Agatha Christie: két regény a rejtélyes krimiíró nem mindennapi életéről

Sokadjára futok neki, hogy megpróbáljam szavakba önteni, mit is jelent nekem Agatha Christie (és munkássága), de valahogy rendre cserben hagynak a szavak, és valami steril, lélektelen ömlengés lesz a dologból. Pedig AC igazán nem ezt érdemelné: nem is tudom például, hogy ma azt jelentenék-e számomra a könyvek, amit (szóval nagyjából mindent), ha nem találok rá tizenéves koromban Agatha Christie regényeire, és nem szippant be két kedvenc nyomozóm, Miss Marple és Hercule Poirot világa.

Szóval picit szégyellem is, hogy – mostanáig – nem olvastam egy árva könyvet sem Agatha Christie-RŐL, csak –től. Arról ugyan volt némi fogalmam, hogy nem csupán regényei, hanem élettörténete is tartogatott rejtélyeket, de igazán most szembesültem azzal, hogy milyen kivételes személyiség volt. Íróként, nőként, emberként.

Az utóbbi hetekben két – részben valóságon alapuló, részben fiktív – regényt olvastam AC életének egy-egy igen meghatározó szakaszáról, amelyek, ha lehet, még közelebb hozták hozzám az írót.

Lélekfröccs szkeptikusoknak (is) ✦ David Nicholls: Mi

Meg kell mondjam, egyáltalán nem számítottam arra, hogy a Mi ennyire levesz majd a lábamról. Látszólag ugyanis egy házasságról szól – pontosabban annak válságáról –, benne egy „kezelhetetlen” kamaszfiúval, romantikus közegbe ágyazva. Na, ezekből engem nagyjából minden viszonylag hidegen hagy: a romantikusokat általában igyekszem messziről kerülni (oké, ért már mondjuk ezen a fronton is pozitív meglepetés, mondjuk Tasmina Perrytől A lánykérés, hogy csak egyet mondjak, de ez más lapra tartozik), illetve a házasság és a gyerektéma sem olyasmi, ami közel áll hozzám jelen pillanatban. Na, de ismétlem: látszólag erről szól a könyv.

Hogyan legyünk azzá, akik valójában vagyunk? ✦ Irvin D. Yalom: Amikor Nietzsche sírt

Miért sírt vajon Nietzsche? És főleg: miért lesz ez érdekes számunkra? (Mert az lesz!) Első – de határozottan nem utolsó – regényem Yalomtól egy egészen szokatlan irodalmi élmény, amely lenyűgözően ötvözi a pszichológiát filozófiával, történelemmel, fikcióval és életrajzzal, és teszi mindezt viszonylag olvasóbarát módon, mondjuk úgy: az „egzisztenciális szépirodalom” köntösébe csomagolva. Igen, tudom, hogy ilyen nincs, de tulajdonképpen miért ne lehetne? Legalább ezen bejegyzés erejéig.

Gyönyörűen megírt történet arról, hogy mit jelent valójában szabadnak lenni ✦ Esi Edugyan: Washington Black

Washington Black, egy barbadosi cukornádültetvényen született rabszolga fiú története meglehetősen nagy utazásra invitálja az olvasót. Szó szerint és képletesen is. Ugyanis amellett, hogy a világ számos pontján barangolunk, végigkövethetjük azt a csodát is, ahogy a fiú önmagára ébred a tudomány, a művészet és nem utolsó sorban az emberi kapcsolatok segítségével – amikor megtapasztalja, hogy a kéz nem csupán ütni tud, hanem simogatni is.

Szubjektív ajánló a 21. Század Kiadó KULT-könyvek válogatásának legújabb darabjáról: a kortárs szépirodalom egy újabb gyöngyszeméről.

A sárga téglás út végén tündérmese helyett zsarnokság vár ✦ Gregory Maguire: A boszorkány

Óz világa nagy kedvencem, legyen szó akár a klasszikus, szó szerint mesebeli Ózról, akár egy kifordított, a tündérmeséktől a legtávolabb álló Óz-történetről - mint például a Dorothynak meg kell halnia, vagy épp Gregory Maguire ezen regénye. Vannak, akik úgy gondolják, hogy egy ismert mese „újraírása” mintegy megszentségteleníti az eredeti történetet azzal, hogy kifordítja önmagából, és rámutat arra, hogy a jóságos tündér valójában egy szociopata zsarnok, a közutálatnak örvendő ’gonosz’ voltaképp ugyanolyan esendő ember (vagy bármilyen lény), mint mi vagyunk, a varázslényekkel benépesített színes világ mögött pedig egy kegyetlen elnyomó rendszer áll.

A leghangulatosabb generációs regény ismerős helyeken játszódik ✦ Finy Petra: Marlenka (+ 7 kulisszatitok)

Tudjátok, vannak azok a regények, amelyek nem feltétlenül a cselekményével fogják meg az embert, hanem a hangulatuk az, amely egészen egyedülálló. A Marlenka pont ilyen: olyan olvasmányélményt ad az olvasónak, amelyet garantáltan nem felejtünk el egyhamar. A bőrünk alá kúszik, miközben lágyan simogat és facsarja a szívünket egyszerre - mi pedig elmerülünk ebben a keserédes atmoszférában, és nem is nagyon akarunk szabadulni.

A női beavatási szertartások kegyetlen világa ✦ Alice Walker: Az öröm titkának őrzői

Majdnem pontosan egy éve olvastam a Bíborszínt (leánykori nevén Kedves Jóisten), amelyre azt mondtam, hogy ha csak egyetlen könyvet olvastok el az ősszel, a Bíborszín legyen az. Ma is tartom magam ahhoz, hogy az egyik legfontosabb könyvről beszélünk, nők számára különösen. Így tehát azonnal felkaptam a fejem a hírre, hogy az Európa Könyvkiadó kiadja a Bíborszín egyfajta „folytatását” – ez Az öröm titkának őrzői -, és hatalmas elvárásokkal vetettem bele magam. A téma nem kevésbé durva: a női beavatási szertartások (azaz csonkítások) világába kalauzolja el az olvasót.

Miért imádja mindenki ezt a könyvet? ✦ Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Bár még elég sok van hátra az évből, azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy Delia Owens bemutatkozó (!) regénye az idei év legjobb olvasmányai közé került. De hogy miért is van mindenki odáig ezért az egészen különös hangulatú regényért, amely mellesleg a népszerű könyvklubjáról is ismert Reese Witherspoon kedvencei között is ott van?

Végtelenül szép, holott egyáltalán nem akar az lenni ✦ Sally Rooney: Normális emberek

Az a helyzet, hogy a Normális emberek jött, és azzal a mozdulattal le is döntött a lábamról. Ez ugyanis az a könyv, amellyel, ha csak picit is azonosulni tud az ember, akkor jó eséllyel imádni fogja. Nem azért, mert annyira „jó” olvasni. Nem, néha kifejezetten szívfacsaró a maga egyszerűségével, ugyanakkor végtelenül igaz és mély. Nem mond semmi újat – de amit mond, azt egy egészen új megközelítésben teszi.

Hogy passzol egy leszbikus nő az ortodox zsidó közösségbe? ✦ Naomi Alderman - Engedetlenség

Naomi Alderman két könyve elolvasása után azt gondolom, valódi irodalmi kaméleon ez a nő, ugyanis mind A hatalommal, mind az Engedetlenséggel valami egészen remeket alkotott – mégis egész más jellegű a két regény. Az Engedetlenség egy sokkal finomabban szőtt, erősen lélektani történet, amelyben központi szerepet játszik az ortodox zsidók életmódja, amelyhez főszereplőnk, a harmincas leszbikus (?) Ronit kifejezetten szélsőségesen viszonyul.

Ha csak egyetlen könyvet olvasol el az ősszel, legyen ez ✦ Alice Walker - Bíborszín

Megindító, fájdalmas, sokszor durva – és mégis elképesztően szép. Egy csoda ez a könyv. 

Ezek voltak az első gondolataim, ahogy befejeztem a nemrégiben új címmel és borítóval kiadott Bíborszínt (leánykori nevén Kedves Jóisten). Azt hiszem, erről a könyvről tényleg ódákat zenghetnék, mert minden egyes sorát imádtam - pedig nem volt egyszerű olvasni.

Hogy mi ennek az oka?

Porcelánfestészet és (lelki) utazás ✦ Simone van der Vlugt - Midnight Blue

Simone van der Vlugt – Midnight Blue

[Nachtblauw]

Nem is én lennék egyébként, ha nem pár nappal azután jelent volna meg magyarul Simone van der Vlugt regénye, hogy elolvastam az angol kiadását. A könyv eredetileg ugyanis holland, én pedig – felszínesség vagy sem – a csodaszép borítója miatt szúrtam ki, és a fülszöveget elolvasva tudtam, hogy nekem ez kell. 

Na de a könyv szempontjából lényegtelen bevezető után térjünk is át a releváns információkra.

A Midnight Blue egy kívül-belül csodaszép történelmi regény – amelyekért pedig alapvetően nem különösebben rajongok -, engem mégis nagyon hamar megfogott, és nem is eresztett egészen az utolsó oldalig.

A gengszterfeleségek élete az alkoholtilalom idején | Renée Rosen - Babaarc

Renée Rosen – Babaarc

[Dollface]

Ki ne szeretné a ’20-as évek hangulatát? Charleston, gyöngysorok, gengszterek, bubi frizura, csillogó fejdíszek, szeszcsempészet, jazz, na meg persze cigaretta és tiltott alkoholfogyasztás minden mennyiségben…

Ebbe az utánozhatatlan világba kalauzol el minket Renée Rosen regénye, amely nagyrészt valós történéseken alapul, így például Al Capone, Dion O’Banion, és a gengszterháború is központi szerepet tölt be a történetben.

Az számomra nem is kérdés, hogy mi a könyv legfőbb erőssége: a hangulata. Pillanatok alatt varázsol el minket, és máris egy zugkocsmában találjuk magunkat, ahol fülledt a hangulat, vágni lehet a füstöt, és a csapból is bourbon folyik – már amíg le nem csap egy razzia.

Írás, festészet, szerelem és háború | Jessie Burton - Múzsa

Jessie Burton – Múzsa

[The Muse]

Jessie Burton első könyve, A babaház úrnője nem kicsit rakta magasra a mércét, én pedig alig vártam, hogy végre kézbe vehessem az írónő második könyvét is, amellyel – most kicsit lelövöm a poént – azt kell mondjam, hogy beírta (haha) magát az abszolút kedvenc íróim közé.

Ugyanis A babaház úrnőjéhez hasonlóan a Múzsa is zseniális. Mégis egészen másképp az.

Jessie Burton a lehengerlő és elképesztően élvezetes stílusán, valamint a hihetetlenül erős női karaktereken kívül mást nem nagyon vitt át a Múzsába, és talán épp ettől lett ennyire szerethető: mert ismét valami egészen újszerűt alkotott, amely pillanatok alatt varázsolja el az embert. 

Felkavaró és lenyűgöző | Jessie Burton - A babaház úrnője

Jessie Burton – A babaház úrnője

[The Miniaturist]

Eleinte csak sejtettem, mostanra azonban már határozottan állítom, hogy újabb kedvencet avattam A babaház úrnőjének hála. A regény ugyanis zseniális - méghozzá kívül-belül.

Egyébként rejtély, hogy miért halogattam eddig az olvasását, ugyanis még a tavalyi Könyvhéten került hozzám, idén azonban a Könyvfesztiválra megjelent az írónő új könyve, így gondoltam, na most már tényleg eljött az ideje. És milyen jó, hogy így gondoltam – a könyv ugyanis hatalmas élményt adott, vagy ahogy mondani szokás: jókor volt jó helyen. 

Jessie Burton előtt mélyen meghajolok, ugyanis tökéletes precizitással ötvözte mindazt, amely egy igazán jó és emlékezetes könyvhöz elengedhetetlen.

Szívmelengető, mégsem nyálas | Eduardo Sacheri - Ilyen a boldogság

Eduardo Sacheri – Ilyen a boldogság

[Ser feliz era esto]

Hogy van az, hogy Eduardo Sacheri, egy felnőtt férfi ilyen ügyesen és remek érzékkel tudja megjeleníteni egy tizennégy éves kamaszlány belső vívódásait, dilemmáit, gondolatait, érzéseit? Hogy lehet, hogy ilyen jól ráérez azokra az apróságokra, amelyektől egy karakter tényleg emberi lesz, és közel érezzük magunkhoz? Valamit nagyon tudhat ez a pasi.

Az Ilyen a boldogság tényleg az életről szól. Emberekről, érzésekről, viselkedésekről, kapcsolatokról, a külvilágról és a saját belső világunkról. Arról, hogy hogyan élünk együtt, hogy az élet mennyire kiszámíthatatlan, és mennyi fájdalom és szépség rejlik a kiszámíthatatlansága és maga az emberi lét mögött.

Könyvértékelő: Anthony Capella - A kávék költője

Anthony Capella – A kávék költője

[The Various Flavours of Coffee]

Első lépés: vegyünk egy csésze jóféle kávét (kukába az instant sza löttyökkel!), ízlelgessük-szaglásszuk meg alaposan, azonosítsuk benne a pörkölt mogyoró és a füst aromáját, akár egy tapasztalt kávé-sommelier, majd helyezzük magunkat kényelembe, és csak ezek után nyissuk ki a könyvet.

A századforduló idején Londonban járunk, ahol egy igazi ficsúr, Robert Wallis pénztelenül éli a nagyvilági életet, és nem vet meg semmit, ami kellően erkölcstelen. Mondhatnánk, szinte fürdik a hedonizmusban: kávéházból bordélyházba jár, és drága ruhákat halmoz fel, amiket nem engedhet meg magának. Ám ő is tudja, hogy gondtalan napjai meg vannak számlálva. Ezt elkerülendő lesz aztán belőle „a kávék költője”.

Könyvértékelő: Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok

Ruta Sepetys – Kalitkába zárt álmok

[Out of the Easy]

Tyűűha… Az a helyzet, hogy egész más elvárásokkal kezdtem bele a könyvbe - és végül sokkal többet adott, mint amit vártam.

Bár a magyar címválasztás elsőre talán nem ezt sugallja, ez mégis egy nagyon különleges könyv. Tényleg. Viszonylag ritkán teszek ilyet, de impulzusvásárlás eredményeként került hozzám, és sokáig csak pakolgattam ide-oda a polcomon, valahogy mindig más könyv után nyúltam. Azt gondoltam, hogy majd kapok egy talán túlságosan tiniregénybe hajló történetet, jópofa New Orleans-i hangulattal, meg kissé bugyutácska cselekménnyel. És ó, de előítéletes voltam! Tudtom nélkül egy igazi drágakőre bukkantam. A sors iróniája, hogy még maga a könyv is megmondta: „Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk.”