Ha csak egyetlen könyvet olvasol el az ősszel, legyen ez ✦ Alice Walker - Bíborszín

Megindító, fájdalmas, sokszor durva – és mégis elképesztően szép. Egy csoda ez a könyv. 

Ezek voltak az első gondolataim, ahogy befejeztem a nemrégiben új címmel és borítóval kiadott Bíborszínt (leánykori nevén Kedves Jóisten). Azt hiszem, erről a könyvről tényleg ódákat zenghetnék, mert minden egyes sorát imádtam - pedig nem volt egyszerű olvasni.

Hogy mi ennek az oka?

Nem csupán az, hogy Alice Walker szándékosan durva nyelvezetet használt, hanem az is, hogy már az első oldalak után rájövünk, hogy bizony nagyon relatív az, hogy mi számít nehéz sorsnak. A regény ugyanis egy valóban rettentően kilátástalan élet csodájára világít rá, arra a közhelyre, amely mélyén mégis nagy igazság rejtőzik: mindig van remény. Nyálas? Az. Igaz? Igen.

A regény korábbi címe (Kedves Jóisten) utalás arra, hogy főszereplőnk, az iskolázatlan és kétségtelenül nehéz helyzetű fekete lány, Celie úgy érzi, hogy valakihez muszáj szólnia, valakinek muszáj mesélnie. Így hát a maga Jóistenéhez - akibe voltaképp bárkit beleláthatunk - szólnak sorai, amelyek naplószerűen mutatnak be lényegében egy egész életet, kislány korától elkezdve egészen idős hölgy koráig. Ennek köszönhetően figyelemmel kísérhetjük személyiségfejlődését – amely egyébként igazán figyelemreméltó.

A könyv egyik legszeretetreméltóbb tulajdonsága számomra az, hogy anélkül tudja könnyekig hatni az embert, hogy hatásvadász elemeket alkalmazna, vagy hogy ez egyáltalán célja lenne. A maga egyszerűségében rejlik a szépsége, abban, hogy képes megmutatni, hogy az élet mennyire sokoldalú lehet, mennyire mást ad mindenkinek, és rajtunk múlik az, hogy mit kezdünk vele. Feladjuk? Meghátrálunk? A könyv végére egészen úgy éreztem, mintha Celievel együtt öregedtem volna meg, mintha én lettem volna az ő Kedves Jóistene, akihez szólhat, aki mindig ott van, és csöndben támogatja. Úgy érzem, hogy sokat tanított nekem ő is, és maga a könyv is.

Pedig van ám itt minden (szexuális visszaélések, erőszak, rasszizmus stb.), amiről azt gondolhatnánk, hogy ez sok lesz, ez így hatásvadász és erőltetett – és mégsem az. Alice Walker képes volt a durva felszínt olyan elképesztő finomsággal becsomagolni, amely az én szememben már művészet.

Rettentően örülök, hogy az Európa Kiadó úgy döntött, hogy megújult formában ismét kiadja ezt a valóban csodálatos regényt, hiszen enélkül ki tudja, egyáltalán felfigyeltem volna-e rá. És ha valamit, akkor a figyelmet nagyon is megérdemli ez a könyv. És nem véletlenül választottam ezt a kattintásvadász címet sem a posztnak (mert hát ismerjük el, ez eléggé az): tényleg azt gondolom, hogy ha csupán egyetlen könyvet olvastok el idén ősszel - amiért mondjuk kár lenne, mert jobbnál jobb megjelenések érkeznek a szezonban -, vagy épp azon gondolkoztok, hogy mit ajándékozzatok valakinek, akkor az legyen a Bíborszín. Olvassátok el, és megértitek, miért gondolom így.

„Az olinkák szerint a lányokat nem szabad tanítani. Amikor megkérdezték az egyik anyától, hogy miért gondolkodik így, ezt felelte: Egy lány magában semmi; csak a férje számára lehet valami.

Mi lehet belőle?, kérdeztem.

Hát, a gyermekei anyja, felelte az asszony.

De én senki gyermekének nem vagyok az anyja, mondtam, mégis vagyok valami.”

5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊