Magyar lányok a „hanyatló” nyugaton | Munk Veronika - Kéjutca

Munk Veronika – Kéjutca

Szóval Munk Veronika Kéjutcája jött, és egyszerűen bedarált úgy, ahogy vagyok, még mielőtt kettőt pisloghattam volna.

A csalóka cím ellenére a Kéjutca nem egy sokadik erotikus regény, hanem annál jóval több: sokkal inkább egyfajta tényfeltáró-oknyomozó riport, vagy ha úgy tetszik, szociológiai tanulmány, méghozzá egy rettentő izgalmas – és még annál is megosztóbb – világról, a prostitúcióról, illetve az ahhoz kapcsolódó minden elképzelhető tevékenységről.

Anno volt az Indexen egy három részletben közzétett kisfilm (ide kattintva találjátok) ugyanebben a témában, ehhez készült most el a könyv. Már az is nagyon tetszett, egészen elvarázsolt, hogy ezt a hihetetlenül durva és nyers világot mennyire érdekesen és emberien lehet bemutatni. Bennem sok-sok felesleges előítéletet rombolt le, amiért hálás vagyok.

(Egyébként az ezzel kapcsolatban érkezett gyűlölködő-áldozathibáztató hozzászólásokon is látszik, hogy elképesztően nagy szükség van nálunk hasonló kezdeményezésekre, amelyek nem az idegenkedést, hanem a megismerést célozzák.)

A prostitúció témájában rengeteg alkotás született, legyen szó akár dokumentumfilmről, játékfilmről, regényről, esszéről, tanulmányról, festményről vagy bármi másról. Azonban az esetek jelentős részében ezeknél erősen lehet érezni, hogy mi a készítőjük célja vele, amely nagy vonalakban kimerül annyiban, hogy akkor nekünk most, hogyan is kéne éreznünk ezzel az egésszel kapcsolatban: sajnáljuk a szexmunkásokat vagy ítéljük el őket. Munk Veronika könyve számomra többek között azért is volt egy nagyon kellemes meglepetés, mert nem éreztem azt, hogy a számba óhajtja rágni, hogy hogyan gondolkozzam a témában. Persze, hogy nem teljesen objektív, erősen érezhető a véleménye, amely egyértelműen egy elfogadóbb irányt mutat, de alapvetően tényszerűen mutatja be nekünk ezt az elzárt világot, és ránk bízza, hogy mi mit kezdünk az információkkal.

A Kéjutca hihetetlenül átfogóan mutatja be a prostitúció világát, és ez közel sem merül ki csak a prostituáltak szemszögében. Megtudjuk, hogyan zajlanak az üzletek, ki a futtató, a strici, és hogyan koordinálja a lányokat, mi a madamok szerepe, miért kezdi el valaki a testét árulni, mennyit lehet ezzel keresni, milyen háttérből jönnek a lányok és milyen elkerülhetetlen hozadékai lehetnek a szexmunkának, hogy néz ki egy bordélyház, milyen jogkövetkezményekre lehet számítani, kik és hogyan védik a prostituáltak érdekeit, na és persze a kényes kérdés: mit szól mindehhez a közhatalom? Annyit elárulok, hogy ez utóbbi kérdésben (is) erős a kontraszt hazánk és Németország (amely a központi helyszín) hozzáállása között.

A könyv alapvetően főként a bremerhaveni piros lámpás negyedben található Lessingstrasse kabinjaiban dolgozó magyar szexmunkások világába kalauzolja el az olvasót, ugyanis ez a német vigalmi negyed az egyik legnépszerűbb helyszín a magyar prostituáltak körében. Itt teljesen legálisan folyik a munka, orvosok ügyelnek a szexmunkások egészségére, és a rendőrség rendszeresen felügyeli a helyszínt, mindemellett nem vegzálják feleslegesen a lányokat vagy a vendégeket. A konstrukció egyébként elég érdekes: nem a klasszik utcai strichelés folyik itt, egy fokkal azért komfortosabb - és diszkrétebb - a közeg, ugyanis minden lánynak saját kabinja van, ahol el tudja húzni a függönyt, amikor épp vendége van.

Bár Bremerhaven a könyv központi helyszíne, mellette némi betekintést kapunk a Hamburgban zajló munkáról is, és persze a mindenféle értelemben siralmas magyar viszonyok mellett sem megy el szótlanul az Index újságírója.

a bremerhaveni piros lámpás negyed kabinjai (kép forrása: NWZ Online)

Nem a szexuális értelemben vett „piszkos részletek” körül forog a könyv, persze némi bepillantást ebbe is kapunk, ez elkerülhetetlen, de alapvetően egy iszonyat érdekes tényfeltáró dokumentumregény ez, amely arra helyezi a hangsúlyt, hogy átlássuk és megértsük a szexmunkások világának működését, valamint a háttérben húzódó motivációkat. És hogy miért érdemes tanulmányozni ezt a területet - túl azon, hogy mivel tabunak számít a téma, így rendkívül érdekes? Mert a prostitúció mint tudjuk az egyik legősibb szakma, azonban a működésének mikéntje egyfajta tükröt tart világunk és társadalmunk elé, és főként a rendszer elé, rávilágít a hibáira, hiányosságaira, buktatóira - mert azzal azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom: nem sokan választják ezt a munkát azért, mert tényleg erre vágynának…

„Életemben nem láttam még ennyi tetőtől talpig Nike-cuccos embert, mint itt, ráadásul a cipőtől a baseballsapkáig harmonizáló színekben. Néhányukon még a kirakatban is Nike cipő van a bugyi és melltartó mellé, mert bár nem barátkoznak, a nők kritikusan figyelik egymást: ki milyen viseletben dolgozik, mennyi arany van rajta, milyen ruhát húz fel. Ha valakinek jobban megy az üzlet, akkor persze a többiek is megpróbálják ugyanabban a szerelésben. Ki gondolná, hogy egy piros lámpás negyedben éppen az Air Max az áhított viselet?”

5/5

[A könyvbe >>ide<< kattintva bele is olvashattok, illetve ugyancsak ezen a linken kedvezményesen be is tudjátok szerezni, ha felkeltette az érdeklődéseteket.]