Néha „találkozik” az ember olyan könyvekkel, amelyek
után már nem tud többé ugyanúgy nézni bizonyos dolgokra. A fák titkos élete után pedig garantálom,
hogy többet tényleg nem fogtok ugyanúgy nézni (vagy nem nézni) egy fára –
legyen szó akár egy út mentén árválkodó példányról, akár egy komplett erdőről, akár csak egy lehullott falevélről.
Mert bizony A fák
titkos életét tényleg mindenkinek ajánlanám.
Ha érdeklődsz a téma iránt, akkor azért, ha pedig hidegen hagynak a növények/az erdő/maga a természet,
akkor meg még inkább azért! És ne hagyjon elbizonytalanítani az sem, hogy a
kezdeti néhány oldal elég döcögősen kezd, lassan „indul be” a könyv, kell egy
kis idő, mire ráhangolódunk, de megéri továbbmenni, és egyszercsak azt fogjuk
észrevenni, hogy egészen magába szippantott az erdő különleges és megnyugtató
atmoszférája, miközben oldalról oldalra úgy szívjuk magunkba a tudást és az
érdekességeket, mint a fák az éltető fényt.
Wohlleben könyve azért egészen egyedülálló, mert
egyrészről érződik rajta, hogy neki tényleg az erdő a mindene, másrészt ezt a lelkesedését
képes a gyanútlan olvasóra is – legalább részben – átragasztani, harmadrészt
pedig olyan stílusban mesél erről a különös és ismeretlen világról, az erdők és
fák világáról, hogy azt nagyon is emberközelivé teszi. Lényegében
leegyszerűsíti és közérthetővé teszi számunkra a biológiai folyamatokat, és
bemutatja azt, hogy mindezt milyen emberi érzésnek lehetne megfeleltetni, így
képesek vagyunk mi is érzékelni, hogy egy-egy fa adott esetben mit élhet át,
egy-egy folyamat mit takar, miért történik, és milyen hatása lehet.
Wohlleben rövidke fejezetekre bontva taglalja a fákat
érintő kérdéseket. Beszélhetünk-e barátságról a fák között? Kommunikálnak-e a
fák egymással, és ha igen, ez hogyan képzelhető el? Miért nőnek ennyire lassan
és élnek ilyen sokáig? Létezik-e egyfajta „illemkódex” a fák között? Egyedüli
faként vagy csoportban ideálisabb? Tulajdonképpen mitől fa egy fa? És még további
számtalan izgalmas kérdést feszeget a könyv, összesen 36 rövid fejezetbe
ágyazva.
inspirációs források egyike: kirándulás a Hárshegyen |
És ha most csak legyintesz, kedves olvasó, hogy ugyan, mit érdekel ez engem?, akkor
gondolkozz el azon, hogy míg emberek nélkül a fák vígan eléldegélnek (ahogy azt
tették már korábban is), fordított esetben azonban, ha mi maradnánk nélkülük,
nos igen hamar véget érne az életünk. Így hát ahelyett, hogy módszeresen
kiirtunk magunk körül mindent, ami valójában az életünket jelenti, vagy jó strucc módjára homokba dugjuk a fejünket, elkezdhetnénk
picit jobban odafigyelni – és tehetjük ezt kis lépésekben is, kezdve azzal,
hogy több tiszteletet adunk, amihez pedig elengedhetetlen, hogy megismerjük ezt
a világot. Ehhez pedig kiváló alapot szolgáltat A fák titkos élete.
(A könyv egyébként már egy ideje várta, hogy elolvassam, aztán még
mielőtt erre sor kerülhetett volna, kölcsönadtam apukámnak, aztán jól el is
felejtődött, amíg nemrégiben szembe nem jött velem egy nagyon érdekes cikk a
könyvről - amit >>ide<< kattintva
olvashattok -, ami egy jó kis kirándulásra és arra inspirált, hogy na most jött el a könyv ideje. És tényleg.)
„A lombsátor alatt nap mint nap drámák és megindító szerelmi történetek zajlanak, kapunk előtt terül el a természet utolsó darabja, amelyben még kalandokat élhetünk át és titkokat fedezhetünk fel.”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése