Könyvértékelő: Kondor Vilmos - Budapest Noir

Kondor Vilmos – Budapest Noir

A Budapest Noir lapjain megelevenednek a töri könyvek oldalairól jól ismert – és valljuk be, többnyire nem túl szimpatikus – személyiségek. Kondor Vilmos igazán korhű ábrázolása egy sötét korszakba repíti el az olvasót.

A ’30-as évek második felének Budapestjén járunk. Nehéz idők járnak, így amikor egy halott zsidó lányra bukkannak az utcán, senki nem kerít neki nagy feneket. Senki, kivéve egy elszánt bűnügyi zsurnalisztát, Gordon Zsigmondot, akit nem hagy nyugodni az eset – és főleg az, hogy láthatóan mindenhol zsákutcába botlik, és próbálják elkendőzni az ügyet.

Gordon azonban nem adja fel, és elszántsága elvezeti a budapesti alvilág legmélyebb bugyraiba, hogy aztán kiderüljön: a legfelső körök, a társadalom krémje, és a söpredék talán nem is annyira különböznek egymástól. Talán van egy pont, ahol a két világ összeér.

A kitartó nyomozgatás meghozza gyümölcsét – és nem feltétlenül pozitív értelemben. Egyre világosabbá válik ugyanis, hogy valaki nagyon nem szeretné, hogy tovább bolygassák az ügyet, s személyes kérdést csinál a dologból, amelynek következtében már Zsigmond családja sincs biztonságban.

Miközben a zsurnaliszta próbál ügyesen lavírozni a meglehetősen kesze-kusza szálak között, igyekszik magánéletében is megtalálni az egyensúlyt talpraesett barátnője, Krisztina oldalán – inkább kevesebb, mint sem több sikerrel. Kettejük kapcsolatának leírása a könyv komor hangulata ellenére meglepően mulatságos, én abszolút át tudtam érezni.

Kondor Vilmos kalauzolásában bejárhatjuk az egykori Budapest legkülönbözőbb részeit: az Andrássy úttól elkezdve, a leglepukkantabb telepeken át a csepeli pincékben tartott illegális ökölvívó mérkőzésekig.

A regényt egyfajta búskomor hangulat lengi be, amely nem csak a témájának köszönhető. Engem sikerült Kondor Vilmosnak magával ragadnia – ott ültem én is az Abbázia kávéház ablak melletti asztalánál, egy olyan korban, amikor a pincérek még kinyitották a vendégnek az ajtót, és kérdés nélkül letették elé a legfrissebb lapokat, és az Arabs vagy Meinl féle feketét.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a Budapest Noir alapvetően egy krimi. Tartottam tőle, hogy inkább a korábrázoláson, a magánéleti, és politikai szálon lesz a fő hangsúly, amely mellett a krimi vonal teljesen eltörpül majd, és csak amolyan keretet ad a történetnek. Ám nem így történt! Magam is meglepődtem, hogy micsoda fordulatok történnek ezen a téren - főleg a vége felé.

A Budapest Noir egy „kedves” könyv – úgy, hogy közben mégsem az. Miért mondom ezt? Mert tulajdonképpen semmi sem indokolja a kedvességét: gyilkosság, komor hangulat, alvilág, politika, kéjnők, fenyegetések. Közben azonban ott van egy a roppant szimpatikus karakter, Gordon Zsigmond, valamint Krisztina, és Mór, akik mindig képesek voltak mosolyt csalni az arcomra, és fellobbantani a remény szikráját.

Nem, nem lett a kedvencem a könyv. Nem, nem érzem felejthetetlennek. Nem, azt sem hiszem, hogy (egyhamar) újraolvasom. De örülök, hogy a kezembe került, és örülök, hogy létezik egy ilyen könyv. Kondor Vilmos részletes korábrázolása, és politikai visszatekintése előtt pedig csak tisztelegni tudok. 

Összességében tehát ismét pozitív tapasztalattal zárhatom megismerkedésemet egy újabb magyar íróval.

(A Budapest Noir egyébként csak a sorozat első kötete, és még további négy része van a Bűnös Budapest-ciklusnak.)

„- Információra van szükségem. Nem kérek mást, Leó. Információt.

- Azt kérhet. Talán szolgálhatok vele.

Gordon elővett egy cigarettát. Már egész jól ment bal kézzel. Vécsey tüzet adott neki. - Miféle információt? - kérdezte elkomorult arccal.

- Politikusok és kéjnők.

Vécsey színpadiasan felemelte a kezét, és halkan füttyentett. - Mind a kettő pénzért kapható.”

4/5