Könyvértékelő: Csabai Márk - A hatlövetű

Csabai Márk – A hatlövetű

Egy író, aki azt hitte, összehozta élete nagy sztoriját.
Egy börtöntöltelék, akinek biztosan nincs ki mind a négy kereke.
Két kopasz, akik folyékonyan beszélik a pofonok nyelvét.
És valahol „a nagy szajré” - ami után fut mindenki.

Mi lesz ebből?

Magyar, pörgős, akciódús, gördülékeny, és borzasztóan szellemes. Ez a hatlövetű.

Csabai Márk könyve vérbeli magyar gengsztersztori, némi Bud Spenceres beütéssel, és bőségesen adagolt humorral. Azt hiszem, ilyen lehet egy igazi budapesti western.

Nagyon hamar kiderült, hogy Csabai Márknak nem csak sziporkázó humorérzéke van – tényleg rég nevettem röhögtem ennyit könyvön -, hanem egészen egyedülálló stílusa is. Bár a regény tele van nyomva poénokkal, valamint főszereplőnk, Gyulai Emánuel stílusa is meglehetősen jellegzetes, ezt mégsem éreztem egy percig sem túlzásnak.

A hatlövetűvel sikerült valami egészen különlegeset alkotni, ilyen jellegű könyv még nem akadt a kezembe, de most nagyon jókor talált meg. Izgalmas, konstans pörögnek a cselekmények, de mégsem úgy, mint egy közönséges akcióregényben.

(Nem csak) a budapestiek számára igazi csemege, ahogy egy-egy jól ismert szituáció/embertípus/helyszín Gyulai Emánuel tolmácsolásában megelevenedik a könyv lapjain, jókora adag humorral, és csipetnyi iróniával fűszerezve.

Csabai Márk egyúttal azt is bebizonyította, hogy magyar íróként is lehet érvényesülni olyan regénnyel, amely nincs tele világfájdalommal, rejtett utalásokkal, álművészieskedésekkel, külföldieskedéssel, és nem is a százezredik zs kategóriás celeb ’mosthűdekitálal’-jellegű könyve okoskodása, ugyanakkor mégsem hatásvadász, ponyva sz*r (márelnézést). Tényleg, ne akarjunk már másnak látszani. Azt gondolom, A hatlövetűvel sikerült ráérezni, megtalálni azt az igazi „magyar esszenciát” – amelynek elengedhetetlen kelléke többek között az, hogy tudjunk magunkon nevetni, és ne akarjunk túlnyugatiaskodónak tűnni - mindenféle mélymagyaros beütés nélkül.

A könyvbe egyfajta társadalomkritikát is bele lehet látni, ez azonban mindenütt a humor hatásos köntösébe van csomagolva.

Úgy érzem, Csabai Márk nagyon ügyesen megtalálta a saját „írói hangját”, ami szórakoztató ugyan, de mégsem bugyutácska.

Na de, hogy a sztoriról is ejtsek néhány szót. Gyulai Emánuel kissé szerencsétlen ficsúr fiatal író, aki első könyvének sikerét egy ágrólszakadt kocsmatölteléknek, Oszinak köszönheti, akivel egy nap a helyi sörözőben sodorja egymás felé őket az élet. Emánuel ihletgyűjtés véget múlatja itt idejét (na jó, azért egy-egy sör is lecsusszan), Oszi pedig kisstílű bűnözőként elmeséli neki legutóbbi dobását, nem sejtve, hogy a szerencsétlenje majd szó szerint megírja a történetet.

Egyik esemény követi a másikat, míg egy nap Emánuel nyakig a szarban találja magát, amikor két kopasz melák (tudjátok, olyan szimpatikus fazonok, akik hagyják, hogy az ember szabadon benyújthassa például a népszavazási kezdeményezését) rátöri az ajtót és követelik „a szajrét”. Emánuelt pillanatok alatt beszippantja a budapesti alvilág krémje, miközben ő csak életben akar maradni, és lassan már maga sem tudja, hogyan fog ebből valaha is kikecmeregni.

Főszereplőnk nagy adagnyi öniróniával meséli el a szürreális eseménysorozatot, amely egy ártatlannak tűnő regénnyel kezdődött, ám miután alaposan alámerültünk a józsefvárosi piac rejtett zugaiban, bepillantást nyerhetünk a kínai maffia, az illegális bordélyházak, és a váci Szerelem Házának (ez nem az, aminek hangzik) működésébe is. Közben pedig dörrennek a pisztolyok, ropognak a csontok, és bizony időnként felbukkannak álruhás „kékek”, és vonzó – ám annál akaratosabb – píáros lányok is.

„Mert ma olyan világot élünk, amiben ha nyakkendővel rabolsz, az üzlet. Ha fegyverrel, az bűncselekmény.”

4.5/5