2019/07/31

Mit olvassunk a nyár utolsó hónapjában? ✦ 8 könyvújdonság augusztusra

Bármekkora klisé is, elképesztően rohan az idő, ami azt jelenti, hogy máris itt az augusztus, én pedig természetesen a nyár utolsó hónapjára is ajánlok néhány friss és ropogós könyvújdonságot. Ezúttal főképp krimiket, thrillereket mutatok, de van itt kortárs, magyar ifjúsági regény is, és egy olyan darab, amely garantáltan megdobogtatja a vérbeli könyvmolyok szívét.



Ruth Hartland kiváló pszichoterapeuta, a magánélete azonban romokban hever. A házassága tönkrement, a lánya, hogy minél távolabb kerüljön az otthonától, Ausztráliába költözött. Érzékeny és nyugtalan tinédzser fia, Tom pedig másfél évvel ezelőtt nyom nélkül eltűnt. Ruth képtelen beletörődni ebbe, és mindennap arra vár, hogy a fia egyszer csak előkerül. Ebben a kilátástalan, idegőrlő várakozásban új páciens érkezik az asszonyhoz: egy fiatalember, aki szinte megszólalásig hasonlít eltűnt fiára. Ruth mindent elkövet, hogy segítsen a súlyos traumákkal küzdő Danen, ám a benne dúló érzelmi zűrzavar elhomályosítja a tisztánlátását. 

A jó anya lebilincselő, magával ragadó olvasmány, amely bepillantást enged a terapeuták és betegeik titkos világába, ahol a határok áthágása súlyos következményekkel jár.

Samantha ​egy elit egyetem írásművészeti mesterképzésének ösztöndíjas hallgatója, akit felettébb taszít a prózaíró klub tündibündi, dúsgazdag lánykáinak négyfős klikkje. Akik Nyuszikának szólítják egymást. Akik rendszeresen úgy ölelkeznek össze, mintha eggyé akarnának válni. 
Egy nap Samantha meghívót kap a Nyuszikák legendás Szutyok Szalonjába és azonnal magába szippantja a klub varázs(gombá)s világa. Olyannyira, hogy hanyagolni kezdi Avát, a legjobb barátnőjét és a tanulmányait is. Egyre mélyebbre merül a Nyuszika-kultusz sötét, baljós, cukormázas világában, és bekapcsolódik a lányok Műhelynek nevezett rituáléiba. Valóság és képzelet határvonala immár teljesen elmosódik; az őt Avához, illetve a Nyuszikákhoz fűző baráti szálak pedig életre-halálra összegabalyodnak.

Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott. 
Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon. 
Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.

Christina Rickardsson a brazil utcákon nevelkedett, életében folyamatosan jelen volt az éhezés, halál és a félelem. Nyolcévesen fogadták örökbe Svédországba, ahol bár új életet kezdett, múltja folyamatosan kísértette. Könyvében mesél életútjáról és arról, miként jutott el oda, hogy saját alapítványt hozzon létre a szegénységben élő gyerekek megsegítésére.

Amikor a vőlegénye magángépe lezuhan a Sziklás-hegységben, a hatóságok azt feltételezik, hogy a rajta utazó Allison Carpenter is odaveszett. 
Maggie, Allison édesanyja azonban nem hajlandó elhinni, hogy a lánya meghalt. Hiszen egy anya ezt megérezné… Ő pedig ismeri Allisont – vagyis ismerte, két éve ugyanis egy szót sem váltottak egymással. Ám ez alatt az idő alatt a lány élete gyökeres fordulatot vett.  Mialatt valójában Allison az elemekkel harcolva igyekszik visszajutni a civilizációba, az anyja élete is veszélybe kerül. Maggie ugyanis egyre több bizonyítékot talál arra, hogy a repülőgép-szerencsétlenség talán nem is baleset volt… 

Egy anya és a lánya közti megszakíthatatlan kötelékről szól ez a fordulatos krimi, amelyben két elszánt és öntudatos nő harcol a túlélésért és a szeretteiért.

Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki: van a szobájában távcső, hogy nézhesse a csillagokat, a kertben madáretető, ahova szeretett madarainak szórhatja az eleséget. De egy nap Cinke eltűnik: valamit elvesztett, amit meg kell keresnie. Útja a titokzatos Visszhangországba, az elveszett dolgok földjére vezet, ahol különös emberekkel ismerkedik meg. Vajon aki belép Visszhangország földjére, azt örökre elfelejtik a másik világban lakók? Cinke és új barátja, Gréta, megpróbálják megmutatni a többieknek, hogy milyen fontos dolgokról feledkeztek meg, és közben maguk is megtalálják, amit elvesztettek, és ami láthatatlanná tette őket.
Wéber Anikó regénye finoman szövi össze a varázslatos és hétköznapi dolgokat, és közben megmutatja, milyen fontos egymásra figyelnünk.



Négy fiatal férfi luxuslakást bérel Rio de Janeiroban. Amikor egyikük miatt adósságba keverednek, pokoli ötletet találnak ki, miként jussanak pénzhez. 
Dúsgazdag, elit ügyfelek számra különleges vacsorákat kezdenek tartani. És a szokatlan gasztronómiai vállalkozás nem várt mértékben szárnyalni kezd… 
A precíz Dante üzleti menedzsmentet tanul. 
A komoly Miguel orvosi egyetemre jár. 
Az udvarias Leitao számítógépes hacker. 
A céltudatos Hugo tehetséges séf. 
A brutális bűncselekmények hálójára kezdetben egyikük sem gondol. De hány halottat lehet ellopni és felszolgálni?

A legjobb FBI ügynökből üldözött lett, az ország legkeresettebb szökevénye. Egyedül Jane Hawkon múlik, mi lesz a nemzet sorsa: megmarad-e a szabadság, vagy mindenkit rabigába dönt a nagyhatalmú, titkos társaság és az általuk alkalmazott agyirányítási technológia. Jane profi túlélőként magasfokú taktikai módszerrel felvértezve száll harcba. Igazságot akar tenni, és végül sikerül hatalmas csapást mérnie az alattomos bűnszövetkezetre. 

Dean Koontz a misztikus thriller egyik legismertebb írója. A Jane Hawk-sorozattal újra a legnagyobbak közé emelkedett, és felülmúlja régi, klasszikus önmagát. A sikerlistákon menetelő regény remek kritikákat és magas olvasói értékeléseket kapott, több tucat nyelvre lefordították. 


➯ Még több könyves tartalomért kövess INSTAGRAMon és FACEBOOKon is! 😊

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése