2018/06/13

Úton egy kiegyensúlyozott(abb) életmód felé - finn módra ✦ Katja Pantzar - Sisu és én



Úgy látszik, ez a sisu téma tényleg nem tud engem elengedni (vagy inkább én a sisut), mindenesetre Katja Pantzar könyve nálam nagyon betalált. Akkor is, ha valamiért abban a hitben éltem, hogy ez egy sisu fókuszú regény lesz (azt hiszem, ez egyelőre hiánycikk a piacon, de már alig várom, hogy megírják), valójában azonban egyfajta személyes életmód könyvnek nevezném talán. Az mindenesetre biztos, hogy így vagy úgy, de roppantul olvastatja magát.


Szóval a könyv koncepciója érdekes: alapvetően a Kanadából néhány éve Finnországba költözött szerző, Katja Pantzar meséli el személyes történetén keresztül, hogy mit jelent számára, illetve általában a finnek számára a sisu jelenség (gyors alapozó sisu témában >>itt<<), és hogyan változtatta meg az életét. Mindezt rettentő szimpatikus stílusban teszi, így nagyon szerethetővé válik ő is, illetve a sisu is. Bepillantást nyerhetünk Katja életének egy-egy aspektusába, őszintén felfedi előttünk, hogy milyen mentális és fizikai problémákkal szembesül(t), milyen változtatásokra kényszerült rá, és mindez mekkora pálfordulást jelentett, miközben valahogy mégsem: hiszen annyira természetesnek tűnt. És valami ilyesmiben áll a sisu lényege – amit a könyv nagyon ügyesen bemutat -, hogy nem a drasztikus diéták és hirtelen fitneszguruvá válás jelenti a megoldást, ha életmódot váltanánk. A sisu lényege az apróságokban rejlik, a hozzáállásban, nem abban, hogy mit csökkentesz az életedben, hanem milyen pozitívumokat növelsz, vagy emelsz be, amely egyúttal észrevétlenül, természetes módon alapozza meg az élethez való hozzáállásodat. Iszonyat szimpatikus, nekem legalábbis abszolút sikerült vele azonosulnom, és nagyon hálás vagyok a könyvnek.


Egyébként tetszik a kicsit furcsa stílusa a könyvnek, amely egyszerre Katja személyes története és a sisu bemutatása, emellett pedig sok „mini-interjúcska” szerűség is helyett kapott, amik szintén nagyon érdekesek. A könyv fejezetekre van bontva, amely a főbb sisu témákat öleli fel: életfelfogás, hideg vizes gyógymód, szaunázás, természetterápia, táplálkozás, gyermeknevelés, oktatás, biciklizés és alternatív mozgásformák, fenntartható életstílus. Olvasmányos, logikus. A fejezetek végén pedig mindig találunk egy-egy rövidke összefoglalót a legfőbb alapelvekkel és tippekkel, ami szintén okos gondolat, mert elég csak ezt fellapoznunk a későbbiekben, és máris eszünkbe jutnak a lényeges elemek, amelyek közül, ha nem is mindet, de sokat be tudunk építeni valamilyen formában a saját életünkbe is. (Én speciel néhány dolgot ki is jegyzeteltem a könyvből.)

Összességében egyébként nem csak azoknak ajánlanám a könyvet, akik életmódváltáson gondolkodnak (bár nekik feltétlenül), hanem alapvetően mindenkinek, mert tényleg elgondolkodtató témákat ölel fel, és igazi kis léleksimogató, kellemes olvasmány, amivel mellesleg igen gyorsan is lehet haladni.


„Egy finn mondás szerint onni ei tule etsien, vaan eläeni, vagyis a boldogságot nem a boldogságot keresve, hanem az életedet megélve leled meg. Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy és olvasva meg biciklizve.

4.5/5

1 megjegyzés:

  1. Jó leírás, köszi :) Hálás vagyok, hogy rátaláltam erre a Sisu témára!

    VálaszTörlés