2019/01/10

Már megint egy „tini-thriller”? ✦ Karen M. McManus: Lehull a lepel


Azok számára, akik kedvelik a népszerű Tizenhárom okom volt (akár a könyv, akár a sorozat), illetve Sarah Pinborough 13 percének hangulatát – mint ahogy én is –, íme egy újabb szuper olvasmány, amit ugyancsak egyfajta „tini-thrillerként” aposztrofálnék, a szó legjobb értelmében.


Karen M. McManus könyvét már akkor kiszúrtam, amikor hazai megjelenésről még szó sem volt, és egyrészről nagy örömmel vettem, hogy a hazai közönség is olvashatja, másrészről hálát adtam, hogy az eredeti borítót is megtartotta a kiadó. Persze, ízlések és pofonok, de az én „borítókritikus” énemnek nagyon bejön, és valóban azt éreztem, hogy remekül kiegészíti a sztorit.
AHOGY A BORÍTÓ ALAPJÁN IS SEJTHETJÜK: NÉGY FŐSZEREPLŐNK VAN - AKIK EGYBEN GYANÚSÍTOTTAK IS.
Történt ugyanis, hogy egy átlagos amerikai középiskolában (legalábbis feltételezem, hogy ilyen egy átlagos amerikai középiskola, sajnos nem volt szerencsém közvetlenül megtapasztalni) egy nap öt diák, a sokak által gyűlölt Simon, a látszólag tipikus Barbie baba Addy, a különc rosszfiú Nate, az eminens Bronwyn, és az egekig magasztalt sportoló Cooper a büntetését tölti az egyik teremben. Azonban onnan már csak négyen jönnek ki élve... Mi történt?


Látszólag ugyan balesetnek tűnik, hogy az iskola különc pletykafelelőse, Simon egy allergiás roham következtében meghal, de hát nem is született volna meg a regény, ha valóban ennyi történt volna. Hamar kiderül hát, hogy a dolog nem szerencsétlen véletlen volt pusztán, így pedig adja magát a dolog: a gyilkosnak a teremben kellett lennie. Ez pedig egyre biztosabbnak tűnik, ahogy kiderül, a négy másik diáknak mind nyomós oka lett volna kiiktatni a rosszindulatú fiút.
A TÖRTÉNET ÉRDEKESSÉGÉT AZ ADJA, HOGY EGYRE JOBBAN MEGISMERJÜK A NÉGY NAGYON KÜLÖNBÖZŐ SZEMÉLYISÉGET, BELELÁTUNK AZ ÉLETÜKBE, GONDOLATAIKBA, ÉS PERSZE EZÚTTAL IS BEBIZONYOSODIK, HOGY A FELSZÍN MÖGÖTT VALÓDI MÉLYSÉGEK REJTŐZNEK.
Ugyanakkor azt is be kell látni, hogy a karakterek nem kifejezetten innovatívak, elég tipikus kategóriákat testesítenek meg (a csinibaba, a rosszfiú stb.), és bár néhányuk tartogat valódi meglepetéseket, egyesek sorsa és háttere azonban elég kiszámítható módon klisés.


DE ezzel együtt én mégis nagyon élveztem! Igen, több eleme viszonylag kiszámítható, ugyanakkor mégsem lapos. Nem hibátlan, de végig sikerült fenntartani az érdeklődésemet, és ami a legfőbb: tökéletesen kikapcsolt a könyv. Egy érzelmileg megterhelőbb olvasmány mellé választottam egyfajta levezetésképp, és tökéletesen teljesítette a funkcióját, így tehát szavam nem lehet.
ÖSSZESSÉGÉBEN TEHÁT A LEHULL A LEPEL KIVÁLÓ VÁLASZTÁS LEHET AZOK SZÁMÁRA, AKIK NYITOTTAK A TINI-THRILLER TÉMÁRA, ÉS EGY RENDKÍVÜL KORREKT – DE AZÉRT NEM KÜLÖNÖSEBBEN INNOVATÍV –, MÉRSÉKELTEN FORDULATOS OLVASMÁNYRA VÁGYNAK, AHOL NAGY SZEREP JUT AZ EMBERI KAPCSOLATOKNAK ÉS A „TIPIKUS TINÉDZSER NEHÉZSÉGEKNEK”.
„A dolgok először rosszra fordulnak, mielőtt megjavulnak.”
4.5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése