végigkísérő szerelmi háromszög? Kár érte, mert számomra rémesen bugyutává tette az izgalmasnak induló történetet.

Egy másik problémám, hogy meglehetősen jellegtelenül rémes egy fruskának hangzik ez a Jana, kifejezetten gyenge karakter. Számomra semmi szerethető (vagy legalább nem-irritáló) nincs benne, holott elvileg ő a főhős, akivel azonosulni kéne tudnunk. Eleinte még mutat némi önállóságot, a későbbiekben azonban ez teljesen elpárolog, és végül kapunk egy faék egyszerűségű leányzót. A két egymással versengő hősszerelmes egy fokkal talán jobb, de mivel képtelen voltam túllépni ezen az állandó, nevetséges szerelmi háromszög dolgon, így több gondolatot nem is vesztegetnék rájuk. A karakterek sajnos meglehetősen jellegtelenek, összesen talán négy olyan szereplő van az egész könyvben, akikben láttam fantáziát, ebből kettő zerkan, Axon és Clifford, valamint a „főgonosz”, Virgin, és a felháborítóan kevés szerepet kapott házvezetőnő, aki pedig egész jó fejnek tűnt.

Ő örömmel eleget tenne a könyv címének, amiért igazából nem is tudnám hibáztatni
(mellesleg Batman-árnyék!)

Hogy ne csak a negatívumokat emeljem ki: Demi Kirschner (mellesleg az írói álnév mögött magyar szerző rejtőzik!) egy egészen bámulatos új világot épített fel, amely tele van izgalmakkal és lehetőségekkel, ugyanakkor úgy gondolom, hogy ez sajnos nem tudott kellően kibontakozni az említett szerelmi háromszög miatt, amely sokkal nagyobb szerephez jutott, mint az indokolt lett volna. Példamutató azonban, hogy különleges – és ötletes! - lények sokasága alkotja Kirschner világát, ahol megférnek egymás mellett a legkülönbözőbb fajok. Nem csak maga a világ érdekes, hanem a fogalmazásmód, maga az írói stílus is teljesen rendben van.

Azt mondanám, hogy az Öld meg Jana Robinst! egy misztikus köntösbe csomagolt instant lávsztori, ahol a hangsúly inkább a lávsztorin van. Aki erre vágyik, az nem hiszem, hogy csalódni fog, aki viszont falra mászik az ilyesmitől, annak nem biztos, hogy ez a könyv lesz az ideális választás.

„Az első szerelem nagyon tud fájni, és örökké emlékezni fogsz rá, de majd jön másik, és máshogyan, jobban fogod szeretni.”

2.5/5