Porcelánfestészet és (lelki) utazás ✦ Simone van der Vlugt - Midnight Blue

Simone van der Vlugt – Midnight Blue

[Nachtblauw]

Nem is én lennék egyébként, ha nem pár nappal azután jelent volna meg magyarul Simone van der Vlugt regénye, hogy elolvastam az angol kiadását. A könyv eredetileg ugyanis holland, én pedig – felszínesség vagy sem – a csodaszép borítója miatt szúrtam ki, és a fülszöveget elolvasva tudtam, hogy nekem ez kell. 

Na de a könyv szempontjából lényegtelen bevezető után térjünk is át a releváns információkra.

A Midnight Blue egy kívül-belül csodaszép történelmi regény – amelyekért pedig alapvetően nem különösebben rajongok -, engem mégis nagyon hamar megfogott, és nem is eresztett egészen az utolsó oldalig.




Pedig őszintén szólva nem egy akkora durranás, hogy hátast dobtam volna tőle, de mégis teljesen magával ragadott a különleges atmoszférájával, valamint a kor gyakran kegyetlen sajátosságaival és nehézségeivel.

A könyv az 1650-es évek Hollandiájába repíti az embert, ahol egy fiatal özvegy próbál férje – kissé gyanús – halála után talpra állni, és eldönteni, hogy merre induljon tovább az életben. Hamar kiderül, hogy nincs számára hely a továbbiakban kis falujában, így útra kel, hogy egyre messzebb és messzebb sodródjon az otthonától, egyre csak keresve a helyét.

Catrin azonban talpraesett, és ami a későbbiekben meghatározza életének irányát: tehetséges is. Egy olyan korban és világban, ahol a nőknek nincs helye a mesterek között, ahol egyedül arra való a nő, hogy gyereket szüljön és háziasszonyi teendőit ellássa, a lánynak nincs könnyű dolga – hiszen a férfiak világában próbál érvényesülni. Ehhez pedig legalább tízszer olyan keményen kell dolgoznia. Útja során Catrin rengeteg különböző emberrel ismerkedik meg, belekóstol a valódi szerelembe és igazi barátságba is – szerencsére a nyálasságot mellőzve -, és megküzd számtalan nehézséggel, amelyek súlya alatt egy kevésbé erős ember simán összeroppanna. A legkeményebb ellenség azonban váratlanul érkezik és lesből támad. Nem más ez, mint a pestis, amely letarolja egész Hollandiát, komoly áldozatokat követel, és alapjaiban határozza meg a könyv cselekményének irányát.

Mindeközben Catrin kitartóan építgeti karrierjét, amely legnagyobb szerelméből, a festészetből táplálkozik, és az olvasó szemtanúja lehet a híres ’delfti porcelán’ megszületésének.

Be kell vallanom, engem valamiért kissé A babaház úrnőjére emlékeztetett a regény, bár egészen más jellegű. Mégis, van benne valami – már így túl a fiatal hősnőn, a nehézségeken, a történelmi háttéren és helyszínen -, ami egyre csak azt az érzést juttatta eszembe, amit Jessie Burton regénye olvasása közben is éreztem. Ennek pedig nagyon örültem.

Akinek felkeltette az érdeklődését, annak ajánlom figyelmébe, hogy már magyarul is megjelent a könyv Delfti kék címmel (a Geopen Kiadó gondozásában) – szintén szépséges borítóval, bár bevallom, nekem az angol verzió jobban tetszik.

„Something between us has changed, something I can't put my finger on but which can be seen in every word and gesture. A feeling of familiarity combined with desire and the knowledge that you have to grab hold of happiness where you find it.”

4/5