Salemi boszorkányok x Falu x kortárs szépirodalom ✦ Jim Crace - Az utolsó aratás

Az utolsó aratás tipikusan az a könyv, amelyről kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy igazán zseniális, könnyedén elismerhetjük, hogy komoly értékkel bír – ugyanakkor mégis nehéz szeretni. Mert nagyon súlyos, komor, és nehézkesen hömpölyög. Ezzel együtt azt gondolom: nem érdemes kihagyni.

A regényben némileg A salemi boszorkányok hangulata köszön vissza, megfűszerezve egy csöpp Falu fílinggel (nem csak azért, mert egy faluban játszódik), ugyanakkor mégis rettentően eredeti, amit nehéz is szavakba önteni. Bár a cselekménye is meghatározó, mégis talán az atmoszféra az, ami igazán megfogja az embert. Úgy érezzük, mintha a regény szó szerint ránk telepedne, és nem enged – de valahol nem is bánjuk, mert tudni akarjuk, hogy mi lesz ebből. Aztán fellélegzünk, amikor véget ér.

Egyébként magáról a sztoriról nem lehet pontosan tudni, hogy mikor játszódik, annyi sejthető, hogy a 16-17. század környékén, egy névtelen angol falucskában. Alapvetően az ilyen kis közösségek működésébe enged remek bepillantást, amely koránt sem olyan idilli, mint gondolnánk, és hamar kiderül, hogy amint picit megbolygatják a falu életét, kiugranak a mumusok a szekrényből, és a leggusztustalanabb húzásoktól sem riadnak vissza az emberek. Érdekes megfigyelni, hogy lélektanilag mennyire – már-már fájdalmasan – helyén van a történet: Crace nem akar rajta szépíteni, de feleslegesen hatásvadász elemeket sem alkalmaz, hanem a maga nyers valójában tálalja nekünk a történéseket és emberi reakciókat.

Narrátorunk az özvegyember Walter, aki ugyan nem a faluban született, de már hosszú évek óta itt él, látszólag teljesen beilleszkedve. Igen ám, de mint ahogy arra már utaltam, elég csak egy kicsit belepiszkálni a közösség mindennapjaiba, máris kibújik a szög a zsákból, és kiderül, hogy közel sem tekintik a férfit közülük valónak. Innentől kezdve pedig mondhatni kártyavárszerűen kezd minden összeomlani...

Időnként sikerül olyan borítót kapnia egy-egy könyvnek, ami tökéletesen visszaadja az adott olvasmány hangulatát (ilyen például a Titokzatos folyó), és ez Az utolsó aratás esetében is maradéktalanul teljesült. Mellesleg pedig baromi jól is néz ki (védőborító nélkül is).

„Az itt született szomszédjaim árokkal-kerítéssel rekesztik ki a külvilágot. Túlságosan is gyökeret vertek ebbe  a földbe, túlságosan kibokrosodtak, hogy könnyen vegyék a jövevényeket. Nincs bennük szemernyi vendégszeretet sem, és nem is hiányolják.”

4.5/5

➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊