„Hogy van időd ennyit olvasni?”

„Hogy van időd ennyit olvasni?”

Ez egy olyan kérdés, amit - és bocsánat, ebben nincs semmi lenézés vagy arrogancia – szinte csak olyanok tudnak feltenni, akik (még) nem igazán éreztek rá az olvasás mámorító ízére, vagy csak szimplán nem tudják értékelni azt. Igazság szerint már régebben is gyakran feltették nekem ezt a – már-már költői - kérdést, amint fény derült könyvmolyságomra. Amióta pedig beindítottam a blogot, sok-sok kéz és láb sem lenne elegendő ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor hallottam már.

Szóval kedves érdeklődök, íme a válasz: úgy van rá időm, hogy szánok rá időt.
Tudjátok, van az a bizonyos mondás, mely szerint „arra van időd, amire szánsz”. Ilyen egyszerű.

Oké, azért nem egészen ilyen egyszerű. Kicsit bővebben: elkezdtem tudatos(abb) könyvolvasó lenni.

• Képes vagyok csak emiatt korábban felkelni, mint amúgy szükséges lenne.
• Buszon, villamoson, metrón, vonaton olvasok. Már amikor nem vagyok rosszul tőle (a négyes-hatoson gyakorlatilag esélytelen).
• Unalmas előadásaimat - amikor kénytelen vagyok megállapítani, hogy hatékony jegyzetelésre esély sincs, hála egyes oktatók fantasztikusan csapongó tanítási stílusának – is kihasználom, és időutazok egyet a könyvem segítségével.
• Jelentősen kevesebb időt töltök céltalan bolyongással a Facebookon.
• Pozitívum vagy negatívum, mindenesetre erősen minimalizálódott a megnézett filmek, valamint sorozatok mennyisége. Helyette sokkal többször inkább az olvasást választom.
• Képes vagyok időnként kocsmázáshoz/bulizáshoz is az alapján megválasztani a táskámat, hogy melyikbe fér bele legalább egy kisebb fajta könyv. Oké, ez viszonylag ritka, de néha bizony ez is szempont, főleg, ha tudom, hogy messzebbre megyek (azaz legalább 5 percet kell tömegközlekedni).
• Olvasással kapcsolódom ki, amikor túl sok volt az olvasásból. Értsd: általában vizsgaidőszakban, amikor a tömény tananyagból besokalltam, akkor többnyire az aktuális könyvemmel szünetelek egy keveset (vagy nem is olyan keveset, könnyű ilyenkor elveszni).
• Főzés közben gyakran van a közelemben könyv, és két kavargatás között lopva elolvasok egy-egy oldalt. És ilyenkor ég oda a kaja.
• Egyszerűen fontos nekem. És pont. Ergo nem keresek kifogásokat, hogy miért nem olvasok.
• Még biztos van egy csomó dolog, ami most nem jut eszembe. Lényeg a lényeg: prioritás és apróságok. Ha öt percem van olvasni indulás előtt, akkor öt percet olvasok. Ha a héten csak négy ilyen nap akad, akkor is már beiktattam + 20 perc (lopott) olvasást. Ha pedig azon vacillálok, hogy na most lefekvés előtt megnézzek még egy részt a sorozatomból, vagy nyomjam ki a gépet, és inkább olvassak - gyakrabban választom az utóbbit. (Vagy mindkettőt. És akkor másnap olyan könnyedén sikerül a felkelés.)

Úgy gondolom, hogy a hangsúly a jó „idő-logisztikázáson” van. Meglepő módon a könyvmolyoknak is 24 órából áll egy nap, és – többnyire – van életünk, barátaink, barátunk/barátnőnk, feladataink. Persze, vannak bizonyos időszakok/helyzetek, amikor kevesebb idő jut olvasásra, máskor több, de alapvetően nem megoldhatatlan. És csak ezt a nagy igazságot tudom ismételni: arra van időnk, amire szánunk.

Egyébként pedig az olvasás több egyszerű kikapcsolódásnál, egy csomó pozitív hatása is van. Csak, hogy néhányat említsek - a teljesség igénye nélkül -: fejleszti a szókincset (okosabbnak fogsz tűnni), a koncentrációs képességet (nem előnytelen például vizsgák során), valamint az önálló gondolkodást (hahó, ez az élet minden területén igen fontos). Emellett jól karbantartja az agyunkat (mint egy jó agytorna, ki mondta, hogy ez kevésbé fontos, mint a klasszikus értelemben vett testmozgás?!), oldja a stresszt (manapság agyba-főbe stresszelünk), és még elvileg az empátiát is fejleszti, ami jó pár emberre ráférne.

Kifogás az mindig van. Kérdés, hogy túl tudunk-e (és túl akarunk-e) ezeken lépni?

Tehát: van még kérdés?