Joghallgatók thrillere ✦ Alafair Burke - Az ex

Alafair Burke – Az ex

[The Ex]

Fúha, az a helyzet, hogy Alafair Burke könyve egy igen furcsa olvasmányélményt jelentett számomra. 

A fülszöveg ugyanis csalóka: aki ebből, vagy akár a borítón található A lány a vonatonhoz hasonlítgatásból indul ki (ami számomra már rém uncsi és irritáló, a legtöbb ehhez hasonlított könyv ugyanis egyáltalán nem hasonlít az említett regényre), azt könnyedén érheti csalódás. 

Na de! Érdemes túllépni ezen, hiszen ha elengedjük az elvárásainkat, úgy egy egészen eredeti könyvhöz lehet szerencsénk, ami kilóg az átlag pszicho-thrillerek sorából, és ami számomra kevésbé izgalmas a szó klasszikus értelmében, ellenben roppant érdekes és – kedvenc szavammal élve – elgondolkoztató.

Joghallgatók thrillere? Ugyan miért választottam ezt a bugyuta címet a bejegyzésnek?

Nos, itt nyer értelmet (remélhetőleg) mindaz, amivel felvezettem a posztomat: ez a könyv ugyanis elejétől a végéig szinte kizárólag magának a büntetőeljárásnak a menetére koncentrál. Ami tök izgi számomra is – lévén, hogy egyébként joghallgató is vagyok -, viszont tény és való, hogy emiatt elég kötött a regény cselekménye. Ez ugyanannyira jelenthet pozitívumot (nekem speciel tetszett a könyv), mint egyesek számára éppenséggel negatívumot. Egyébként a könyvet thrillernek minősíteni túlzásnak érzem, de tény és való, hogy rém nehéz lenne bármilyen kategóriába is besorolni - mindenesetre annyit megállapíthatunk, hogy thriller szerű alapokra építkezik.

A könyvet a maga gyengeségeivel együtt egyébként én kifejezetten élveztem, és elég hamar le is daráltam. Pikk-pakk magával ragadott, bár kissé száraznak érzem ugyan, némileg paradox módon mégis szórakoztatott, és elérte, hogy alig várjam, hogy olvassak legalább pár oldalt.

Ha kissé ellentmondásosnak tűnik most az értékelésem, az azért lehet, mert valóban kettős érzések munkálkodnak bennem a regénnyel kapcsolatban. Maga az olvasásélmény hibátlan volt, a stílus teljesen rendben van, a karakterek is kidolgozottak, és egyik vesszőparipám, a hitelesség kérdése is a helyén van részemről. Ugyanakkor hiányoltam a nagyobb csavarokat, a feszesebb történetvezetést, valamint az a helyzet, hogy a végére tartogatott, ütősnek szánt fordulatot, voltaképp a történetnek a megfejtését már korábban kitaláltam, így számomra nem sok meglepetést tartogatott. És akkor visszatérek oda, hogy ezzel együtt is kifejezetten élveztem a regényt. Furcsa? Lehet, de ez van.

Igen, a sztoriról még semmi szót nem ejtettem, és túl sokat nem is fogok a spoilerveszély miatt, de lényeg a lényeg: főszereplőnk az özvegy író, Jack Harris, aki néhány éve egy lövöldözésben vesztette el feleségét, és most egyedül neveli tizenéves lányát. Néhány évvel később azonban újabb lövöldözés történik, és ezúttal Jack lesz a gyanúsított – az egyik áldozat ugyanis az a férfi, akinek a fia elkövette az egykori mészárlást, és akit sokan megvádoltak azzal, hogy fia az ő nevelésének köszönhetően kattant be, így pedig lényegében az ő lelkén szárad a borzalmas tömeggyilkosság. A körülmények pedig nagyon úgy tűnik, hogy Jack ellen szólnak. Ekkor kerül képbe történetünk narrátora, Jack exmenyasszonya, a védőügyvéd Olivia, aki meg van róla győződve, hogy egykori szerelme képtelen lenne még egy légynek is ártani. Idővel azonban benne is egyre több kétely merül fel… vajon Jack tényleg az az ember, akinek ő megismerte?

„Az előzetes letartóztatás igen bonyolult érzelmeket kavar. Nyilvánvalóan megkönnyebbülést hoz a hazatérés miatt, ráadásul az ember hajlamos azt gondolni, hogy a szabadlábra helyezés jó ómen a jövőre nézve. Ugyanakkor mélységes szomorúsággal tölti el a gondolat, hogy ez a boldogság tiszavirág-életű. A büntetőtárgyalás előtti várakozás már önmagában is olyan, mint egy börtönbüntetés.”

4/5