Noah Hawley – Zuhanás előtt
[Before the Fall]
Végre ismét egy igazán eredeti olvasmány akadt a
kezembe a Zuhanás előtt formájában, amelyet tényleg nehéz bekategorizálni, illetve
szavakba önteni, mert valahogy annyira megfoghatatlan és összetett és érdekes,
amit leginkább érzésekkel, benyomásokkal tud megérteni az ember, pusztán a
szavak kevésnek bizonyulnak. De azért megpróbálom.
Szóval hivatalosan egy thrillerrel van dolgunk, azonban
ez közel sem fedi a teljes könyvet, ennél jóval többről van szó. Valahogy úgy
mondanám, hogy van egy thrillerszerű
alapunk, és erre építünk. Az építőkockák között pedig nagyon változatos
elemeket találhatunk, van itt társadalomkritika, némi politika, de
mindenekelőtt rendkívül sok pszichológia. Emberek, életek, sorsok.
Bizonyos tekintetben – és nagyon is jó értelemben – engem a könyv emlékeztet Herman Kochra, és az ő Nyaralójára úszómedencével, leginkább stílusában, hangulatában, és szerkezetében. Ez pedig egy hatalmas pluszt jelent.
És akkor magáról a sztoriról: adott egy repülőszerencsétlenség, méghozzá nem
akármilyen: egy luxus magángép zuhan le, fedélzetén tizenegy emberrel, akik
között szép számmal akad jócskán befolyásos személy is. Csodával határos módon azonban
ketten is életben maradnak: a kiöregedett alkoholista festő, Scott Burroughs,
valamint az egyik milliárdos négyéves kisfia, David, akit Scott ment ki a habok
közül.
Mi történt? Hogy fordulhatott elő ilyen? Baleset volt
vagy gyilkosság? Nyilván hamar fény derül rá, hogy szó sincs műszaki hibáról, a
gépet szándékosan vezették a halálba. De vajon ki, és főként miért? Kinek
állhatott érdekében? Ahogy egyre inkább megismerjük a gép utasait, felmerül
bennünk a kérdés: vagy inkább kinek nem
állhatott érdekében?
A regény szerkezete igen érdekes, és segít, hogy minél
teljesebb képet kapjunk, ugyanis minden egyes utas életébe bepillantást
nyerhetünk jóval a tragédia előtti időkből, és közvetlenül azt megelőzően is,
véletlenszerűnek tűnő pillanatokat
kiragadva életükből, ugrálva időben és térben. Ebből következik, hogy alapvetően
tehát nem egy fizikai értelemben cselekmény-gazdag történettel van dolgunk,
ellenben annál mozgalmasabb azok számára, akiket érdekel, hogy mi zajlik a
fejekben, hogyan alakulnak az egyéni emberi sorsok, milyen mozzanatok vezetnek
életünkben a végzetes pillanatig. Hol van az a pont, ahol azt mondja az ember,
itt, pontosan ebben a percben pecsételtem meg a sorsomat, döntöttem el, hogy
milyen irányban halad az életem?
A könyv komplexségét a különböző szereplők életének
töredékei adják, ez a sok-sok kiragadott pillanat, amely aztán összeáll egy egésszé, és fenntartja az
érdeklődésünket, mert nem tudhatjuk, melyik a lényeges, mi számít, mi volt az,
ami a szerencsétlenséghez vezetett. A végén persze választ kapunk a fő
kérdésre, amelyet Hawley nem hirtelen csap az arcunkba, hanem szép lassan
bontakozik ki, olyan formában értelmet nyerve, hogy közben azt gondoljuk: ez most komoly?
Ugyancsak nagy hangsúlyt kap egy másik fontos kérdés: a
média hatalma. Amelyet azt gondolom, hajlamosak vagyunk nagyon is lebecsülni,
sokszor egyáltalán észre sem véve annak erősen befolyásoló hatását.
A média mellett egy másik erősen befolyásoló tényezőnek
is kulcsszerepe van a történetben, már annak jellegénél fogva is. Ez pedig nem
más, mint a pénz. A gazdagság, a vagyon, illetve az ehhez elválaszthatatlanul
kapcsolódó hatalom, és az attól való megrészegülés. Furcsa belegondolni, hogy
egész életünk során a pénz után futunk, a gazdagságot hajszoljuk, holott
tulajdonképpen mit is jelent valójában? Mikor életünk utolsó pillanataiban, a
biztos halál felé zuhanva átgondoljuk dolgainkat, vajon felmerül-e bennünk a
pénz kérdése? Szánunk-e rá egyetlen kósza gondolatot is?
Kicsit elkalandoztam, de visszatérve szorosabb
értelemben a sztorihoz: összességében tehát igen érdekes megfigyelni azt, hogy
mennyire másként viszonyul a tragédiához a két túlélő, Scott és David, a média,
amelynek legfőbb képviselője egy igazi nagyhangú, pofátlan idióta, aki tényleg
azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt, valamint a nyomozók, és az elhunytak
szerettei. Ugyanis Hawleynak hála többé vagy kevésbé, de mindegyiket
megismerhetjük valamennyire. Azonosulhatunk velük, vagy éppen elítélhetjük
őket. Mindenesetre érzéseket, gondolatokat vált ki az olvasóból.
Azt vettem észre, hogy nagyon élveztem a könyvnek az
olvasását, nem csak azért, mert a végkifejletet vártam, sőt az szinte
másodlagos szerephez jutott, hanem a cselekmény alakulása egészen magával
sodort - érdekelt, hogy melyik szereplőről mit tudok meg, milyen gondolatai
voltak, milyen ember lehetett.
„Mert mi van akkor, ha az élet nem egy időrendben elmondott történet, hanem olyan pillanatok kakofóniája, amelyeket soha nem hagyunk el. Mi van, ha a legtraumatikusabb vagy legszebb élményeink egy önmagába visszatérő hurok csapdájába ejtenek bennünket, amelyben legalább elménk egy része rögeszmésen kering, még ha testünk továbbhalad is?”
4.5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése