Az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt
meghalsz „kihívás” első, augusztusi részében A kis herceget választottam főszereplőnek – és most képzeletben
meg is veregetem a vállamat, hogy milyen jól tettem. Az ember néha megmagyarázhatatlanul
ráérez dolgokra, és csak az olvasás során jön rá, hogy mennyire erre volt
szüksége éppen. Valahogy így jártam A kis
herceggel is, ami bőven megérett arra, hogy végre felnőtt fejjel újraolvassam
– és imádjam.
Aki még nem csatlakozott az alapmű olvasós kihívásomhoz, az egyrészt >>ide<< kattintva tudhat meg többet róla (a szeptemberi könyvet pedig >>itt<< találjátok), másrészt pedig tényleg tudom ajánlani, hogy kezdjetek ti is A kis herceggel, akkor is ha már olvastátok régebben. Ez az a könyv, ami azt hiszem, hogy minden élethelyzetben mást tud nyújtani az embernek a maga egyszerű bölcsességével, egyúttal ügyesen rámutat arra is, hogy az ártatlan gyermeki létből kilépve mennyire rémesen túlgondolunk-komplikálunk mindent, amivel csak saját magunk elé húzunk fel újabb és újabb, soha véget nem érő akadályokat.
A szerző csodaszép illusztrációival gazdagított könyv
valóban megérinti az emberben lakozó gyermek lelkét, legyen az bármilyen mélyen
is eltemetve, és nagyon fogjuk szeretni ezért.
Végezetül pedig lássuk a Ti - szerintem nagyon találó - véleményeteket a könyvről (Instagramon lehetett megírni a gondolataitokat, és ugyancsak ilyen formában is lesz majd lehetőség ~1 hónap múlva a szeptemberi könyvet [Alessandro Baricco: Selyem] is értékelni, ha szeretnétek viszontlátni a véleményeteket majd a blogon):
„Ha valaki szeret egy virágot, amiből csak egy van a sok milliónyi csillagon, ez elég ahhoz, hogy az illető boldog legyen, amikor a csillagokra pillant.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése