Diane
Setterfield – A tizenharmadik történet
[The Thirteenth Tale]
Hűűű, na ez a könyv aztán meglepett! Őszintén nem
gondoltam volna, hogy ennyire imádni fogom, és kérdés nélkül bekerül a
kedvencek közé. Na de mégis így történt.
A tizenharmadik történet ugyanis sokkal többet ad az
olvasónak, mint amit a fülszöveg alapján gondolnánk. Egyszerűen nem lehet
visszaadni azt a sok-sok érzelmet, az egyedülálló atmoszférát, és úgy en bloc a
könyv szerethetőségét ebben a pár sorban, pedig tényleg bővelkedik mindezekben.
Diane Setterfield regénye egy végtelenül kedves könyv,
valódi mélységekkel, titkokkal, izgalmakkal, és mondanivalóval. Nem csupán egy
felszínes történelmi-romantikus krimiféleség. Komolyan, ennél jóval, de jóval
több.
A tizenharmadik történet egyszerre családregény,
lélektani könyv, történelmi, romantikus, és picit még bűnügyi is. Ezeket az
összetevőket pedig az írónő csodás érzékkel adagolja, semmiből sincs túl sok,
mindenből a megfelelő arányokat tette hozzá, ennek eredményeképp pedig egy
igazán zseniális regény született, amelybe öröm belemerülni, és az ember alig
várja, hogy újra és újra elolvashasson néhány oldalt. Ha csak öt perce van két
megálló között, akkor is. Olvastatja magát, és közben érzi az ember, ahogy
feltöltődik. Na, ez elég jó kis könyvnek hangzik, ugye?
A fiatal könyvmoly és életrajzíró Margaret Lea szemén keresztül
ismerhetjük meg egyrészt saját történetét, másrészt a népszerű, ám annál
titokzatosabb, idős írónő, Vida Winter történetét is, aki felkéri a lányt, hogy
menjen el hozzá, és hallgassa meg őt. Őszintén.
Vida Winter kitárulkozása pedig egészen beszippantja
Margaret Lea-t és az olvasót is, egészen messzire vezeti az embert, hogy aztán
apránként adagolva mindent megismerjünk, mindenre választ kapjunk. Ez pedig
egyedülálló felismerésekhez vezet.
Ahogy a fiatal lány egyre alaposabban megismeri az
írónőt, úgy ez saját magában is elindít bizonyos folyamatokat. Neki sem
egyszerű ugyanis a múltja, Vida Winterhez hasonlóan óriási fájdalmakat hordoz
magában, amelyeket eddig elnyomott, ám annak a bizonyos tizenharmadik
történetnek a hatására egyre inkább kezdenek belőle is előtörni a múlt árnyai.
Elkezd végre ő is szembenézni a sok-sok fájdalommal.
A lány egyszerre bolyong a jelenben és a múltban, amely
egy egészen érdekes elegyet alkot. Ez talán bonyolultnak tűnhet azok számára,
akik nem szeretik az összevissza ugrálós sztorikat (bár sok ilyet olvasok, ez
gyakran engem is zavar), de ígérem, itt ez nem bonyolult, teljesen követhető a
logikája, és így kapunk egy kerek egész történetet a végére.
Szóval felesleges szócséplés helyett még annyit mondanék:
a könyv egészen zseniális a műfajában - és bár nem egyszerű beszerezni (nem
véletlenül), aki csak teheti, azt javaslom, olvassa el, mert megéri. Tényleg.
Csodálatos mélységekbe és szívmelengető magasságokba repíti az olvasót –
mindezt pedig anélkül, hogy feleslegesen érzelgős lenne.
„Eleinte az életünk nem igazán a mi történetünk, hanem valaki más történetének a folytatása.”
5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése