2018/07/23

Botanika mánia ✦ Fleur Daugey - A növények szerelmi élete



Mostanában egyre nagyobb teret hódítanak a növények az urbánus életformát élők körében is, sorra jelennek meg a témában különböző kiadványok, legyen szó akár erdőterápiáról, akár a növények szerelmi életéről. Ezek pedig remek lehetőséget biztosítanak a növénykedvelő laikusok számára, hogy picit jobban elmélyedjenek - de mégsem szakértői szinten - a növényvilág sokszínűségében, és jobban megértsék zöld kiskedvenceiket.

Én magam is egyre jobban igénylem a zöld felületeteket, így sorra hordom haza a – lehetőleg igénytelenebb – szobanövényeket, és igyekszem abszolút zöldfülűből (haha) legalább minimálisan hozzáértő növénytulajdonossá képezni magam, ebben pedig sokat segít, ha megértem új lakótársaim „lelkét” – avagy működését.


A növények szerelmi élete - ahogy azt a címe is sugallja - egy másik irányból közelíti meg a kérdést: bemutatja nekünk, hogy a különböző fajták hogyan szaporodnak, milyen szerepet töltenek be a méhek, illetve azt, hogy a történelem során mit gondoltak erről az emberek, hogyan fejlődött a tudomány a kérdésben, valamint hogy viszonyult mindehhez a vallás – merthogy sokáig elég álszent hozzáállás volt megfigyelhető. Ugyanmár, az ártatlanság jelképei, a növények is élnek szexuális életet?! Naná. Persze, nem pont úgy, mint az emberek, de ez már csak részletkérdés. Szóval az ember nem is gondolná, de ez az ártalmatlannak tűnő kérdés – a növények szaporodása – is elképesztő vitákat és ellentéteket generált, a könyv pedig ezekbe is ad némi bepillantást az olvasónak, a dolog biológiai vetülete mellett.


A könyv nyelvezete viszonylag érthető az abszolút laikusok számára is, de nem mondom, ezen a téren talán lehetett volna kicsit közérthetőbben is fogalmazni, az azonban tetszik, hogy időnként nem mellőzi a humort sem. Egyébként a kötet maga nagyon szép, tényleg jó érzés forgatni, csodás illusztrációkat találunk benne.


Olyan kezdő és (közép)haladó növénykedvelők számára ajánlanám, akik nem csupán a növények szaporodásáról szeretnének többet megtudni, hanem érdekli őket a kérdésben folytatott tudományos viták rövid, de érdekes összegzése is, és akik szívesen nézegetnek növényeket – akár magukban, akár egy festmény részeként. Arborétummániásoknak feltétlenül.
4/5

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése