Fájóan pontos látlelet a bántalmazás megannyi arcáról ✦ Dacia Maraini: Rabolt szerelem

Áldozathibáztatás, manipuláció, látható és láthatatlan sebek, társadalmi felelősség – ezekkel a témákkal foglalkozik Dacia Maraini Rabolt szerelem című kötetének elbeszéléseiben, amelyek fájóan pontos képet közvetítenek az elsősorban nők, illetve gyerekek ellen elkövetett bántalmazás megannyi formájáról.

Szubjektív ajánló egy megrázó, ám kétségtelenül fontos könyvről.

Bár Dacia Maraini számomra eddig ismeretlen volt, a kortárs olasz irodalom igazi „nagyasszonyának” számít, aki számtalan műfajban kipróbálta magát, és több díjat is nyert. Rabolt szerelem című novelláskötete hazájában 2012-ben jelent meg, a magyar olvasóknak pedig most a Jaffa Kiadó hozta el – és milyen remekül tette.

Úgy látom, végre talán (?) óvatosan kezdegetünk társadalmi szinten tudomást venni arról, hogy a bántalmazás komoly probléma, legyen szó nők vagy gyerekek elleni erőszakról, illetve bármilyen jellegű családon belüli/kapcsolati erőszakról. Bár azt hozzá kell tennem, hogy még mindig sok a tévhit azzal kapcsolatban, hogy mi számít bántalmazásnak, sokan csak a fizikai abúzust tekintik annak, holott az erőszaknak számtalan, sokszor nehezen felismerhető arca van.

Helyenként az elbeszélések címei is beszédesek.

MARAINI KÖNYVE SEM FEDI UGYAN LE A BÁNTALMAZÁS MINDEN FORMÁJÁT, DE MINDENKÉPPEN ELISMERÉSRE MÉLTÓ, HOGY SZÉLESEBB A MERÍTÉS: A FIZIKAI ERŐSZAK MELLETT MEGJELENIK A PSZICHÉS BÁNTALMAZÁS, A SZEXUÁLIS ABÚZUS, A VERBÁLIS, ILLETVE A GAZDASÁGI ERŐSZAK, EMELLETT PEDIG REMEKÜL BEMUTATJA AZT, HOGY NEHÉZ ÉLES HATÁRVONALAT HÚZNI A KÜLÖNBÖZŐ ERŐSZAK-TÍPUSOK KÖZÖTT, EZEK UGYANIS GYAKRAN ÖSSZEFOLYNAK.

A szexuális bántalmazás például eleve magában foglalja a fizikai és a lelki erőszakot is, ha pedig ez családon belüli-kapcsolati erőszak részeként történik, akkor gyakran kiegészül gazdasági erőszakkal is, azaz a bántalmazó gyakorlatilag teljes kontrollt gyakorol.

Részlet az Egy csoportos erőszak krónikája című írásból.

Picit elkalandoztam, na, de vissza a könyvhöz. A kötetben összesen nyolc rövidebb elbeszélés kap helyet, amelyek az erőszak széles skáláján mozognak, ám többségükben megjelennek a bántalmazás tipikus jellemzői: a társadalom felelőssége, az áldozathibáztatás, amely legalább akkora károkat okozhat, mint maga a bántalmazó; a bántalmazókra jellemző manipulatív technikák, amelyekkel elérik, hogy az áldozatok és a környezet – még a szakemberek is – is megkérdőjelezzék a történtek valóságát, így pedig az elkövető felelősségét; a bántalmazók kapcsolatrendszerének vélt vagy valós hatalma; illetve az elkövetők által gyakorolt kontroll – merthogy valójában erről szól a bántalmazás – bénító mivolta.

AMI KÜLÖNÖSEN TETSZIK A KÖTETBEN, HOGY MINDANNYIUNKHOZ SZÓL.

Nem kell hozzá szakembernek lenni, se kifejezetten irodalomszeretőnek, Dacia Maraini ugyanis közérthetően, és röviden, de velősen szól hozzánk, nyers stílusban tálalja a történeteket, nem kell mélyebb jelentést keresnünk mögötte, a maga egyszerűségével tolja az arcunkba. A történetek pedig valóban fájóan valóságosak. Sőt. Az biztos, hogy a könyvet nem lehet azzal vádolni, hogy hatásvadász lenne, nem célja a megbotránkoztatás – a valóságban ugyanis a leírtaknál jóval kegyetlenebb esetek is előfordulnak. Sajnos nem is olyan ritkán, mint gondolnánk.

Az erőszak ciklikusságának elmélete Lenore Walker pszichológushoz köthető, amely segíthet megérteni a bántalmazó kapcsolatok dinamikáját.

Egy pici hiányérzetem azért bevallom, maradt, bár ez talán abból fakad, hogy annyira szerettem volna, ha a könyv tényleg mindenre kiterjed, ami a bántalmazáshoz köthető. Mindenesetre számomra az tette volna fel az i-re a pontot, ha Maraini nagyobb hangsúlyt fektet a történetekben arra a szálra, amely talán a leggyakrabban felmerül, ha az emberek többsége ilyen esettel találkozik: miért? Miért nem hagyta ott? Miért provokálta, ha nem is akarta? Miért kéne sajnálnom, ha egyszer megérdemelte, amit kapott? És persze a „kedvencem”: MINEK MENT ODA? Csupa-csupa olyan kérdés, amelyek közül legalább egy garantáltan felbukkan a hírportálok komment-szekciójában, ha szóba kerül a téma, és talán sokakban egyáltalán fel sem merül, hogy már maga a kérdésük is mennyire áldozathibáztató tud lenni, ebből fakadóan pedig mennyire káros.

Tudom azt is, hogy valóban nem értik sokan, hogy „miért nem hagyta ott”, és megértem, hiszen még a bántalmazással rendszeresen kapcsolatba kerülő szakemberek között is elképesztően gyakori az áldozathibáztató hozzáállás. Éppen ezért örülök mindenféle szemléletformáló kezdeményezésnek, és ezért is örültem volna nagyon, ha némileg bekerül a könyvbe a dolog ezen aspektusa is valamilyen formában - de tudom, ne legyek telhetetlen.

Az egyik legerősebb novella a kötetben (szerintem) az Egy csoportos erőszak krónikája.

Azzal együtt, hogy számomra a valódi katarzisélmény elmaradt ezúttal, jó szívvel tudom ajánlani Dacia Maraini könyvét, amely amellett, hogy – bár a témából kifolyólag ez morbidan hangozhat – kifejezetten olvasmányos, hatásosan mutat rá arra, hogy a bántalmazás sokkal „több”, mint gondolnánk.

➯ Még több könyves tartalmat találsz INSTAGRAMon és FACEBOOKon! 😊