2016/07/17

Nagyon könnyed, nagyon brit | M. C. Beaton: Agatha Raisin-sorozat

M. C. Beaton: Agatha Raisin-sorozat

Rendhagyó könyvértékelő következik, ugyanis ezúttal nem egy darab konkrét könyvről lesz szó, hanem úgy en bloc egy könyvsorozatról szeretnék néhány szót szólni.

M. C. Beaton neve számomra már abszolút összefonódott a könnyed brit falusi krimikkel. Több sorozata is van hasonló témában, a Hamish Macbeth-sorozat nagyjából ugyanerre a sémára épül, csak női főszereplő helyett férfi főszereplővel, és Anglia helyett Skóciával. Ezúttal azonban Agatha Raisinre összpontosítok, ugyanis számomra ő a nagy kedvenc, és az ő történetén keresztül ismerkedtem meg M. C. Beaton munkásságával is.



Agatha Raisin egy igen erős személyiséggel rendelkező karakter, aki feladja londoni életét, mint nagymenő PR szakember, és korán nyugdíjba vonul, ezzel együtt pedig a nyüzsgő nagyvárosi életet felcseréli a visszafogott, falusi életre. Agatha az ötvenes éveiben jár, akiről gondolhatnánk, hogy megrögzött szingli, ám a kemény külső mögött ő is romantikus álmokat dédelget, ami egyik komoly gyengéje is – ugyanis igen vehemens, ha a férfiakról van szó, pillanatok alatt képes elképzelni valakivel a közös életet, ha az illető akár csak egy kedves mosolyt küld felé.

Agatha azonban úgy tűnik, nem a nyugodt életre specializálódott, és mintha vonzaná a bajt. Rendszeresen gyilkossági ügyekbe keveredik, ám ezeknek „köszönhetően” rátalál új hivatására is: amatőr detektívként igyekszik felgöngyölíteni a bűntényeket, mely során nagy segítséget jelentenek neki a falusi pletykák, illetve a helyi rendőrség egyik alkalmazottja, Bill Wong, aki csakhamar jó barátja lesz Agathának.


A sorozat legnagyobb erőssége tagadhatatlanul a hangulata. Én legalábbis imádok elmélyedni ebben a tényleg habkönnyű, brit falusi világban, a szórakoztató karakterekben és vicces helyzetekben, amelyek mind maximálisan kikapcsolnak, és távol állnak attól, hogy felkavarjanak. Mert néha kell ilyen is.

Kis hazánkban ez idáig 18 (és fél) része jelent meg a sorozatnak (egyébként eddig 27 része létezik), ebből csak a legutóbbi nem a mára már megszűnt Ulpius-ház gondozásában, így a beszerzése már picit nehézkesebb lehet – de megéri. A legutolsó részt már Fejős Éva kiadója, az Erawan jelentette meg tavaly, illetve jó hír, hogy ebben a hónapban várható a legújabb kötet megjelenése is, ugyancsak az Erawan gondozásában.


Kiknek ajánlom tehát az Agatha Raisin-sorozatot? Azoknak, akik néha valami tényleg nagyon könnyed, de mégsem bugyuta olvasmányt vennének kézbe, akik az ideális strand-könyvet keresik, akik kedvelik a brit falusi hangulatot, és akik nevetnének egy jót az örökké csetlő-botló, ám annál talpraesettebb „öreglányon”, ahogy próbálja megtalálni helyét az új életében - na meg persze a szőke ősz hercegét...

M. C. Beaton: Agatha Raisin és az elültetett kertész M. C. Beaton: Agatha Raisin és a vizes viszály M. C. Beaton: Agatha Raisin és a balszerencsés boszorka M. C. Beaton: Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a kívánatos káplán M. C. Beaton: Agatha Raisin és a feddhetetlen feleség M. C. Beaton: Szesz, szerelem, szemfényvesztés M. C. Beaton: Agatha Raisin és a karácsonyi búcsúcsók

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése