Azt hiszem, csinálni fogok már egy #táskábadobálós kategóriát a műfajok között azon könyveknek,
amelyek méretüknél, jellegüknél fogva is tökéletesen alkalmasak erre a
célra, sőt, érdemes kifejezetten ilyen alkalmakra tartogatni őket. És hát A Papalagi is maximálisan teljesíti eme
kategória kritériumait. Merthogy...
...a könyv ugyanis nem csupán jól néz ki, így amikor kézbe
vesszük, az emberek garantáltan megnézik, hogy miezakönyv, továbbá tenyérnyinél alig nagyobb mérete, pehelysúlya,
és könnyed, de szórakoztató és érdekes tartalma ideális választás akkor is, ha
csak pár percig várakozunk a villamosra, és 2-3 oldalnál többet nem is tudunk
olvasni egyszerre belőle.
Szóval A Papalagi
nem pusztán külső adottságai miatt, hanem tartalmánál fogva is táskába dobálásra
teremtetett, ugyanis könnyed kikapcsolódást nyújt, nem akarja megváltani a
világot, miközben mégsem üres fecsegést kapunk. Az eredetileg 1920-ban (!)
megjelent könyvben a polinéz törzsfőnök bölcsességeit olvashatjuk a nyugati
emberről (azaz a Papalagiról). És bár
nem szokásom, de itt most a fülszövegből idézek egy rövid részletet, mert én
sem fogalmazhatnám meg ennél tökéletesebben: „Sok jót azonban nem mesélhet róla. Hiszen a fehér
ember szomorú kőfülkékben él, és nappal a kőkunyhók közötti szűk résekben
járkál. Végtelen szenvedéllyel gyűjt dolgokat, mégis minél több van neki, annál
szegényebb. Még az egyébként szórakoztató gondolkodást is annyira túlzásba
viszi, hogy szinte már csak a feje él, az összes többi érzékszerve pedig
szunnyad. ”
Tehát
ilyen stílusban ismerhetjük meg a törzsfőnök gondolatait saját magunkról, ami
egyszerre szórakoztató (bár nem azon a könnyesre nevetős módon) és szomorú.
Mert igaz. Rémes, hogy mennyire felszínessé váltunk mi, emberek, mennyire
megfeledkeztünk a valóban fontos dolgokról, és kergetünk olyasmiket, amiktől
egyáltalán nem leszünk boldogabbak, csak gördítjük saját magunk elé az újabb és
újabb akadályokat. A könyv a kikapcsolódás mellett egy könnyed kis pofonkát is
ad tehát, csak amolyan játékos módon, miközben mégis érezzük, hogy teljesen
jogosan.
A
törzsfőnök rövid fejezetekbe ágyazva, tematikusan tárgyalja a Papalagit: szó van öltözködésről,
lakásról, pénzről, birtoklási vágyról, időről (amiből túl sok van és mégsincs
soha elég), vallásról, találmányokról, munkáról és az ehhez való téves
hozzáállásról, szórakozásról, gondolatkendőkről (ami a könyveket jelenti,
szerintem rém találó kifejezés) és a gondolkozásunkról. Megállapíthatjuk tehát,
hogy elég széles skálán mozgolódunk, és a törzsfőnöknek valóban van néhány kissé fájó, de frappáns észrevétele.
Összességében
tehát azt mondanám, ez a könyv könnyed és szellemes stílusban, ámde
határozottan ránt vissza kissé abba a valóságba, amelytől – negatív irányba-
annyira eltávolodtunk. Amolyan világot meg nem váltó módon elgondolkoztat.
Tényleg tökéletes táskábadobálósnak
(is), ugye? Olvassátok, megéri.
„Nagy szegénységet jelent, ha az embernek sok dologra van szüksége; mert ezzel bizonyítja, hogy a nagy szellem dolgaiban szűkölködik. Szegény a Papalagi, mert a dolgok megszállottja. Dolgok nélkül már nem tud élni.”
4/5
U.i.:
Tényleg csináltam egy #táskábadobálós
kategóriát. Az oldalsávban találjátok a Mit
olvasnál? modulban vagy >>ide<< kattintva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése